Ál-állam

Képzeljük el, hogy Svédországban (Hollandiában, Dániában stb.) odasétál egy ismeretlen figura a helyi vállalkozóhoz, és azt mondja: „helóka, X.Y államtitkár vagyok, kellene zsebbe néhány millió, tudnék intézni egy jókora EU-támogatást”. A vád szerint Kőrös Gusztáv Tamás volt DK-s politikus 170 milliócskát tudott kiénekelni ezzel az egyszerű módszerrel a vállalkozói elitből – persze nem az említett országokban, hanem nálunk.

K. G. T. sem névre, sem külalakra nem emlékeztet egyik praktizáló államtitkárunkra sem (bár hunyorítva van benne valami a késői Németh Szilárdból, meg egyébként is, ki tud ennyi léhűtőt fejben tartani). De még ha emlékeztetne is, az alaposan dokumentált történet akkor is hihetetlen. Illetve csakis abban az egy esetben hihető, ha a magyar vállalkozók így vannak kondicionálva: ha a napi rutin része náluk, hogy időnként megjelenik egy jól öltözött figura kék villogós állami autóval meg pénzbehajtónak látszó terrorelhárítókkal, és kér valamit.

Az LMP-ből épp távozó Hadházy Ákos két éve hangfelvételt mutatott be, amelyen egy fideszes polgármester mondta el, amit a szisztémáról tudni kell: „A pályázati rendszer ma így működik Magyarországon. Lejön, és azt mondja, hogy én kompletten megcsinálom neked, megnyerem neked, de én hozok mindent. És ha nem, akkor megyek egy várossal odébb.” Ha valóban ezen a módon jut célba az uniós támogatások azon része, amit nem eleve a NER-oligarchákra lett kiszignálva; ha hazai üzleti élet ahhoz lett szoktatva 2010 (vagy 2004) óta, hogy „előzetes visszaosztás” nélkül nem is ábrándozhat EU-s forrásokról, akkor nagyon is reális a tömeges átejtés.

Az ál-államtitkár karrierje első ránézésre csak azoknak kellemetlen, akik bedőltek neki. Második olvasatban viszont vádlóbb minden vádiratnál – és a kormányon a sor, hogy megpróbálja megmagyarázni.

Témák
2018.06.21 08:13