Bártfai Gergely: Az arab számok útján (Mit köszönhet az iszlámnak a keresztény Európa?)

Publikálás dátuma
2018.06.16 09:22
A FIBONACCI-SZÁMOK ÁBRÁZOLÁSA az ugyancsak róla elnevezett spirálon
Fotó: /

Kínos tudatlanságot árul el jó néhány pécsi járókelő egy népszerű videón, amikor azzal rémisztgetik, hogy 2019-től az Európai Unió kötelezően bevezeti az arab számokat: "Nekem jók a magyar számok!" A tragikomikus elutasító válaszok egész másról szólnak: aktuálpolitikáról, indulatokról, tájékozatlanságról. De ha már itt tartunk, beszéljünk számjegyeink eredetéről. Arról, hogy az arab-iszlám aranykor nagyban befolyásolta Európa szellemi fejlődését.

Korona és abakusz

Mindjárt az elején szögezzük le, az arab számokat nem az arabok "találták ki". Olyannyira, hogy hivatalosan hindu–arab számírásnak nevezik a rendszert, arabul pedig "indiai számoknak". Az eredeti alakjukban ma már alig felismerhető jeleket Indiában kezdték használni, még Krisztus kora előtt. Onnan arab közvetítéssel, a terjeszkedő iszlámmal kerültek Európába a perzsa származású matematikus, Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi révén. Az első évezred vége felé már ezekkel számoltak az arab uralom alatt álló Ibériai-félszigeten, a Córdobai Kalifátusban is. Ottani tanulmányútján, 968 körül ismerte meg az "arab számokat" kora egyik legnagyobb hatású európai tudósa, Gerbert d'Aurillac bencés szerzetes, akit később pápává választottak II. Szilveszter néven. Az egyházfő azzal írta be magát történelmünkbe, hogy elismerte a feudális magyar állam függetlenségét, koronát küldött István királynak, megalapította az esztergomi érsekséget. De az is ő volt, aki elterjesztette a keresztény világban az arab számok használatát, minthogy tapasztalatból tudta: sokkal könnyebb dolgozni velük, mint a körülményes római számokkal. Bevezette az egyszerű számológépet, az abakuszt is, amelyet szintén al-Andaluszban (Andalúzia; az Ibériai-félsziget muszlimok uralta része - a szerk.) ismert meg.

Az ifjú francia szerzetest alighanem lenyűgözte, amit al-Andaluszban látott. A Córdoba–Sevilla–Granada "aranyháromszög" az iszlám kultúra pezsgő szellemi központja volt az idő tájt. Virágoztak a tudományok: a matematika, a filozófia, a csillagászat, az orvoslás, illetve a modern vegyészetet megalapozó alkímia. Általános volt a vallási türelem; a "Könyv népe", azaz az ábrahámi monoteisták, zsidók és keresztények szabadon gyakorolhatták vallásukat. Az arab hódítók technológiai újításokat is bevezettek, például a hajózásban és a földművelésben. Új gyümölcsöket, zöldségeket hoztak magukkal a spenóttól a padlizsánig. Kiemelkedő volt díszítőművészetük; geometrikus mintáik, ornamentikáik részben azért fejlődhettek tökélyre, mert az iszlám vallás tiltotta az emberábrázolást. Szőnyegszövésüket is a középkorban kezdték csodálni: a keleti (perzsa) szőnyeg a jólét jelképe lett az európai fejedelmek, főurak, dúsgazdag kereskedők palotáiban. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, de mindennél többet mondnak a korszak építészeti emlékei, a több mint ezer év távlatából is lenyűgöző córdobai nagymecset, a sevillai Alcázar palota, a granadai Alhambra erőd.

A szellem Ezeregyéjszakája

Az "iszlám aranykora", az arab világ 8. századi gazdasági-kulturális felvirágzása a középkor egyik legváratlanabb fejleménye. Azé a középkoré, amelynek Európában a "sötét" az állandó jelzője. Semmi sem utalt arra, hogy a kietlen sivatagban óriási hatású kultúra születik. Amikor 610 táján színre lépett Mohamed, Arábia terra incognita volt, félreeső, érdektelen hely. A hatalmas félszigetnek nem volt se figyelemre méltó terméke, se nyersanyaga; a folyékony arany, a kőolaj akkor még semmit sem ért. (A kincs a víz volt, ezért övezte kultikus tisztelet a mekkai oázis kútját a Kába kövénél már jóval azelőtt.) Mégis elképesztő dolog történt: a vallásalapító próféta tanítása, az iszlám szédítő ütemben terjedt el alig száz év alatt a Pireneusoktól a Himalájáig. A siker egyik nyilvánvaló oka a hatékony haderő, "az iszlám kardja", de ez önmagában kevés lett volna. Az egyéb tényezőkről vitáznak a történészek; átfogó, széles körben elfogadott magyarázat nincs.

Mecset, alkohol, razzia
Mi a közös ebben a három főnévben? Az, hogy mindhárom arab eredetű. Több tucatnyi szót vettünk át az arab nyelvből, gyakran török közvetítéssel. Nem meglepő, hogy ezek közé tartozik a kalifa, a mecset, a minaret, a beduin, a handzsár és a hárem. Azt már kevesebben gondolnák, hogy arab eredetű az alkohol, dohány, kávé, hasis és mámor szavunk is. Akárcsak a majom, papagáj, gazella; tárkony, sáfrány, gyömbér; karton, kátrány, szatén; matrac, tarifa, zseb; haramia, razzia, dutyi.

