A király meztelen

Orbán Viktor elmúlt ciklusbéli kormányáról, a Fidesz holdudvarának köz- és háttérszereplőiről sokan, sok helyen elmondták már lesújtó véleményüket. Szinte naponta derül (ha derül) fény újabbnál újabb korrupciós botrányokra, s azt is tudjuk, Polt Péter legfőbb ügyész a garancia arra, hogy mindezek büntetőjogi következmények nélkül maradhatnak, sőt folytatódhatnak. Az is gyakran közbeszéd tárgya, hogy Orbán Viktor mennyire köpönyegforgató politikus. Ez utóbbi állítást tekintve én egy kicsit árnyalnám a képet. Hogy a miniszterelnök nyíltan szembemegy az Európai Unióval és annak alapelveivel, feszültséget szít szövetségeseinkkel, az Egyesült Államokkal, s azon van, hogy a közpénz „elveszítse közpénz jellegét”, és magánzsebekbe csatornázva hozzátartozói, kiválasztottjai, oligarchái és strómanjai vagyonát gyarapítja, valamint hogy az ország ilyetén módon történő kifosztásával, katasztrofális külpolitikájával, mindent összevetve a politika és a magyar történelem sajnálatosan egyik legkárosabb, legnegatívabb figurája; ez tény. De hogy köpönyegforgató lenne…? Szerintem nem. Még rosszabb! Úgy tűnik, már eleve számtalan, merőben különböző köpönyeg van rajta. S ahogyan személyes érdekei, érdekkörei (nem az országéi!) megkívánják, mindig azt a köpönyeget „vedli le”, amely alól aztán az villan elő, amely éppen szükségeltetik. A módszer „eredményesen”, jól működik, immár évtizedek óta. Ám e mutatványsorozat könnyen véget érhet, ha egyszer valaki vagy valami egyben rántaná le róla a teljes, befülledt, foszladozó, molyos, avítt köpönyeghalmazt. És ha a legalul lévő, utolsó ruhadarabot, a legfontosabbat, a futballista mezt is lekapnánk róla, tényleg kiderülne és bebizonyosodna mindenki előtt a dupla igazság: a király meztelen.

Témák
Orbán
2018.06.21 08:31

Orbán nem érti a magyarokat, miért nem járnak a Bolsojba

Publikálás dátuma
2018.07.16 14:00

Fotó: Facebook/ Orbán Viktor
Az orosz sajtó alapján különös kép rajzolódik ki a kormányfő és Putyin találkozásáról: Orbán keserűen panaszkodott a szankciókra, amelyeket maga is megszavazott.
Orbán Viktor keserűen panaszkodott Vlagyimir Putyinnak azokra a szankciókra, amelyeket maga is megszavazott. Erről a szűkszavú magyar közleményből nem, csak orosz forrásból lehet tudni. A kremlin.ru hivatalos honlap ismerteti a vasárnapi moszkvai találkozó résztvevőit, illetve az orosz elnök és a magyar kormányfő bevezető beszédeit. Putyin oldalán ott volt Szergej Lavrov külügyminiszter, Jurij Usakov tanácsadó és Veronika Szkvorcova egészségügyi miniszter, a kétoldalú kormányközi bizottság társelnöke is. Az Orbán melletti fotelben Csányi Sándor, a FIFA alelnöke foglalt helyet.
Putyin mindenekelőtt megköszönte Orbánnak, hogy betartotta ígéretét és elment a labdarúgó világbajnokságra: „Mindannyian tudjuk, mennyire szereti a futballt, jó futballistaként ismerjük”. Ezután rátért a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra, amelyek tavaly 25 százaléknál is gyorsabban bővültek. Aláhúzta, hogy ezzel magyar partnereik bevételei is nőnek. Megelégedéssel nyugtázta, hogy rendben vannak a közös energetikai és nukleáris projektek és kiemelte, hogy egy magyar gyógyszeripari cég (a Richter Gedeon – a szerk.) az orosz piac négy százalékát tudhatja magáénak.
A magyar miniszterelnök válaszában azt mondta, mindenki sajnálhatja, aki nem láthatta személyesen a magas szintű professzionalizmussal megszervezett vb-t. Örömét fejezte ki, hogy életében először két teljes napot Szentpéterváron, hármat pedig Moszkvában tölthetett. Szerinte „ez a két város az európai civilizáció ékköve” és nem is érti azokat a magyarokat, akik elmennek a bécsi operába, de nem akarják megnézni a moszkvai Nagyszínházat. 
A kétoldalú kapcsolatokról szólva megjegyezte, hogy azok még gyorsabban fejlődhetnének, ha nem lennének a nyugat által Oroszország ellen bevezetett szankciók. „Ezek az intézkedések természetesen károkat okoznak, lehetőségeket veszítünk. Biztosítani szeretném elnök urat, hogy mi az Oroszország és a nyugati világ kapcsolatainak normalizálása mellett vagyunk” - mondta Orbán. Az EU Tanácsa, benne a magyar miniszterelnökkel, alig tíz nappal korábban egyhangú döntéssel hosszabbította meg a Krím orosz megszállása miatti szankciókat.
Putyin viszontválaszként annyit mondott, hogy „Magyarországon is van legalább két ilyen ékkő, Buda és Pest, de persze vannak mások is”.
A tárgyalás további részleteiről az orosz sajtó sem számol be. Így nem tudni, pontosan hogyan áll a Paks 2 projekt és a Közép-Európába Törökországon át orosz földgázt szállítani hivatott vezeték ügye, illetve meddig akadályozza még a magyar diplomácia Ukrajna és a NATO együttműködését.
2018.07.16 14:00
Frissítve: 2018.07.16 15:22