Damaszkusz 2.0

Publikálás dátuma
2018.06.20 08:03

Fotó: /

A damaszkuszi úton annak idején sokan vonultak, főleg kereskedők, valahol tanulni vágyók, rokonokat látogatók. Világnézeteikről (így, többes számban) semmit sem tudunk. A Szentírás igazán csak egyetlen egy modellről, Sauléról tud. Aki köztudottan Pállá vált, s mint ilyen tulajdonképpen egyik főszervezője volt az első egyháznak. Sokat prédikált zsinagógákban, s ebben a nyelvismeret, a bejáratott kulturális fordulatok biztosan segítették. Saul kapcsolatáról a korábbi elittel azonban semmit sem tudunk.

A pesti értelmiségi köznyelvben persze nem ez a Pál, hanem Esterházy Péter szellemes, 90-es évek eleji megfogalmazásában maga az Út a főszereplő. Amelyen a régi hit követői, feltehetően haszonhúzói, a jeruzsálemi elit menekült volna – hitét, kötődéseit meg- és letagadva. Esterházy szemében nyilvánvalóan gyenge bűnösök voltak, szégyenletes alakok, akiknek a győzők mégis hajlandóak részben megbocsájtani.

Herényi Károly, a kiváló egykori MDF-es politikus Népszava-beli cikkében (Jog a damaszkuszi úthoz, június 11.) Bajcsy-Zsilinszky Endre indul Saulusként, majd a nyilas bíróság 25-30 év után Pálként kivégezteti. 1945-ben nyilvánítják - valószínűleg az akkor legerősebb pártnak számító kisgazdák - a magyar demokrácia első mártírjává. Azután ez így is marad. De ha 45 elején életben marad, valószínűsíthetően a szovjetellenes ellenállás egyik legradikálisabb vezetőjévé válik, és 1947-49-ben lesz valahogy áldozattá, anélkül, hogy jól láthatóan és szakrálisan őriznék az emlékét. De abból, hogy Bajcsy-Zsilinszky 45-re kemény németellenessé vált, nem következik felfogásának változása a fajokról vagy a zsidókról. Ily módon Herenyi téved, amikor azt hiszi, valamiféle mintájává válhat mindazoknak a jobbikosoknak, akik hajlandóak lennének a párbeszédre a baloldallal vagy más ellenzéki formációkkal.

Az eredeti Damaszkuszhoz kellene két ideológia: egy régi és egy új, meg a gyors, de érzelemmentes váltás közöttük. A Jobbik nyelv és taktika volt, amikor felfutott, s ha most néhány fordulat kicserélésével csendben igyekezett is megszabadulni ettől a stílustól, ez még nem jelenti, hogy ideológiailag valamitől megtisztult volna. A baloldal már 2010 előtt is folyamatosan a Jobbik megosztásáról álmodott. A falusi tömegek egyszer már itt voltak, ide jöhetnének vissza. De hát a 30-40-es évek fordulóján meg nyilasok voltak, s onnan darálták be őket a baloldali tömegpárt támogatóivá. A korosztályok változnak, mások a divatos politikai fordulataik: akkor ezek a tömegek hol vannak biztosabban otthon? Párthű tömegekként egykor, vagy anti-roma jelszavak híveként később?

Egyébként nem hinném, hogy a Jobbik ma komolyan riogathatna a romákkal. A magyar vidéken a fennálló többségi rend olyan brutálisan anti-roma, olyan keményen elnyomó, hogy még a politikailag képzetlenek sem hihetik, hogy kizárólag a Jobbik védené meg őket a sokasodó roma társadalomtól. A régi amerikai Délen sem egyedül a Ku-Klux-Klan égő keresztjei, fehér csuklyái ijesztgették a feketéket. A fehéreket védte rajtuk kívül minden helyi többségi erő.

De ettől függetlenek a Jobbik körüli pesti politikai fantáziák - mint a választások előtt Heller Ágneséi. Most Herényi Károly kezd abban reménykedni, hogy lehetne valamit kavarni a Jobbikban, vagy a Jobbik körül. De azt a pártot nem lehet “náci-nem náci” törésvonalak mentén bontani, mert nincsenek ilyen megszemélyesített elválasztottságai. Az “ásotthalmi pártütés” egyelőre láthatóan egy csoport kiválása és nem pártszakadás.

Azon már túl vagyunk, hogy a Jobbik és a demokratikus ellenzék legkisebb közös többszöröse Orbán parlamenti kivéreztetése lenne. Ugyan már! A kemény jobboldal túléléséhez ilyesmi nem kell. Vannak komoly tömegei sokféle szubkultúrában. A verőcei zenei fesztiválok ebből a szempontból számára fontosabbak a liberális lapok megértő publicisztikáinál. Hát akkor minek bolondítja magát a pesti értelmiség?