Az iszlám földrajzi terjeszkedés távoli kultúrák között teremtett kapcsolatot, ez a kölcsönhatás alapozta meg az aranykort. Néhány esztendő leforgása alatt az arabok meghódították Damaszkuszt (636), Jeruzsálemet (638) és Alexandriát (642). Keleten Perzsia és India felé indultak a hódítók. Új fővárosukban, Bagdadban megalapították a Bölcsesség Házát. A kalifák fejedelmi könyvtára idővel akadémiává fejlődött, ahol a legnagyobb elmék tanítottak, tanultak és vitáztak, áramlott a tudás keletről, nyugatról. Sőt a múltból is. Arabra fordították az ókori görögök bölcsességét, amit a középkori keresztény Európában pogányságnak bélyegeztek és elutasítottak. Arisztotelész, Püthagorasz, Platón, Eukleidész, Hippokratész műveit közvetítőként e fordítások őrizték meg a Nyugatnak, amely századokkal később, a reneszánsz idején fedezte fel újra az antik kultúrát. A Bölcsesség Házában alkotott a már említett al-Hvárizmi, számjegyeink mellett tőle származik az algebra és az algoritmus kifejezés is.

Európába 711-ben jutottak el az arabok, Észak-Afrika felől, a Földközi-tengeren át. Azt a sziklát, amely az átkeléshez használt tengerszoros innenső oldalát őrizte, a flotta parancsnokáról Tárik hegyének (Dzsebel al-Tárik) nevezték el, mi már Gibraltár formában ismerjük. Az előrenyomulást a belviszályok sem hátráltatták, pedig Mohamed utódlása kettészakította a mozgalmat – a szunnita-síita ellentét azóta is meghatározó a muszlimok között. Az arab világ tündöklése csúcsán sem volt egységes birodalom: Bagdadban az Abbászida dinasztia kalifái, Córdobában esküdt ellenségeik, az Omajjádok uralkodtak csaknem három évszázadon át (756–1031). Ez volt az ibériai aranykor, amelyet végül a berber Almorávidák hatalomra jutása zárt le tragikus módon.

Az iszlám másik arca

A berber uralkodóház korában az iszlám új, fanatikus és félelmetes arcát mutatta meg. Zsidókat mészároltak le, keresztényeket hurcoltak marokkói rabszolgasorba. Hosszú, véres háború, a rekonkviszta (reconquista - visszahódítás) végén foglalta vissza az utolsó andalúziai emirátust Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella királysága Amerika felfedezésének évében, 1492-ben. Ezután Európa évszázadai következtek a világtörténelemben. De a keresztény uralom nem hozta vissza a virágkort spanyol földön: a mórokat, zsidókat elűzték, az eretnekeket az inkvizíció üldözte. Az egyház sötétre festette a hódoltság teljes hét évszázadát – részben ezért is kevéssé közismert, hogy mit köszönhet kultúránk az araboknak. Bagdadban tatárjárás vetett véget az aranykornak: Hulagu (Hülegü) kán hordái dúlták fel az Ezeregyéjszaka mesés világát 1258-ban.

De térjünk vissza a számokhoz. II. Szilveszter pápa számjegyírási reformja még nem tartalmazta a zseniális újítást, a nullát. Ezt kétszáz évvel később egy másik nagy matematikus hozta be Európába, szintén az arab világból. Gazdag itáliai kereskedő fia volt Leonardo Fibonacci, Algírban töltötte fiatal éveit, ott ismerkedett meg a nullával – amely nélkül nincs helyiérték-alapú számtan, és nem létezhetne napjaink digitális forradalma sem. Fibonacci a Liber Abaci című művének (1202) köszönhette hírnevét, ma inkább az általa leírt számsorozatról ismerjük, ha ugyan nem a Da Vinci-kód című bestsellerből. Ezek is csak Európában voltak újdonságok: a nulla fogalmát a perzsák már az ókorban, évszázadokkal a keresztény időszámítás kezdete előtt ismerték, a Fibonacci-számokat pedig ősi szanszkrit szövegek sorolják először. Ám a tudást megint csak az arabok közvetítették.

Búcsúzóul áruljuk el, mi lett volna a szabatos válasz a bevezetőben említett videó beugratós kérdésére. Magyarországon több mint ötszáz éve vannak használatban az arab számjegyek. Az első írásos emlék V. László király pecsétjén látható, 1456-ból. Abból az évből, amikor Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta az oszmán-törökök balkáni előrenyomulását – de ez már egy egészen másik fejezet a keresztény–muszlim kapcsolatok történetében.

