Dermesztő disztópiák

Publikálás dátuma
2018.06.18 07:45
VÉGLETEK - Az Anon tökéletesen steril társadalmában nem karaktereket, hanem rendszert elemez a rendező FORRÁS: NETFLIX
Fotó: /
Andrew Niccol újabb, nem túl biztató jövőt ábrázoló sci-fit rendezett.

Míg a korábbi filmekben ott volt a humánum, mint a rendszer ellen harcoló tényező, az Anon már tökéletesen steril társadalmat mutat. Egy olyan emberiséget, ahol az impérium követi az életünket és rögzítik azt, amit látunk.

Amikor Andrew Niccol jelentkezik egy-egy újabb szerzői filmmel (ő írja és rendezi), szinte csukott szemmel tudnám részletezni az összes megjelent kritika nagy expozícióját. Ugyanis kivétel nélkül mindenki felmondja a kötelező házi feladatot: adott egy művész, aki eleinte zseninek tűnt, -elvégre Niccol jegyzi A Truman Show Oscarra jelölt forgatókönyvét és első rendezése, a Gattaca pedig olyan bivalyerős disztópia lett, hogy kitörölhetetlenül ott van minden idők legfontosabb sci-fi filmjeinek toplistáján - majd jönnek a nagy fordulattal: amit azóta készített, az a nagybetűs csalódás. Legújabb filmjét, az Anon-t is ide sorolják. Nos, én nem feltétlenül értek egyet. Sőt.

Andrew Niccol-t szemmel láthatóan egy műfaj érdekli igazából: a film noir-ba csomagolt disztópia. Ez már a Gattacán is tetten érhető volt, hiszen egy génmanipulált társadalmat mutatott be, ahol csak az érvényesülhet igazából, akinek tökéletesítették a testét még a születés előtt. De van egy normális, betegségekre hajlamos férfi (Ethan Hawke), aki űrhajós akar lenni, és ezért kölcsönveszi a tökéletes génekkel rendelkező, ám egy baleset miatt tolószékbe kényszerült, azonos korú férfi (Jude Law) „képességeit”. A kalandos történet mellett Niccol ábrázolt egy eléggé nyomott társadalmat, egyfajta orwelli rendőrállamot. A Gattaca vitán felül remekmű, gondolatiságát próbálta a rendező továbbvinni a Lopott idő című művében, melynek fő tematikája a idősödés-szabályozás volt, némi antikapitalista kritikába mártva. Értsd: aki gazdag, tud magának időt venni, aki nem, annak vége. A noir-féle bűnügyi szál sem maradhatott ki, sőt ennek köszönhettük a mű legjobb karakterét, az időrablókast üldöző detektívet (Cillian Murphy). A Lopott idő – noha a bevételek jók voltak – egyfajta hibrid volt: a filozófia rovására a zsánerelemeket erőltette Niccol (vagy kényszerítették rá?).

A nemrég bemutatott Anon már sokkal legtisztultabb darab – simán el tudom képzelni, hogy a gyártást magára vállaló Netflix totálisan szabad kezet adott Niccol-nak. Ő pedig elment a végletekig, tovább gondolta a technika által manipulált és alárendelt társadalmunk lehetséges jövőjét: míg a korábbi filmekben ott volt a humánum, mint a rendszer ellen harcoló tényező, az Anon már tökéletesen steril társadalmat mutat. Egy olyan emberiséget, ahol az impérium követi az életünket és rögzítik azt, amit látunk: ezt pedig Eter-nek hívják. Hősünk, Sal Frieland (Clive Owen) modern rendőr, aki egy-egy bűnügy esetén bele tud nézni mások rögzített életébe – ez direkt parafrázis a Dick-féle Gondolatrendőrségre.

Azonban egyik nap felbukkan egy rendszeren kívüli nő, Anon (Amanda Seyfried, akibe a rendező a Lopott időben „szeretett” bele), akinek nem látni az életét, olyan képességekkel rendelkezik, hogy manipulálni tudja mások realitását, sőt, törölni is tud teljes életutakat. Na, és persze, sorozatgyilkos: az a kérdés ebben a rendszerben, hogy lehet egyáltalán a közelébe férkőzni? Ahogy Sal, a rendőr fogalmaz: miféle világ lett ez, ahol a gyilkosok eltitkolják a tetteiket?

