Heimer György: Osamu Suzuki – egy birodalomépítő Japánból

Publikálás dátuma
2018.06.23 09:20
NÉPSZAVA FOTÓ
Fotó: /

Ahogy az elmúlt 25 évben lenni szokott, Osamu Suzuki, a nevét viselő japán járműgyártó vállalatóriás elnöke ismét repülőgépre ült, hogy részt vegyen a magyarországi érdekeltség nemrég megtartott közgyűlésén. A cégvezető bizonyára elégedetten nyugtázta a Magyar Suzuki Rt. eredményeiről szóló beszámolókat, de azzal a jó szokásával bizonyára ezúttal sem hagyott fel, hogy rigorózus gazdaszemmel körülnézzen az esztergomi Suzuki gyártóbázison, s a kiszúrt hibák haladéktalan kijavításával tovább erősítse cégbirodalmát.

Az autóbiznisz diplomatája

Osamu Suzuki ugyanis birodalomépítő. A 89. életévében járó autóipari vezér, a legrégebben hivatalban szolgáló csúcsmenedzserek egyike, a közel hatvanéves szolgálati ideje alatt ő emelte világcéggé a múlt század elején szövőgépgyártással foglalkozó helyi kisvállalatot. Ma a Suzuki 23 országban, 45 ezer dolgozóval 35 gyártóművet üzemeltet, tavaly több mint 3,3 millió személyautót értékesített, teljesítményével rendre a világ első tíz autógyártója között szerepel. Tavaly is jó eredménnyel zártak, de az ezredforduló után akadt olyan esztendő is, hogy a forgalom 33 százalékkal ugrott feljebb.

Az 1930-ban még Matsuda néven született Suzuki úr egyetemi tanulmányai után banktisztviselőként hitelfolyósítással kezdte, majd miután elvette a Suzuki-alapító egyik unokáját, felvette annak nevét, s 1958-ban belépett a Suzuki Motor Corporationhoz. E ponton érdemes megjegyezni, hogy a japán üzleti kultúrában teljesen megszokott, hogy ha egy nyilvánosan jegyzett cégnél, a családi érdekeltség megőrzése érdekében nem találnak alkalmas vezetőt a vér szerinti utódok közül, "külsőt" adoptálnak. Így esett ez a Suzuki családban is. A menedzseri erényeket csillogtató vő gyorsan haladt felfelé a szamárlétrán: először igazgatói posztokat töltött be, s mire a japán autóipar fergeteges exportoffenzívával meghódította a világot, ő is felért a csúcsra – 1978 óta első számú vezetőként kormányoz.

Méltatói szerint úgy vezeti a céget, mint valamilyen vezénylő tábornok, ugyanakkor az autóbiznisz nagy diplomatája. Ennél bizonyára többről lehet szó, elvégre mindig a maga útját járta. Rendre igyekezett elkerülni a közvetlen konkurenciaharcot a nála nagyobb gigászokkal, miközben rengeteget utazva a világ számos fertályán összeszerelő üzemek és más közös vállalkozások sokaságát hozta tető alá. Ezek eredményeként jókora piaci szeleteket kanyarított le, főként ázsiai országokban. Üzleti manővereinek talán legsikeresebb terepe India, ahol az 1982-ben, a Maruti céggel létrehozott gyártóvállalattal – az elavult, britektől örökölt nagyobb tragacsok helyett – olcsó, de modern minikbe ültette a szubkontinens autósait.

A nagy költségleszorító

Számunkra persze az európai piachódításához gyártóbázisnak kiszemelt esztergomi gyár a legfontosabb. Ami mellesleg nagy merészség volt Suzuki úr részéről, elvégre az akkor már szakadozó vasfüggöny mögötti Magyarországról még nemigen lehetett pontos térkép a japán befektetők kezében. Az autó-összeszerelésről még az állampárti vezetéssel egyezkedett, de az esztergomi gyárat már a rendszerváltás után, 1993 májusában Antal József kormányfővel együtt avatta fel. Az első esztergomi Suzuki modell, az egyliteres motorral szerelt Swift 800 ezer forinttal startolt, itthon gyorsan a leginkább vásárolt négykerekű lett, a gyártás felfuttatása azonban korántsem lehetett sétagalopp.