A palermói hárem
Fibonacci nagyra becsült vendég volt a palermói királyi udvarban, ahol példátlan módon hatott egymásra a görög, a latin és az arab műveltség. Négyzetszámokról írt művét II. Frigyes német-római császárnak ajánlotta, aki maga is tudós hírében állt. Az uralkodó sokoldalúsága ámulatba ejtette kortársait, Stupor mundinak ("a világ csodája") nevezték. Nietzsche szerint ő volt "az első európai". Multikulti közegben nőtt fel Szicíliában. Hat nyelven beszélt, köztük arabul. Barbarossa Frigyes unokája volt, de világképét inkább anyai, normann öröksége határozta meg: a német birodalmi ügyeknél fontosabb volt neki a Mediterráneum. Felvilágosult uralkodóként tartják számon, akit érdekelt az orvostudomány; méltatói ritkán említik, hogy élő embereken, rendszerint foglyokon kísérletezett. Könyvet írt a solymászatról (De arte venandi cum avibus). Hosszú regnálásának (1198–1250 között volt Szicília királya) nagy sikerét vértelen keresztes hadjáratban érte el, megkaparintotta Jeruzsálemet, Názáretet és Betlehemet. Nem törődött a pápai átokkal, az arab szokásokat és viszonyokat jól ismerte, ravasz diplomáciával megalkudott "az ellenséggel", az egyiptomi szultánnal a keresztény szent helyek átadásáról. Megcsodálta a Sziklamecsetet a Templomhegyen; régészeti szenzációt keltett Izraelben, amikor előkerült látogatásának arab nyelvű, 800 éves emléktáblája. Ismerte és tisztelte az iszlámot, de ha a hatalmának megszilárdításáról volt szó, nem ismert tréfát: húszezer szaracén alattvalóját telepítette ki Szicíliáról. Fényűző, keleties udvartartásához a tudósok, művészek, mutatványosok és egzotikus állatok mellett hárem is tartozott.



Kínos tudatlanságot árul el jó néhány pécsi járókelő egy népszerű videón, amikor azzal rémisztgetik, hogy 2019-től az Európai Unió kötelezően bevezeti az arab számokat: "Nekem jók a magyar számok!" A tragikomikus elutasító válaszok egész másról szólnak: aktuálpolitikáról, indulatokról, tájékozatlanságról. De ha már itt tartunk, beszéljünk számjegyeink eredetéről. Arról, hogy az arab-iszlám aranykor nagyban befolyásolta Európa szellemi fejlődését.

Korona és abakusz

Mindjárt az elején szögezzük le, az arab számokat nem az arabok "találták ki". Olyannyira, hogy hivatalosan hindu–arab számírásnak nevezik a rendszert, arabul pedig "indiai számoknak". Az eredeti alakjukban ma már alig felismerhető jeleket Indiában kezdték használni, még Krisztus kora előtt.

Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi arabul alkotó perzsa tudós, matematikus volt, a IX. században élt

Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi arabul alkotó perzsa tudós, matematikus volt, a IX. században élt

Onnan arab közvetítéssel, a terjeszkedő iszlámmal kerültek Európába a perzsa származású matematikus, Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi révén. Az első évezred vége felé már ezekkel számoltak az arab uralom alatt álló Ibériai-félszigeten, a Córdobai Kalifátusban is. Ottani tanulmányútján, 968 körül ismerte meg az "arab számokat" kora egyik legnagyobb hatású európai tudósa, Gerbert d'Aurillac bencés szerzetes, akit később pápává választottak II. Szilveszter néven. Az egyházfő azzal írta be magát történelmünkbe, hogy elismerte a feudális magyar állam függetlenségét, koronát küldött István királynak, megalapította az esztergomi érsekséget. De az is ő volt, aki elterjesztette a keresztény világban az arab számok használatát, minthogy tapasztalatból tudta: sokkal könnyebb dolgozni velük, mint a körülményes római számokkal. Bevezette az egyszerű számológépet, az abakuszt is, amelyet szintén al-Andaluszban (Andalúzia; az Ibériai-félsziget muszlimok uralta része - a szerk.) ismert meg.

DOMBORMU II. SZILVESZTER SÍREMLÉKÉN Koronát küldött István királyunknak (alul)

DOMBORMU II. SZILVESZTER SÍREMLÉKÉN Koronát küldött István királyunknak (alul)

Az ifjú francia szerzetest alighanem lenyűgözte, amit al-Andaluszban látott. A Córdoba–Sevilla–Granada "aranyháromszög" az iszlám kultúra pezsgő szellemi központja volt az idő tájt. Virágoztak a tudományok: a matematika, a filozófia, a csillagászat, az orvoslás, illetve a modern vegyészetet megalapozó alkímia. Általános volt a vallási türelem; a "Könyv népe", azaz az ábrahámi monoteisták, zsidók és keresztények szabadon gyakorolhatták vallásukat. Az arab hódítók technológiai újításokat is bevezettek, például a hajózásban és a földművelésben. Új gyümölcsöket, zöldségeket hoztak magukkal a spenóttól a padlizsánig. Kiemelkedő volt díszítőművészetük; geometrikus mintáik, ornamentikáik részben azért fejlődhettek tökélyre, mert az iszlám vallás tiltotta az emberábrázolást. Szőnyegszövésüket is a középkorban kezdték csodálni: a keleti (perzsa) szőnyeg a jólét jelképe lett az európai fejedelmek, főurak, dúsgazdag kereskedők palotáiban. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, de mindennél többet mondnak a korszak építészeti emlékei, a több mint ezer év távlatából is lenyűgöző córdobai nagymecset, a sevillai Alcázar palota, a granadai Alhambra erőd.

