Áder intő szavai

Publikálás dátuma
2018.06.18 08:01

Fotó: /

Az Orbán-rendszer csak nem akar felhagyni azzal a szándékával, hogy az ítélkezést saját arcképükre formálják. Ezen cél érdekében a legkisebb szégyen nélkül, minden létező eszközt és módszert bevetnek. Lefejezték a bírói kart, új törvényeket alkottak, az igazságügyi reformjukkal súlyosan alkotmányellenes módon és nemzetközi jogokat is sértőn, durván sérült az ítélkezés függetlensége. És még ez sem volt elég. Még ennél is jobban akarnak kormányzati szinten befolyást szerezni a számukra fontos bírósági ügyekben. Mindezeket megkoronázza, hogy a kormány alkotmánymódosítással akarja rákényszeríteni a bíróságokat, hogy a kormányzati akaratot érvényesítsék az ítélkezés során. Az egykori alkotmánybíró, Trócsányi miniszter, szembemenve a szakmaisággal, ezt félreérthetetlenül világossá tette. Ami azt jelenti, hogy a bírósági ítéletek nem a jogon alapulnának, hanem a jelenlegi hatalom aktuálpolitikai ideológiáján.

Az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata mindezt nem is tudta szó nélkül hagyni: szerintük a bírósági rendszer változtatásai Magyarországon fenyegetik az igazságszolgáltatás függetlenségét, és ennek a járványnak a terjedése alááshatja a demokráciát az Európai Unióban. Ezek a gondolatok nagyon ismerősek lehetnek, mert visszaköszönnek a múltból. Nem is akárkitől. Van nekünk egy Áder Jánosunk, aki most államelnökként székel. Minden szava aranyat ér ma is, amit 2003. november 17-én, az Országgyűlésben mondott el, még Fidesz frakcióvezetőként:

„A hét elején felhívással fordult Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a köztársasági elnökhöz, a kormányhoz és az Országgyűléshez, azt kérve: ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilatkozásokat.

Az elmúlt időszak jelenségeinek burkolt célja lehet a bírák megfélemlítése és az ítélkezési gyakorlat befolyásolása. A közelmúltban többször is előfordult, hogy politikai, közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták, elvárásokat fogalmaztak meg konkrét ügyben - áll a Legfelsőbb Bíróság elnökének nyilatkozatában. Lássuk, mi történt ezután! Az Országgyűlés elnökének zagyvaságai, a miniszterelnök kétértelmű mondatai, az igazságügy-miniszter mellébeszélései mellett csak a köztársasági elnök szavai egyértelműek és világosak - hadd idézzem ezeket! A konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás vagy akár az ítélkezés általános irányának nyilvános kritikája a közhatalmat gyakorló személyek részéről veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantált függetlenségét és így az államszervezet demokratikus működését.

A félreértések elkerülése végett - és lassan mondom, hogy mindenki megértse: A Fidesz nevében a bíróságok függetlensége érdekében emelem fel a szavamat.

Volt idő, amikor a mai kormánypártok is fontos értéknek tekintették a bírói függetlenséget. Idézzük a Charta alapító okiratát: demokrácia akkor lesz, ha a mindenkori hatalmi politikai erők tartózkodnak a független bírói hatalom befolyásolásától.

Volt, amikor a mai igazságügy-miniszter is a bíróságok függetlensége mellett érvelt. Hadd idézzek két mondatot: ,A kormány tagjainak és az igazságügy-miniszternek tartózkodniuk kell a bírósági döntések minősítésétől, az üzenetektől. De ha a politikusok véleményeznek bizonyos nyomozásokat, bírói ítéleteket, az állampolgárok előbb csak értetlenül kapkodják a fejüket, aztán megrendül az autonóm igazságszolgáltatásba vetett hitük.'

Szeretném lassan mondani, hogy minden szocialista és szabad demokrata megértse: el a kezekkel a független intézményektől, el a kezekkel a független magyar bíróságtól!"

Ugyanez az Áder János most csöndben van. Egykori elődje szavai anno etalonként jelentettek számára hivatkozási alapot. És most? A köztársasági elnök egyik alkotmányos kötelezettsége azóta is, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett. Úgy látszik, ami ellen 15 évvel ezelőtt frakcióvezetőként felemelte a szavát, ugyanazért ma már nem érzi, hogy köztársasági elnöki minőségében fellépjen.

