gyerekek;fogmosás;rendelő;

2018-06-21 07:14:00

Aki jól mos, tovább rág

Ebben a rendelőben semmi nem történik, amit a páciens nem akar, a cél ugyanis az, hogy a kedvet csináljanak gyerekeknek fogaik megóvásához.

A szórakoztató fogászat meghonosításával foglalkozik a Gyermekeink Egészséges Fogaiért Alapítvány a főváros XIII. kerületében. Az idejáró gyerekek szorongását oldják, igyekeznek tudást adni és kedvet csinálni nekik a fogbetegségek megelőzéséhez – ingyen.

Zörög a kompresszor. Mátén, a 7 éves kisfiún nyoma sincs a félelemnek. Pontosan úgy tesz, ahogyan hallja a kéréseket: nyitja a száját, hol nagyra, hol szűkebbre, mert két felső, maradó fogának a felszínét tisztítja Gönczné Somogyi Valéria dentálhigiénikus. A szakember folyamatosan közvetít, hogy épp most mi történik a szájban, ahová a zajos fogfelszín tisztító kefécskék után, szélúrfi érkezik, hogy fölszárítsa a nedvességet.

Máté sokadjára van már itt a Rózsafa utcai alapítványi „prevenciós rendelőben”.

„Egyszer csak úgy tűnt, mintha Máté fogán lenne egy pici szuvasodás. Nem tudtuk, mitévők legyünk, végül egy ismerős ajánlotta, hogy mielőtt fogorvost keresnénk, először jöjjünk ide.” – mesél az anyja arról, hogyan találtak a helyre. „Itt megnézték, hogy tényleg lyukas-e vagy elég valamilyen megelőző kezelés, például barázdazárás Máté fogának. Nem volt szükség fúrásra és tömésre. Az alsó őrlőin már elvégezték a beavatkozást, most a fölsőkkel jöttünk vissza.”

– Miért vagyok itt? – kérdez vissza Máté, és már mondja is, hogy mély barázdák voltak a fogain, olyanok, amikbe könnyen belekerülnek a fogrontó baktériumok, de nehéz őket onnan eltávolítani. Hogy emiatt ne lyukadjanak ki, egy picit föltöltik ezeket réseket, és ezután már könnyebb a fogakat tisztán tartani.

Egy fog készen van, Máté szünetet kér. Kicsit játszani akar. A fogászati széktől távolabb, a sarokban együtt válogatják a másik dentálhigiénikussal, Halász Petrával a mágneses táblára a képeket. A kisfiú egy nagy kosárból öntapadós ábrákat szed elő, csak azokat, amik egészséges ételeket ábrázolnak, és amik nem betegítik a fogakat. Közben kiderül, hogy miért nem szeret közülük kettőt, a paradicsomot, és a teljes kiőrlésű, magos kenyeret. Azért ezek is odakerülnek a táblára a többi mellé, csak kicsit távolabb tőlük.

Mielőtt munkába veszik a másik fogat is, a dentálhigiénikussal gyorsan megszámolják Máté maradó fogait. Nyolcat találnak, és mellettük még több tejfogat. Az egyik mozog. Máté arról kezd mesélni, hogy korábban az egyik ilyen meglazult foga magától esett ki, egy másik meg egy almába ragadt. De nem bánja, ha egy fogat visz a fogtündér, mert eddig még mindig hozott helyette másikat.

Havonta 80-100 látogatója van a megelőzéssel foglalkozó – Szőke Judit címzetes egyetemi docens vezette három fogorvosból és három dentálhigiénikusból álló – stábnak. A néhány hónapos babáktól a fiatal felnőttekig bárkit, várandós anyákat is fogadnak.

Ebben a rendelőben semmi nem történik, amit a páciens nem akar.

Fotó: Tóth Gergő

Fotó: Tóth Gergő

– Van olyan gyerek, aki tízszer is eljön, mire beül a székbe – idézi egy másfél éves, ám rendkívül gyanakvó páciens történetét Gönczné Somogyi Valéria. Mindig elkísérte ide a nagyobb testvérét és az ajtóból leste mi történik, mindaddig, míg egyszer fölmászott a székre, és nagyra nyitotta a száját. Egy másik testvérpár pedig mindig azért verseng, hogy ki legyen az első.

Szőke Judit évtizedek óta maga is részt vesz a WHO szájüregi egészséggel kapcsolatos adatgyűjtésében. Erre hivatkozva mondja: nálunk az 5-6 évesek 41 százalékának van ép fogazata. A 12 éveseknek már 2-3 maradó foga beteg, egyharmaduknak fogkő eltávolításra, kétharmaduknak pedig szájápolási tanácsra van szüksége. Egy több tíz évvel ezelőtt készült felmérés szerint a középkorú felnőtteknek már átlagban 16 foga szuvas, tömött vagy hiányzik. Az idősek több mint negyede teljesen fogatlan.

Az orvosnő szerint a fenti adatokon jelentősen lehetne javítani, ha az emberek tisztában lennének a helyes fogmosási technikákkal, és ismernék azokat a szabályokat, amelyekkel megőrizhető a szájüreg egészsége. Ha lenne elég olyan hely az országban, mint az ő alapítványi rendelőjük, ahol kizárólag a fog- és ínybetegségek megelőzésével foglalkoznak.

A megelőzést már a várandósság alatt el kell kezdeni. A leendő anyáknak fontos tudni – magyarázza a doktornő –, hogy a terhességi ínygyulladás gyakori, de szülés után néhány hónappal megszűnik. Ez a gyulladás szájápolással enyhíthető. A kisgyerek szájüregét is ajánlatos néhány hónapos kortól naponta egyszer megtisztítani, például az esti szoptatás után kendővel áttörölni a kicsi ínyét. A fogkefére szoktatást pedig el lehet kezdeni, ahogy kibújnak az első fogak.”

Idáig jutunk amikor megérkezik a második páciens, Ádám. Ő szintén hétéves, és anyjával a nyári tábor előtti utolsó ellenőrzésre jöttek. Ádám azt mondja: mielőtt indultak, akkor mosott fogat. De hogy jól és alaposan tette-e, azt most ellenőrzik, egy kis varázslattal. A kisfiú ínyét, fogait lepedékfestő anyaggal kenik be, s ahol ennek nyomán valami kék vagy lila lesz, ott bizony van még mit mosni. Az eredmény ezúttal egészen jó, csak két apró helyen, a szemfogak környékén lesz némi elszíneződés.

Bárkit szívesen látunk – mondja Szőke Judit – de állami támogatást nem kapunk, így szűkös forrásaink miatt, csak hetente kétszer, előzetes megbeszélés, időpont egyeztetés után tudunk pácienseket fogadni. Legutóbb a fővárosi önkormányzat támogatásával sikerült „fogas napokat” óvodai iskolai interaktív foglalkozásokat szervezni.