A szellem Ezeregyéjszakája

Az "iszlám aranykora", az arab világ 8. századi gazdasági-kulturális felvirágzása a középkor egyik legváratlanabb fejleménye. Azé a középkoré, amelynek Európában a "sötét" az állandó jelzője. Semmi sem utalt arra, hogy a kietlen sivatagban óriási hatású kultúra születik. Amikor 610 táján színre lépett Mohamed, Arábia terra incognita volt, félreeső, érdektelen hely. A hatalmas félszigetnek nem volt se figyelemre méltó terméke, se nyersanyaga; a folyékony arany, a kőolaj akkor még semmit sem ért. (A kincs a víz volt, ezért övezte kultikus tisztelet a mekkai oázis kútját a Kába kövénél már jóval azelőtt.) Mégis elképesztő dolog történt: a vallásalapító próféta tanítása, az iszlám szédítő ütemben terjedt el alig száz év alatt a Pireneusoktól a Himalájáig. A siker egyik nyilvánvaló oka a hatékony haderő, "az iszlám kardja", de ez önmagában kevés lett volna. Az egyéb tényezőkről vitáznak a történészek; átfogó, széles körben elfogadott magyarázat nincs.

Mecset, alkohol, razzia
Mi a közös ebben a három főnévben? Az, hogy mindhárom arab eredetű. Több tucatnyi szót vettünk át az arab nyelvből, gyakran török közvetítéssel. Nem meglepő, hogy ezek közé tartozik a kalifa, a mecset, a minaret, a beduin, a handzsár és a hárem. Azt már kevesebben gondolnák, hogy arab eredetű az alkohol, dohány, kávé, hasis és mámor szavunk is. Akárcsak a majom, papagáj, gazella; tárkony, sáfrány, gyömbér; karton, kátrány, szatén; matrac, tarifa, zseb; haramia, razzia, dutyi.

Az iszlám földrajzi terjeszkedés távoli kultúrák között teremtett kapcsolatot, ez a kölcsönhatás alapozta meg az aranykort. Néhány esztendő leforgása alatt az arabok meghódították Damaszkuszt (636), Jeruzsálemet (638) és Alexandriát (642). Keleten Perzsia és India felé indultak a hódítók. Új fővárosukban, Bagdadban megalapították a Bölcsesség Házát. A kalifák fejedelmi könyvtára idővel akadémiává fejlődött, ahol a legnagyobb elmék tanítottak, tanultak és vitáztak, áramlott a tudás keletről, nyugatról. Sőt a múltból is. Arabra fordították az ókori görögök bölcsességét, amit a középkori keresztény Európában pogányságnak bélyegeztek és elutasítottak. Arisztotelész, Püthagorasz, Platón, Eukleidész, Hippokratész műveit közvetítőként e fordítások őrizték meg a Nyugatnak, amely századokkal később, a reneszánsz idején fedezte fel újra az antik kultúrát. A Bölcsesség Házában alkotott a már említett al-Hvárizmi, számjegyeink mellett tőle származik az algebra és az algoritmus kifejezés is.

Európába 711-ben jutottak el az arabok, Észak-Afrika felől, a Földközi-tengeren át. Azt a sziklát, amely az átkeléshez használt tengerszoros innenső oldalát őrizte, a flotta parancsnokáról Tárik hegyének (Dzsebel al-Tárik) nevezték el, mi már Gibraltár formában ismerjük. Az előrenyomulást a belviszályok sem hátráltatták, pedig Mohamed utódlása kettészakította a mozgalmat – a szunnita-síita ellentét azóta is meghatározó a muszlimok között. Az arab világ tündöklése csúcsán sem volt egységes birodalom: Bagdadban az Abbászida dinasztia kalifái, Córdobában esküdt ellenségeik, az Omajjádok uralkodtak csaknem három évszázadon át (756–1031). Ez volt az ibériai aranykor, amelyet végül a berber Almorávidák hatalomra jutása zárt le tragikus módon.

Az iszlám másik arca

A berber uralkodóház korában az iszlám új, fanatikus és félelmetes arcát mutatta meg. Zsidókat mészároltak le, keresztényeket hurcoltak marokkói rabszolgasorba. Hosszú, véres háború, a rekonkviszta (reconquista - visszahódítás) végén foglalta vissza az utolsó andalúziai emirátust Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella királysága Amerika felfedezésének évében, 1492-ben. Ezután Európa évszázadai következtek a világtörténelemben. De a keresztény uralom nem hozta vissza a virágkort spanyol földön: a mórokat, zsidókat elűzték, az eretnekeket az inkvizíció üldözte. Az egyház sötétre festette a hódoltság teljes hét évszázadát – részben ezért is kevéssé közismert, hogy mit köszönhet kultúránk az araboknak. Bagdadban tatárjárás vetett véget az aranykornak: Hulagu (Hülegü) kán hordái dúlták fel az Ezeregyéjszaka mesés világát 1258-ban.