2018.06.18 08:01

Focika

Magyar labdarúgás immár évtizedek óta nem létezik, van helyette focink vagy valami hasonlónk, ami nyomokban is egyre kevésbé emlékeztet arra, amit a világ más országaiban labdarúgásnak neveznek. Minden bizonnyal ezt ismerte fel a MOL is, amikor névadó szponzora lett a bajnoki címvédőnek, és a felek abban állapodtak meg, hogy a Videoton a jövőben Vidi néven szerepel az NB I-ben.
Ha arra gondolunk, hogy volt Székesfehérvárnak 1985-ben egy UEFA Kupa-döntős csapata Videoton néven, akkor a mostaniakra illik a Vidi elnevezés. Viszont nagy kár lenne megállni egy csapatnál, ugyanis a többiek sem érnek az elődök nyomába. Ezért nyugodtan lehet becézni (kicsinyíteni) a mezőny többi résztvevőjét is. Miért ne lehetne az FTC-ből Groupama Fradika, a Debrecenből Loki TEVA vagy a Puskásból Öcsi Akadémia? A Haladás lenne a Hali Swietelsky. Az Azerbajdzsánban látott Újpestre – és vezetőségére - is jobban illik az Újpestke elnevezés, ahogy a Honvéd is csupán Honvédka napjainkban.
Talán a közvélemény is elnézőbben fogadná a havonta több milliót kereső focisták (a labdarúgók elnevezés nem illik rájuk) csetlését-botlását Luxemburgtól Macedóniáig, ha a vezetéknevük helyett a becenevük jelenne meg a tudósításokban. Elnézőbbek lennének a szurkolók, ha az újpestiek bakizó kapusa Pajovic helyett Brankóként szerepelne a tudósításokban. Az azeri utazás lehetetlen körülményei – repülés kétszeri leszállással tankolás miatt, étlen-szomjan maradó csapat - kifakadó csapatkapitány szavait nem Litauszkitól, hanem Robitól idéznénk.
A fegyelmi határozat nem arról szólna, hogy a játékvezető sértegetése miatt marasztalnak el valakit, hanem Vikit (Kassai) érte méltánytalanság, vagy füstbombácskák miatt büntetne a szövetségecske fegyelmi bizottságocskája.
Komolytalan ez a becézgetés? Nem komolytalanabb annál, ami a magyar focikában zajlik.
2018.07.18 14:00
Frissítve: 2018.07.18 14:01

Holtponton

Amikor elkezdtem hazajárni a 60-as évek közepén, rokonaim, barátaim általában két kérdéssel fogadtak. Egy: na, mit gondoltok ott kint rólunk? Kettő: mondd, tulajdonképpen van valami különbség a két amerikai párt között?
Az első kérdésről már írtam néhány héttel ezelőtt, a másodikra ma sem könnyű válaszolni. Európai fejjel nehéz volt megérteni a két nagy párt, különösen a demokraták fegyelmezetlenségét és szervezetlenségét. Arculatuk más a déli államokban, mint északon, sok függ a vezető politikusaiktól, stb. Akkoriban, amikor New Yorkban éltem, néha a republikánusokra szavaztam, mert gazdasági kérdésekben meglehetősen konzervatív vagyok (nincs adósságom, az országnak se legyen), s kedveltem Nelson Rockefeller, a New York-i kormányzó és elnöki aspiráns erőteljesebb, szovjetellenes külpolitikáját.  
John F. Kennedy óta viszont mindig egyetértettem a demokratákkal a (számomra) meghatározó kérdésben: a szabadság kiterjesztését illetően. A külpolitika mellett a nők, majd a feketék egyenjogúsága számomra döntő szempont volt és maradt. Az egyetemi felvételi bizottságban, amelynek a 70-es években elnöke voltam, erőteljesen támogattam a különféle kvóták megszüntetését. Bár eleinte haboztam, de gyerekeim hamarosan meggyőztek a melegjogok kiterjesztésének szükségességéről is. Ennek ellenére 1972-ben nem tudtam a demokraták elnökjelöltjére szavazni, mert George McGovern véget akart vetni Amerika tradicionális külpolitikájának. „Come home, America!” ezt hirdette és ettől – finoman szólva – felfordult a gyomrom.
Megszoktam és kedveltem ezt a kétpártrendszert, különösen azt a politikai körülményt, hogy a többé-kevésbé középen álló többség számára az egyes államokban van választék. Azt is, hogy nem kellett a liberális New York Timest olvasni; ott volt a ragyogó (konzervatívabb) New York Herald Tribune. Ám a valaha Herald Tribunet kedvelő republikánusok Rockefeller-szárnya az évek során eltűnt, a párt déli, sőt északi része is jobboldali lett. 
Most két radikálisan különböző párt harcol egymás ellen. Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon. Az eredmény: politikai polarizáció és holtpont. A pozíciók is változnak, elsősorban a republikánusoké. Az elnök javaslatára pártja a kongresszusban akkora költségvetési deficitet szavazott meg az idén, amely sokszorosára növeli az ország adósságát. Ez már nem az a párt, amely évtizedeken át a költségvetési mérleg egyensúlyáért harcolt. A párt vezetői és támogatói egyaránt elvetették – akárcsak Orbán Viktor – évtizedes orosz-ellenességüket. A demokraták egy (kis) része pedig az ún. demokratikus szocializmussal flörtöl, ami a választási vereség biztosítéka.
Mivel a Trump párt elsodródott szélsőjobbra, és a demokraták nemigen tudják, hogy mit akarnak (kivéve Trump távozását), a két oldal között most mélyebb a szakadék, mint valaha. Az új, radikális republikánus párt mintha elfelejtette volna, hogy a sikerekben bővelkedő, gazdag, nyílt és befogadókész Amerikát egy középre húzó és gyakran együttműködő kétpártrendszer tette azzá, ami.
Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon
2018.07.18 13:58
Frissítve: 2018.07.18 13:59