Az Anonban Niccol már nem igazán embereket, hanem rendszert elemez, a karakterek kvázi menthetetlenek. Míg a legtöbben karakterfejlődést várnak egy-egy játékfilmtől az itt egyszerűen nincs. Sal depressziója és alkoholizmusa konstans, miképpen Anon folyamatos félelme is attól, hogy bárki is „látja” őt. Patthelyzet minden szinten.

Szóval: ezt a filmet nem elég nézni, látni is kell.

2018.06.18 07:45

Elhunyt Papp Tibor

A József Attila-díjas alkotó szerdán, élete 83. évében halt meg.
Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője szerdán Budapesten, élete 83. évében halt meg – közölte a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely csütörtökön az MTI-vel. Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. Középiskolai tanulmányait a debreceni Szent József Gimnázium jogelődjének intézményében, a Piarista Gimnáziumban kezdte meg, majd az egyházi iskolák államosítása után a rendszernek nem tetsző családi háttere miatt a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A kommunista diktatúrában családját osztályellenségnek tartották, ezért érettségi után kiváló tanulmányai ellenére sem vették fel az egyetemre. Így az egri Lakatosárugyárban lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerzett, Miskolcon, Csongrádon, Debrecenben és Budapesten dolgozott. Az 1956-os forradalom idején Budapesten egy MTI-fotósnak segédkezett, később az ávósok keresni kezdték, emiatt 1957-ben menekülnie kellett az országból. 1957 és 1960 között Ford-ösztöndíjas volt, a Liége-i Műszaki Egyetemen diplomát szerzett, majd egyik alapítója lett a Dialogue című belga folyóiratnak. 1961-ben érkezett Párizsba, ahol szabadhallgató lett a Sorbonne-on, közben a Szabad Európa Rádió, valamint a Francia Rádió magyar adása külső munkatársa lett. Kitanulta a nyomdászmesterséget is. 1962-ben barátaival, pályatársaival közösen megalapította a magyar emigráció egyik legfontosabb irodalmi lapját, a hetvenes évek elejére avantgárd irodalmi fórummá váló Magyar Műhelyt, amely 1989-ig Párizsban jelent meg, a rendszerváltás után pedig Budapesten jelenik meg. Papp Tibor 1985-től a Polyphonix nemzetközi modern költői fesztivál alelnöke, tagja volt a Société de Bibliologie et de Schématisationnak, ahol a tipográfiai kutatócsoport vezetőjévé választották. 1992-ben a Francia Írószövetség vezetőségi tagja lett, 1997-ben a Le Temps des Cerises könyvkiadónál a Collection Union des Écrivains sorozat igazgatójává nevezték ki. Egyik alapítója és szerkesztője volt a vizuális irodalom egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert fórumának, a Magyar Műhelynek, a d'atelier című folyóiratnak és könyvkiadónak, valamint az első nemzetközi, csak számítógépen generált műveket közlő irodalmi folyóiratnak, a párizsi Alire-nek is. A kilencvenes évek elején újra megtalálta Budapesten otthonát, Párizst pedig megtartotta második hazájául. Harmincnál is több könyvet publikált, írt prózai műveket, önéletrajzi ihletettségű regényeket, verseket, vizuális költeményeket, esszéket, tanulmányokat. Ő alkotta meg az első magyar automatikus versgenerátort: a Disztichon Alfa (1994) mágneslemeze hatmilliárd verseskötet anyagát rejti. A 2000-ben megjelent Hinta-palinta című művében a generált verseken, szövegen kívül a költő már vizuális költeményeket és hangverseket is létrehozott az általa írt számítógépes programmal. A Magyar Írószövetségben több cikluson át volt választmányi tag. Munkásságáról két monográfia jelent meg: Bohár András Papp Tibor című kötete 2002-ben, Kelemen Erzsébet Testet öltött szavak – Papp Tibor vizuális költészete című könyve 2012-ben. Irodalmi és közéleti munkásságát A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1996) és József Attila-díjjal (2003) ismerték el. Temetéséről később intézkednek. 
Témák
irodalom
2018.07.19 10:31
Frissítve: 2018.07.19 10:31