De térjünk vissza a számokhoz. II. Szilveszter pápa számjegyírási reformja még nem tartalmazta a zseniális újítást, a nullát. Ezt kétszáz évvel később egy másik nagy matematikus hozta be Európába, szintén az arab világból. Gazdag itáliai kereskedő fia volt Leonardo Fibonacci, Algírban töltötte fiatal éveit, ott ismerkedett meg a nullával – amely nélkül nincs helyiérték-alapú számtan, és nem létezhetne napjaink digitális forradalma sem. Fibonacci a Liber Abaci című művének (1202) köszönhette hírnevét, ma inkább az általa leírt számsorozatról ismerjük, ha ugyan nem a Da Vinci-kód című bestsellerből.

FIBONACCI, ALIAS LEONARDO DI PISA - A nullát is ő hozta be Európába az arab világból

FIBONACCI, ALIAS LEONARDO DI PISA - A nullát is ő hozta be Európába az arab világból

Ezek is csak Európában voltak újdonságok: a nulla fogalmát a perzsák már az ókorban, évszázadokkal a keresztény időszámítás kezdete előtt ismerték, a Fibonacci-számokat pedig ősi szanszkrit szövegek sorolják először. Ám a tudást megint csak az arabok közvetítették.

A FIBONACCI-SZÁMOK ÁBRÁZOLÁSA az ugyancsak róla elnevezett spirálon

A FIBONACCI-SZÁMOK ÁBRÁZOLÁSA az ugyancsak róla elnevezett spirálon

Búcsúzóul áruljuk el, mi lett volna a szabatos válasz a bevezetőben említett videó beugratós kérdésére. Magyarországon több mint ötszáz éve vannak használatban az arab számjegyek. Az első írásos emlék V. László király pecsétjén látható, 1456-ból. Abból az évből, amikor Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta az oszmán-törökök balkáni előrenyomulását – de ez már egy egészen másik fejezet a keresztény–muszlim kapcsolatok történetében.

A palermói hárem
Fibonacci nagyra becsült vendég volt a palermói királyi udvarban, ahol példátlan módon hatott egymásra a görög, a latin és az arab műveltség. Négyzetszámokról írt művét II. Frigyes német-római császárnak ajánlotta, aki maga is tudós hírében állt. Az uralkodó sokoldalúsága ámulatba ejtette kortársait, Stupor mundinak ("a világ csodája") nevezték. Nietzsche szerint ő volt "az első európai". Multikulti közegben nőtt fel Szicíliában. Hat nyelven beszélt, köztük arabul. Barbarossa Frigyes unokája volt, de világképét inkább anyai, normann öröksége határozta meg: a német birodalmi ügyeknél fontosabb volt neki a Mediterráneum. Felvilágosult uralkodóként tartják számon, akit érdekelt az orvostudomány; méltatói ritkán említik, hogy élő embereken, rendszerint foglyokon kísérletezett. Könyvet írt a solymászatról (De arte venandi cum avibus). Hosszú regnálásának (1198–1250 között volt Szicília királya) nagy sikerét vértelen keresztes hadjáratban érte el, megkaparintotta Jeruzsálemet, Názáretet és Betlehemet. Nem törődött a pápai átokkal, az arab szokásokat és viszonyokat jól ismerte, ravasz diplomáciával megalkudott "az ellenséggel", az egyiptomi szultánnal a keresztény szent helyek átadásáról. Megcsodálta a Sziklamecsetet a Templomhegyen; régészeti szenzációt keltett Izraelben, amikor előkerült látogatásának arab nyelvű, 800 éves emléktáblája. Ismerte és tisztelte az iszlámot, de ha a hatalmának megszilárdításáról volt szó, nem ismert tréfát: húszezer szaracén alattvalóját telepítette ki Szicíliáról. Fényűző, keleties udvartartásához a tudósok, művészek, mutatványosok és egzotikus állatok mellett hárem is tartozott.

AZ ALHAMBRA GRANADÁBAN A mórok építette erod a világörökség része FOTÓ: MADRUGADA VERDE

AZ ALHAMBRA GRANADÁBAN A mórok építette erod a világörökség része FOTÓ: MADRUGADA VERDE