AZ ESZTERGOMI SUZUKI-GYÁR FELÜLROL Tapasztalat nélkül jöttek Magyarországra FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

AZ ESZTERGOMI SUZUKI-GYÁR FELÜLROL Tapasztalat nélkül jöttek Magyarországra FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Egy kilencvenes évekbeli HVG-interjúból kiderül, hogy a diplomatikusnak mondott Osamu Suzuki nyers, szókimondó üzletember is tud lenni, s egyáltalán nem rejti véka alá csalódottságát. Mint fogalmazott, "Magyarország nagyon nehéz hely. A Suzuki mindenfajta tapasztalat és ipari háttér nélkül elsőként kezdett itt a személygépkocsi-gyártásba, s ahogy csapásról csapásra haladunk újabb váratlan kihívásokkal kell szembenéznünk. Nincsen kellő számú beszállító, hiányzik az átütő technológiai erő, alacsony a sorozatnagyság, nő az infláció, ingatag a forint." Igaz, már akkor rögtön hozzátette, nem bánta meg, hogy Esztergomot választotta európai hídfőnek, főként az alacsony termelési költségek miatt, s fogadkozott, sikerre viszik a vállalkozást. Tavaly áprilisban elérték a 3 milliós gyártási darabszámot, s ami legalább ilyen fontos: az európai beszállítói arány eléri a 65-70 százalékot, a Suzuki 70-nél is több magyar beszállítóval működik együtt, vagyis az uniós játékszabályok értelmében a Suzuki magyar gyártmánynak minősül, így vámterhek nélkül juthat be az EU piacaira.

A japán márkát az olcsó és egyszerű kivitelű kiskocsik gyártóspecialistájaként emlegetik az autós szakmában, amihez remekül passzol, hogy az elnök nagy költségleszorító hírében áll. Mindig lázasan keresi, hogyan lehet megfogni a kiadásokat, a már-már fukarságig takarékos módszerei legendaszámba mennek. A nemzetközi sajtó feljegyezte, hogy egy főnöki inspekció alkalmával kétszáznál is több költségcsökkentő észrevételt tett, többek között azt, hogy ha az üzem 18 ezer izzólámpájából 1900-at kicsavarnak, évente 40 ezer dollár elektromos áramot lehet megtakarítani. Egy másik alkalommal utasításba adta, hogy munkatársai céges vonatutazások során vonaljegy helyett inkább szakaszjegyeket váltsanak, mert azzal is meg lehet spórolni néhány krajcárt. Aztán egyszer elárulta, hogy az esztergomi gyárban, a présüzem bejárásakor kifogásolta a karosszérialemezek pazarló felhasználását. A kivágott karosszéria-darabok után ugyanis jócskán maradt annyi a hulladék-szalagon, amiből még kisebb egységek simán előállíthatók. Akkoriban a világpiaci acélárak növekedése miatt az esztergomiak gyártóköltsége autóként 30 ezer jennel emelkedett. Ha azonban a kérdéses acéllemezek kihozatalát csak 5 százalékkal sikerül feljavítani – mondta a mindenre odafigyelő cégelnök – a 30 ezer jenes többletköltségből 10 ezret meg lehet takarítani.

Csatában meghalni

Ennél azonban akadtak súlyosabb ügyek is, így többek között kudarccal végződtek a General Motors (GM) és a Volkswagen cégekhez fűzött nagyreményű együttműködések. Még 1981-ben, az amerikai és az európai piacra jutás jobb esélyeinek reményében a Suzuki átengedte részvényeinek 20 százalékát az akkor világelső GM-nek, ám a detroiti óriás helyzete később megrendült (elkezdte eladogatni a birtokában lévő Suzuki részvényeket), s a szövetség felbomlott. Nem jött össze a VW-vel kötött gyártópartnerség sem, s a végén úgy összerúgták a port, hogy a japánok 2011-ben választott bíróság előtt követelték vissza a babaruhát.

MAGYAR ÜZEM TAVALY ELÉRTE A 3 MILLIÓS GYÁRTÁSI DARABSZÁMOT70-nél több hazai beszállítójuk van FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

MAGYAR ÜZEM TAVALY ELÉRTE A 3 MILLIÓS GYÁRTÁSI DARABSZÁMOT70-nél több hazai beszállítójuk van FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A Suzuki most otthon, a Toyotával próbálkozik. Az év elején aláírt egyezség értelmében együttműködnek az önvezető és alternatív, így a hibrid hajtású autók fejlesztésében, s közös erővel lépnek fel az exportpiacokon is. A szövetség – túlzás nélkül – alighanem a túlélést szolgálja a Suzuki számára. Elemzők gyakran mondogatják, hogy az autóiparban végbemenő tőkekoncentrációs és fúziós folyamatok nyomán a kisebb gyártók mindinkább elveszítik függetlenségüket, s a világpiaci arénában csak 5-8 gigász maradhat talpon.