Különben a mostani politikai hegy-vízrajzi térképeken félrevisznek a “náci” vagy a "fasisztoid” jelzők. A nácit még csak érteném, mert az egy egykor volt, világosan jelzett politikai irányzatot jelez. Azt viszont nem értem, hogy ha azok lennének, akkor melyik Jobbik szárny mivel marad ebből ki, és melyik minősül levakarhatatlanul “nácinak”? Vagy nem a pártelitekről, hanem a 43-45-ös nyilas világképekről van - lent a mélyben - szó? Ilyenek léteznek, de igazából meg a Jobbikkal is bonyolult viszonyban. Közben inkább a Fideszre ragasztották a “fasisztoid” jelzőt, aminek szociológiailag ugyancsak nincs értelme, bár pl. Ungváry Rudolf ezt gyakran használja. A 30-40-es évek fasiszta mozgalmainak (az olasznak, mindenféle kelet-európainak, de nem a németnek) rokonai volnának? Hol válnak széjjel a különböző populistának nevezett mozgalmak és a “fasisztoidok”? Vagy egyszerűen a ballib publicisták szidalmi kreativitásáról van szó? S akkor hogyan működik ez a felosztás a Jobbikon belül? Azok is “fasisztoidok”? Vagy a kemény mag “náci”, és a többiek, akiknek az átnevelhetőségéről álmodozunk, egyszerűen régi beidegződésekre reagálnak?

Az 1930-40-es évek fordulóján a nyilasok igen erős, vidéki bázisát a szegényparasztság alkotta. Az 1990-es évekre sem oldódott ez teljesen szét, de meghatározó ereje az érintett vidékeken mindenesetre csökkent. Most egyes csoportjaiban átrendezhető, másokban nem. A városi értelmiségi ezt egyelőre nem oldotta meg, de a modernizáció előbb-utóbb ezt a képletet tovább bontja.

Persze minden újraépíthető, de azt látjuk, például a németeknél, hogy ilyesmire nem a nagyon lent lévő rétegek, hanem a kispolgárság az igazi vevő. Miért lenne mindez nálunk másként? S akkor a Jobbik-ügy kezelésének is más lesz a geometriája. A Damaszkusz 2.0-ról a pesti szalonokban álmodozni mindenesetre kidobott energia.

2018.06.20 08:03

Ne fogjunk semmit a butaságra

A rutinos ex-politikus, Horn Gábor A butaság hatalma című utolsó írásában, mindenféle helyes dologról beszél, amikor régi-új ellenzéki politikákat sürget. De alapvetően, egzisztenciálisan és stratégiailag téved, amikor “butának” nevezi a társadalmi többséget. “A butaság hatalma ül most tört az országon” – írja, és ez a szó szoros értelmében kártékony. Nem egyszerűen lekezeli a közvéleményt, amikor azt sugallja, hogy nem hallották meg a mi okosságainkat, esetleg nem engedték nekik, hogy meghalljanak bennünket. Hanem – véletlenül vagy szándékosan, de - felmenti az ellenzéket. 
Amivel rosszabbat nem is tehetne neki. Mi jól mondtuk, amit mondtunk, de hát ezeknek, ugye? Nem hallották meg, esetleg igen, de nem értették, amit nekik mondtunk. 
A Horn Gyula kormányzása és a bukás közötti években a szoclib koalíció értékvilága, üzenetei a középosztályhoz szóltak. Annak nyelvét használták, annak értékvilágát jelenítették meg. Azt hitték, így szolgálják igazán a modernizációt, amely egyébként is a nagyvárosokban jelenik elsősorban meg. A többiek meg érjék be azzal, amit belőlünk megértenek. Sokan a szocialista politikusok között, az utolsó években maga Gyurcsány is, hittek az ilyesmiben, vagy legalábbis felmondták ezt a leckét. Ami persze meghatározó mértékben a szabad demokratáktól jött, s aminek elfogadtatásában annak idején Horn Gábor személyesen is, koordinációs államtitkárként is nagy szerepet vállalt. 
Mindegy, történt, ahogy történt, de most nem kellene megint elővenni a “hozzánk képest buták” szöveget. Közhely, hogy a Fidesz bázisa talán több mint egy évtizede a kisvárosok “nem-diplomásai” közül kerül ki. De ez még nem jelenti, hogy ebben a világban csak bunkók élnének. Aki csak egy kicsit utazik a leghétköznapibb menetrendszerű buszokkal az országban (az utolsó egy-két hónapban én ezt megtettem Kecskemét környékén, meg Hódmezővásárhely és Szeged között), ötpercenként megtapasztalhatja, hogy e térségek is modernizálódnak. Megnézheti, milyen trikókat hordanak, milyen fagylaltot nyalnak, milyen sporttáskákkal járnak azok, akik péntek délután hazafele tartanak és az egyes megállóknál kiszállnak. 
Az ő világukat a pesti okosok nem tudták megszólítani, vagy inkább nem akarták. De ez nyelvi probléma volt, és nem azt jelentette, hogy ezek az emberek, térségek meghatározó módon kimaradtak volna a magyar modernitásból. Amiben persze vannak helyi értelmezések és értelmezhetetlenségek, de azoknak a “politikai butasághoz” semmi közük nincs. 
Az ország a gazdasági fejlettségi szintjéhez képest szinte mindenütt jobban globalizált (egyébként a nemzetközi mérések szerint nemcsak Európa, hanem az ipari világ egyik leginkább globalizált térsége). Például az egyik nagyszabású ilyen tárgyú összehasonlításban mintegy nyolcvan országból a 10. Magyarország. A 9. Finnország, a 11. Kanada. (MT Globalisierungsreport 2018. 9. old.) Mindez éppen nem a népi butaságról tanúskodik, hanem inkább csak a kreativitáshiányról a progresszív politikában. 
Vagyis arról, hogy először is nem tudjuk a globalizáció és a modernizáció közötti megélt különbséget felmutatni és értelmezni azok számára, akiknek ez valódi tapasztalat - és nemcsak az alföldi tanyaközpontokban, falvakban, hanem egyébként az ország nagyvárosaiban is. A kormányoldal nagyon sok újat nem mond, de azt legalább begyakorolta, a közönség egy része meg elvan ezzel. A progresszív oldal pedig nem mond olyasmit, ami a körúton vagy a Szent István parkon kívül hasonlítana a megélt tapasztalatokra. És ez nem butaság kérdése. 
Amit mond, azt egyébként a pesti egykori munkás elővárosokban sem értik, de ott még egyelőre a baloldali pártoknak van valamilyen hitelességük, akárkik mondják is fel a sokszor ott is értelmezhetetlen szövegeket. De hát ez a kegyelmi időszak sem tart túl sokáig.
2018.07.16 12:17
Frissítve: 2018.07.16 15:11