Szerző
2018.06.16 09:22

A sikerszerző, akit nem vettek fel a Magyar Írószövetségbe

Publikálás dátuma
2018.07.22 14:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Debütáló kötete 44 éve jelent meg, most 74. életévében jár. Nemere István azóta megírt hétszáznál több könyvet.
Nemere István első regénye, A rémület irányítószáma a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1974-ben. Ez azt jelenti, hogy az egyik legismertebb és legnívósabb, alapvetően szépirodalmi kiadónál kezdte írói pályafutását. Ezután átlagosan havi két regényt írt. Májusban – néhány nappal azt követően, hogy megjelent a 700. kötete – már a 701. is a boltokba került, a 702. pedig az Ünnepi Könyvhétre időzítve jött ki a nyomdából (a világrekordot a II. Erzsébet brit királynő által a Dame előnév viselésére jogosított Barbara Cartland brit romantikus regényíró tartja, a 2000-ben, 98 évesen elhunyt szerző 723 regényt publikált).
Aki 702 könyvet jegyez, nem csak gyorsan ír, valószínűleg ért az eladáshoz is. Nemere könyveit az évek során tucatnyi különböző kiadó adta ki, saját – kiadói eladási adatokon nyugvó – becslése szerint műveit 12 millió példányban értékesítették pályakezdése óta. (A szám nem meglepő, ha figyelembe vesszük a publikált könyvek számát.) Ezek jelentős hányada sci-fi, ebben a műfajban alkotta legmaradandóbb írásait. Mivel Nemere István a magyar sci-fi irodalom külön utat bejáró alkotója, sajátos pályája sajátos értékeket rejt. „Az alkotói út első két évtizedében, az 1970-es és 1980-as években nagyon népszerű író volt, de a kor kritikairodalmában ez nemhogy erény lett volna, inkább gyanússá tette. Első nagy csalódásai után belenyugodott abba, hogy külön utat kell bejárnia, így ebből kovácsolt erényt” – állítja S. Sárdi Margit irodalomtörténész. Ugyanakkor szakmai mellőzöttségéhez, el nem ismertségéhez hozzátesz az is, hogy a krimi és a sci-fi is alábecsült műfaja az irodalomnak. Ezen a törekvésen változtatott a Zsoldos Péter-díj életre hívása, amely a magyar sci-fi legjobbjait hivatott díjazni, ezt az elismerést 2005-ben Nemere István is megkapta az Időhajó című novellájáért. Nemere pályakezdésétől az 1980-as évek második harmadáig számított sikerszerzőnek, de az irodalomtörténész emlékeztet arra, hogy máig népszerű író, de már nem a sci-fi olvasóközönségét célozza meg. S. Sárdi úgy látja, Nemere olyan generációhoz tartozik a sci-fi irodalmon belül, amelynek mára kevés élő tagja van, és még kevesebb aktív szerzője: ekképpen minta és tanú egy személyben. „Számos kiváló novellája és néhány kiváló regénye van. Pályája elején a problémaérzékenysége tette vonzóvá (például az olyan témák, mint a különböző kultúrák együttélése, hatalom és erkölcs kettőssége), sikerének egyik titka, hogy a sci-fit ötvözte a krimitechnikával, alkalmazta a varázsmese szerkezetét a regényeiben (akár tudatosan, akár nem), ez pedig kiváló szerkezetet eredményezett” – teszi hozzá. S. Sárdi tanulmánya világított rá először arra, hogy Nemere tudományos-fantasztikus regényeinek jellemzője a nyelvi tudatosság. Sci-fijeiben egyensúlyban áll a beszélt és az irodalmi nyelv, pontos a nyelvi archaizmus és a szleng.
1987-ben jelent meg a Terra című sci-fi regénye, és nagyjából ekkortól Nemere egyéb műfajokban is elkezdte ontani a könyveket: a kalandregények, kémtörténetek, romantikus ponyvák, dokumentum/történelmi regények mellett kevesebb időt szánt a sci-fi művekre. A rendszerváltás időszakában fantazmagóriának hatott, egzotikusnak tűnt, hogy a távoli jövőben élő űrvándor históriája környezetvédelmi intelmeket is tartalmazott, ma ezt erénynek neveznénk. Ennek ellenére a regény némileg alulmúlja a korábbi Nemere-sci-fik színvonalát, bár későbbi korszakaiból is vannak kiváló tudományos-fantasztikus regényei. „E korszaktól kezdve viszont, ha nem is nagy számban, de mégiscsak rendszeresen alkotott sci-fi novellákat. És novellaíróként Nemere nagyszerű. Novellái tömörek, érzékenyek, példaszerű a szerkezetük, sokszor líraiak, bölcsesség és az élet rendíthetetlen szeretete sugárzik belőlük. A háború 11-kor kezdődik, a Mindenből csak egy, az Apóka mesél például emlékezetes munkák” – állítja S. Sárdi. Mégis, úgy látszik, manapság nincsen nagy igény a sci-fire, mert Nemere a 2008-ban megjelent Időrabló óta nem állt elő klasszikus sci-fi regénnyel.
Az, hogy Nemere ráállt a gépi termelésre (bevallása szerint napi 40-45 ezer karaktert ír, a hét mindegyik napján, párhuzamosan dolgozik a műveken), nem segítette, hogy a sci-fi kanonizált figurája lehessen. A szakmai elismerés mellett a Galaktika folyóiratban való rendszeres megjelenése növeli reputációját, de az szintén nem tisztázza megítélését, hogy egyetlen sci-fi irányzathoz sem sorolható (korai korszakaiban a Magyar Írószövetség íróiskolája tetten érhetően hatott rá). Többek között ezért is példaértékű, hogy az Írószövetség sci-fi szakosztálya 70. születésnapján másfél órás esttel köszöntötte a szerzőt, továbbá a szervezet felajánlotta, hogy tagjának fogadja. Ezt azonban Nemere István visszautasította, mivel pályakezdőként nyolc éven keresztül sikertelenül jelentkezett a Magyar Írószövetségbe.
2018.07.22 14:00
Frissítve: 2018.07.22 14:56