Mindennek fényében különös élességgel vetődik fel az utódlás kérdése a cég élén. A Suzuki kollektívája valamilyen apafigurát lát a továbbszolgáló vezetőben, de a részvényesek aggódnak: "Hogyan reagál majd a piac, ha Osamu hirtelen itt hagyna bennünket" – idézi egy befektető véleményét a Bloomberg hírügynökség. Suzuki úr már korábban kiszemelte utódjának vejét, de Hirotaka Ono 2007-ben, 52 évesen, rákbetegségben elhunyt. Azóta ugyan történetek előléptetések a cég élén, így fia felel az exportért, Osamu Suzuki már leadta a vezérigazgatói teendőket, de úgy érzi, még mindig kapaszkodnia kell az elnöki volánba.

Akárhogyan is lesz, nem kérdés, Osamu Suzuzki pályaíve megtestesíti a japánok munkaszeretetét, talentumát. Mi magyarok különösen sokat köszönhetünk neki, elvégre az esztergomi gyártóüzem is hozzájárult az ipari kultúra és innováció fellendítéséhez. Amikor néhány éve megkérdezték, mi hajtja őt, Suzuki azt válaszolta, hogy még mindig izgalmasnak találja, ha a gyártóhelyszíneket járva megoldásokat talál a problémákra, ráadásul közben még nőhet a profit is. "De különben is, hol van az előírva, meddig dolgozzon az ember? Én csatában akarok meghalni."