Közösségi közlekedés

Villamos, autóbusz. Néha az az érzésem, hogy mi, magyarok nem tanultunk meg fel-és leszállni. Nem tanultuk meg, hogy amikor a jármű a megállóba ér, és kinyílnak az ajtók, akkor először leszállnak a leszállók, és csak ezt követően szállhatnak fel a felszállók. Illik lesegíteni az idősebbeket vagy a kisgyerekkel utazókat. 
Amikor végre felszálltunk, illik nem megállni az ajtóban, mert más felszállók is követnek bennünket. Illik nem méltóságteljesen felszállni, engedni kell, hogy közösségi érzésünk kiteljesedjék, hiszen - bármilyen zavaró is - mások is utaznak rajtunk kívül. Kerüljük, hogy mellettünk utazók nyakába hapcizzunk, de ha ez elkerülhetetlen, legalább kérjünk bocsánatot. Ne beszéljünk hangosan, kerüljük a telefonálást, ne szégyelljük időben jelezni leszállási készségünket. 
Ugyancsak nem tanultuk meg még a tisztességes sorbanállást, ami a kulturált közösségi magatartás egyik alapvető formációja. Londonban ha két potenciális felszálló várakozik a megállóban, az természetes, hogy sorban állnak, és szeretnek is sorban állni, hiszen ezzel kimutatják magas színvonalú közösségi szellemüket. A régi londoni buszok csak hét álló utast szállíthattak, és ha a megállóból több felszállót már nem vehettek fel, a kalauz elkiáltotta magát: ramp jam full, és aki ezek után felszállt, az csak magyar vagy lengyel lehet.
És hát természetesen az autózás, ami sok embernek feszültségforrás. Úgy véljük, hogy mindenki más rosszul vezet, udvariatlan, erőszakos és türelmetlen. De vajon bennünk nincs hiba? Alapvető követelmény, hogy ha férfi vezet, akkor női utasának kívülről kinyitja az ajtót és csak azután száll be a kormány mögé. Ha hibázunk, és ezzel kellemetlenséget okozunk másoknak, egy bocsánatkérő mozdulat vagy mosoly könnyen kioltja a feszültséget. Kiélezett helyzetekben fontos a szemkontaktus, hiszen ezzel megismerhetjük autóstársunk szándékait, ám a bizalmaskodást, átkiabálást kerülni kell. A klasszikus elmélet szerint a teherautó leszorítja a személyautót, a személyautó a kerékpárost, a kerékpáros lenyomja a gyalogost. Ráadásul az udvariatlan vagy illetlen viselkedés után egyszerűen továbbhajtunk, és már el is felejtjük, hogy valakinek elrontottuk a napját.
A járdán ugyan nincsenek közlekedési szabályok, ám jómodor és előzékenység itt is létezik. Keskeny járdán nem szerencsés hosszabb társalgást folytatni, aminthogy az is természetes, hogy előnyt adunk mozgáskorlátozottaknak, idős, nehezen járó gyalogosoknak vagy babakocsit toló szülőnek. Udvariatlanságnak számít egy kávéház teraszán társasággal ülő ismerősünkhöz kéretlenül csatlakozni. Ha gyerekeket látunk egyedül kóborolni, udvariasan, de bizonyos távolságtartással érdeklődjünk arról, segíthetünk-e hazatalálnia. Hasonló határozottságot és tapintatot kíván az az eset, amikor valaki a közelünkben rosszul lesz.
Bakuban láttam, hogy az autók dugó esetén gátlástalanul közlekednek a járdán, a gyalogosok pedig udvariasan félrehúzódnak.
Hát, ahány ház…
E hasábokon szerzőnk, az egykori diplomata illemtani sorozatát olvashatják
2018.07.16 10:19
Frissítve: 2018.07.16 10:19