Miniatúra: Horn Gyula, az igazi reformkádárista

Publikálás dátuma
2018.07.22 12:00

Fotó: Magyar Fotóarchívum/
„Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt.”
1994-ben nyarán nagyobb legitimációval érkezett, mint Németh Miklós hat évvel korábban, és még koronát is viselt. (Balesetet szenvedett, s a fejére egy rögzítő szerkezetet erősítettek.) A választási hadjáratban rég nem hallott hangokat hozott vissza. Sok intellektuális szövegelés helyett egyszerű beszéd: ez a Gyula a mi emberünk. Ha tódított, elég egyszerűen tette, szakított a neoliberálisok által kedvelt válságkommunikációval, nem riogatta a népet a várható nehézségekkel. Ígért és ígért, hol keveset, hol sokat. Olcsó és biztos kenyeret, igazságot, s hogy végre szóba fognak állni az egyszerű emberekkel. Gazdaságpolitikai körökben ugyan felháborodás fogadta a „háromhatvanas” kenyeret, pedig az emberek szerették ígéretének hangulatát, és nem is voltak egészen ostobák, ismerték a környezetüket, lehetőségeiket. Természetesen a soha vissza nem térő Kádár-kor igézete meg az Antall-kormány bizonytalankodása hajtotta a rá szavazó milliókat, és még tartott a gyötrő transzformációs válság, amelyért elégtételt akartak venni a választók.

Hagyjuk a múltat!

Horn Gyula nagy utat futott be. Fiatalkori történeteit mellőzve említem meg, hogy korabeli külügyi szervezetekben dolgozott. Arrafelé is érlelődtek a változások, mindenekelőtt a nyugati nyitás, a szomszédságpolitikában a bátortalan kisebbségvédelem, a diplomáciai kapcsolatok felvétele olyan, korábban Moszkva ösztönzésére kitaszított országokkal, mint Izrael, Dél-Korea és halkabban Tajvan, Dél-Afrika. A párt (MSZMP) külügyi részlege alighanem úttörő szerepet játszott a NATO-hoz való közeledés kezdetben halovány, majd megerősödő gondolatában, amit – a korábbi évtizedek szovjet birodalmi kereteire gondolva - bízvást nevezhetnénk egy pompásan kidolgozott piruettnek a damaszkuszi úton. Az amerikai védernyő jobban tetszett, több támogatással kecsegtetett, és európai integrációnkat is elősegítette.
Már a Németh-kormány tagjaként is kedvelte a drámai fellépéseket. A kor gyakori nyilvános szereplésre szoktatta a politikusokat, ez majd őt is segíti a későbbi választási hadjárat során. Az MSZP óriási lehetőséget adott neki. Az 1990-es választások után gyorsan építkezett. Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt. Néhányan az elején feladták, mint Pozsgay Imre és Németh Miklós - Nyers Rezső pedig a választások után szorult ki. Horn napja körül ekkor már számos fiatalabb hold keringett, közülük kerülnek ki majd a jövő vezetői, a pénzemberek, meg a nagyszájúak és a csirkefogók is. Mire 1994-ben a választási hadjárat megkezdődött, Horn Gyula nagy magabiztossággal kezelte fellépéseit, az ellene irányuló támadásokat, ideértve a pufajkás történeteket is. Hagyjuk a múltat! - mutatott a kormányzás feladataira, dolgozzunk végre. Az 1994-es győzelem után többségét megfejelte a szabad demokratákkal. Vajon az SZDSZ helyesen cselekedett-e, amikor Hornnal koalícióra lépett, és fordítva: tényleg kellett-e a kormányzáshoz az SZDSZ? Az SZDSZ-nek nehéz lehetett majdnem győzni négy évvel korábban, majd ellenzékbe szorulni, és most újra arra gondolni, hogy ismét négy év fenyeget a kemény ellenzéki székeken. Sokuknak időben jött Horn koalíciós ajánlata, akinek a szabad demokrata többlet szavazóerőnél fontosabb volt a mozgástér növekedése a hajdani ellenzék keblére ölelése révén. Hallani azt is, hogy a koalíció kezdte ásni az SZDSZ sírgödrét, emiatt engedett soraiban a mohóságnak. Az biztos, hogy az MSZP csak félig profitált a demokratikus ellenzék beépítésével, mert a koalíció saját belső feszültségeit fokozta. Ahogy telt az idő, a két párt úgy kezdte egymást egyre hevesebben utálni.

Sikeres konszolidáció

A kormányzás első hetei válságtól válságkezelésig tartottak. Horn rendíthetetlen konzervatív baloldaliként idegenkedett a megszorításoktól, a gazdasági reformoktól, hiszen azok előbb fokozták a választói kiszolgáltatottságot, először a költségvetés állt talpra, s csak utána jött a választóknak szétosztható eredmény. Viszolygását fokozta, hogy a saját nyelven beszélő szabad demokraták és értelmiségi holdudvaruk önmagukat tartották iránytűnek. A költségvetés kiadási oldalának megkurtítását Békesi László, a pénzügyminiszter és pártbéli ellenlábasa is szorgalmazta, holott más volt a választási ígéret. Hát nem ő képviseli a szenvedő és mentésre vágyó kisembereket, nem ő hozza a mentőhajót a rendszerváltás hajótöröttjeinek? És talán Békesinek nem is a restrikciót szorgalmazó véleménye számított, hanem kemény kritikája az MSZP-n belül, ezt pedig Horn a maga hatalmának megkérdőjelezéseként fogta fel.
Ha utálta is a válságkommunikációt, a válságtól nem tudott megszabadulni. A gazdasági konszolidációt nagyjából ott folytathatta, ahol Németh Miklós abbahagyta. Sürgetett az idő is: már nagyjából egy éve nem történt semmi, a helyzet viszont romlott. 1995-ben aztán leváltotta Békesit, kinevezte Bokros Lajost, kapta vele Surányi Györgyöt, meg a Bokros-csomagot. Felkérésük merész és hatásos lépés volt, ők pedig tették, amit kell. Gyors és sikeres konszolidáció következett. A siker, amely a két szakember tagadhatatlan gazdaságpolitikai bravúrja, más kérdést is felvet. Ha néhány, bár fájdalmas húzással ilyen gyorsan lehetett konszolidálni a gazdaságot, vajon mi gátolja a politikát abban, hogy korábban, és másutt is eltökélten lépjen?
A Bokros-program kezelése közben láthatóvá váltak Horn képességei és korlátai. A gazdaság a finanszírozás és a növekedés szempontjából képviselhető útra került, most már csak a választókat kellett meggyőzni arról, hogy végül ők lesznek a nyertesek. A valóság kínjai dacára biztatóak voltak az esélyek, hiszen ott volt Horn Gyula, a mi Gyulánk. A pénzügyi alapok látványosan javultak, újabb reformgondolatok kerültek elő. Csakhogy akkor Bokrosból kibújt karcos személyisége, stabilizációs célszerszámból a gazdaságpolitikát tematizáló vezető akart lenni. Horn elképzeléseitől mi sem állt távolabb. Bokros emlékezetes találkozót bonyolított le a diákokkal. Azt találta mondani, hogy a bevezetendő 2000 forintos tandíj kevesebb, mint a diákok cigarettaköltsége; nos, az agitáció végtelenül célszerűtlen módját választotta. A diákok megsértődtek, távoztában le is zsidózták. Horn Gyula mintha erre az alkalomra várt volna. Bokros már elvégezte a munkát, de utána is túl hangos és követelőző volt Horn számára, reformokat sürgetett, és elvette tőle a napot. Bokros éppen aktuális lemondását elfogadta, majd kinevezte Medgyessy Pétert pénzügyminiszternek.

A reformkádárista

Műsorváltozás. Az új darabban Bokros keménykezű, neoliberális inkvizítor szerepében lépett fel, míg Horn a bölcs királyt játszotta. A Fidesz-kommunikáció számára a Bokros-csomag maga volt a karácsonyi ajándék. A nyilvánvaló és gyors gazdasági siker gyümölcsét később már ők használták, ráadásként a neoliberális restrikció névadó ördöge fel volt tálalva.
Horn igazi reformkádárista. Több lejárt szavatosságú tabun átlépett, ennyiben reformista. A sürgető reformokat, s különösen az azokat képviselő értelmiségi figurákat nem kedvelte: ennyiben kádárista. De szemben Kádár János vagy Grósz Károly utolsó kormányzati pillanataival: ő végül időben lépett, amikor 1995-ben Bokros képében beengedte a neoliberális rókát a költségvetési elosztás tyúkóljába. Bokros felkérésével bizonyítékát adta annak, hogy érzékeli a válság méreteit. A politikai ösztön vezette, amikor nem sokkal később, a hasznos erőszaktevőt, Bokrost elcsapta, és önmagát visszahelyezte népe szeretetébe, hogy 1998-as választási vereségével rövidesen ismét csalódást okozzon.
Mindezt sokan a két forduló közötti eseményekkel, Orbán ügyességével magyarázzák, amivel Torgyán doktort nászba vitte. Csakhogy fénytelen utolsó hónapjaival Horn maga is hozzájárult a vereséghez, elbízta magát, nem működött a veszélyérzete, talán lebecsülte Orbánt. Nem sok választási propagandát engedett. Mintha egy ciklus alatt sikerült volna keménykezű reformkapitányból öreg Kádárrá válnia, aki azért nem foglalkozik az ügyekkel, mert azok maguktól is megoldódnak. Brahiból vagy arroganciából újra elővette a Bős-nagymarosi vízerőmű ügyét. Nem a gátról van szó, szakmailag az vagy jó, vagy sem, hanem a rendszerváltás egyik szimbólumáról, egy máig tabusított mémről, amelyről egyszerűbb nem beszélni, mint belebukni. Ezt nyilván ő is tudta, és mégis.
Horn Gyula felnőtt szerepéhez, a vízerőmű szigorú kivétel. Amennyire lehetett, szakított azzal a szocialista párti szokással, hogy munkásabb megoldás helyett könnyű, de instabil kompromisszumokat keressen. Alkotmányos fricska, lehetetlen őt a demokrácia kereteiben értelmezni, ez volt akkor jobbközépen a vélemény róla, ez azonban butaság. Dehogy nem lehet. Kissé talán durván faragott figura, de mai szemmel nézve hatékony vezető, újabb kori pártjának történetében eddig a legjobb harctéri vezető. Nehéz róla úgy megemlékezni, hogy utódairól ne szóljunk, akiknek soha többet nem sikerült hozzá hasonló erőt koncentrálni, és akiknek érdeklődése végzetesen megcsappant a választók iránt. Történetének felelevenítésével a magyar sors fanyar gyümölcseit kóstoljuk.
(Az írás egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete.)
2018.07.22 12:00
Frissítve: 2018.07.22 12:00