Témák
2018.06.23 09:20

A sikerszerző, akit nem vettek fel a Magyar Írószövetségbe

Publikálás dátuma
2018.07.22 14:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Debütáló kötete 44 éve jelent meg, most 74. életévében jár. Nemere István azóta megírt hétszáznál több könyvet.
Nemere István első regénye, A rémület irányítószáma a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1974-ben. Ez azt jelenti, hogy az egyik legismertebb és legnívósabb, alapvetően szépirodalmi kiadónál kezdte írói pályafutását. Ezután átlagosan havi két regényt írt. Májusban – néhány nappal azt követően, hogy megjelent a 700. kötete – már a 701. is a boltokba került, a 702. pedig az Ünnepi Könyvhétre időzítve jött ki a nyomdából (a világrekordot a II. Erzsébet brit királynő által a Dame előnév viselésére jogosított Barbara Cartland brit romantikus regényíró tartja, a 2000-ben, 98 évesen elhunyt szerző 723 regényt publikált).
Aki 702 könyvet jegyez, nem csak gyorsan ír, valószínűleg ért az eladáshoz is. Nemere könyveit az évek során tucatnyi különböző kiadó adta ki, saját – kiadói eladási adatokon nyugvó – becslése szerint műveit 12 millió példányban értékesítették pályakezdése óta. (A szám nem meglepő, ha figyelembe vesszük a publikált könyvek számát.) Ezek jelentős hányada sci-fi, ebben a műfajban alkotta legmaradandóbb írásait. Mivel Nemere István a magyar sci-fi irodalom külön utat bejáró alkotója, sajátos pályája sajátos értékeket rejt. „Az alkotói út első két évtizedében, az 1970-es és 1980-as években nagyon népszerű író volt, de a kor kritikairodalmában ez nemhogy erény lett volna, inkább gyanússá tette. Első nagy csalódásai után belenyugodott abba, hogy külön utat kell bejárnia, így ebből kovácsolt erényt” – állítja S. Sárdi Margit irodalomtörténész. Ugyanakkor szakmai mellőzöttségéhez, el nem ismertségéhez hozzátesz az is, hogy a krimi és a sci-fi is alábecsült műfaja az irodalomnak. Ezen a törekvésen változtatott a Zsoldos Péter-díj életre hívása, amely a magyar sci-fi legjobbjait hivatott díjazni, ezt az elismerést 2005-ben Nemere István is megkapta az Időhajó című novellájáért. Nemere pályakezdésétől az 1980-as évek második harmadáig számított sikerszerzőnek, de az irodalomtörténész emlékeztet arra, hogy máig népszerű író, de már nem a sci-fi olvasóközönségét célozza meg. S. Sárdi úgy látja, Nemere olyan generációhoz tartozik a sci-fi irodalmon belül, amelynek mára kevés élő tagja van, és még kevesebb aktív szerzője: ekképpen minta és tanú egy személyben. „Számos kiváló novellája és néhány kiváló regénye van. Pályája elején a problémaérzékenysége tette vonzóvá (például az olyan témák, mint a különböző kultúrák együttélése, hatalom és erkölcs kettőssége), sikerének egyik titka, hogy a sci-fit ötvözte a krimitechnikával, alkalmazta a varázsmese szerkezetét a regényeiben (akár tudatosan, akár nem), ez pedig kiváló szerkezetet eredményezett” – teszi hozzá. S. Sárdi tanulmánya világított rá először arra, hogy Nemere tudományos-fantasztikus regényeinek jellemzője a nyelvi tudatosság. Sci-fijeiben egyensúlyban áll a beszélt és az irodalmi nyelv, pontos a nyelvi archaizmus és a szleng.
1987-ben jelent meg a Terra című sci-fi regénye, és nagyjából ekkortól Nemere egyéb műfajokban is elkezdte ontani a könyveket: a kalandregények, kémtörténetek, romantikus ponyvák, dokumentum/történelmi regények mellett kevesebb időt szánt a sci-fi művekre. A rendszerváltás időszakában fantazmagóriának hatott, egzotikusnak tűnt, hogy a távoli jövőben élő űrvándor históriája környezetvédelmi intelmeket is tartalmazott, ma ezt erénynek neveznénk. Ennek ellenére a regény némileg alulmúlja a korábbi Nemere-sci-fik színvonalát, bár későbbi korszakaiból is vannak kiváló tudományos-fantasztikus regényei. „E korszaktól kezdve viszont, ha nem is nagy számban, de mégiscsak rendszeresen alkotott sci-fi novellákat. És novellaíróként Nemere nagyszerű. Novellái tömörek, érzékenyek, példaszerű a szerkezetük, sokszor líraiak, bölcsesség és az élet rendíthetetlen szeretete sugárzik belőlük. A háború 11-kor kezdődik, a Mindenből csak egy, az Apóka mesél például emlékezetes munkák” – állítja S. Sárdi. Mégis, úgy látszik, manapság nincsen nagy igény a sci-fire, mert Nemere a 2008-ban megjelent Időrabló óta nem állt elő klasszikus sci-fi regénnyel.
Az, hogy Nemere ráállt a gépi termelésre (bevallása szerint napi 40-45 ezer karaktert ír, a hét mindegyik napján, párhuzamosan dolgozik a műveken), nem segítette, hogy a sci-fi kanonizált figurája lehessen. A szakmai elismerés mellett a Galaktika folyóiratban való rendszeres megjelenése növeli reputációját, de az szintén nem tisztázza megítélését, hogy egyetlen sci-fi irányzathoz sem sorolható (korai korszakaiban a Magyar Írószövetség íróiskolája tetten érhetően hatott rá). Többek között ezért is példaértékű, hogy az Írószövetség sci-fi szakosztálya 70. születésnapján másfél órás esttel köszöntötte a szerzőt, továbbá a szervezet felajánlotta, hogy tagjának fogadja. Ezt azonban Nemere István visszautasította, mivel pályakezdőként nyolc éven keresztül sikertelenül jelentkezett a Magyar Írószövetségbe.
2018.07.22 14:00
Frissítve: 2018.07.22 14:56

Miniatúra: Horn Gyula, az igazi reformkádárista

Publikálás dátuma
2018.07.22 12:00

Fotó: Magyar Fotóarchívum/
„Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt.”
1994-ben nyarán nagyobb legitimációval érkezett, mint Németh Miklós hat évvel korábban, és még koronát is viselt. (Balesetet szenvedett, s a fejére egy rögzítő szerkezetet erősítettek.) A választási hadjáratban rég nem hallott hangokat hozott vissza. Sok intellektuális szövegelés helyett egyszerű beszéd: ez a Gyula a mi emberünk. Ha tódított, elég egyszerűen tette, szakított a neoliberálisok által kedvelt válságkommunikációval, nem riogatta a népet a várható nehézségekkel. Ígért és ígért, hol keveset, hol sokat. Olcsó és biztos kenyeret, igazságot, s hogy végre szóba fognak állni az egyszerű emberekkel. Gazdaságpolitikai körökben ugyan felháborodás fogadta a „háromhatvanas” kenyeret, pedig az emberek szerették ígéretének hangulatát, és nem is voltak egészen ostobák, ismerték a környezetüket, lehetőségeiket. Természetesen a soha vissza nem térő Kádár-kor igézete meg az Antall-kormány bizonytalankodása hajtotta a rá szavazó milliókat, és még tartott a gyötrő transzformációs válság, amelyért elégtételt akartak venni a választók.

Hagyjuk a múltat!

Horn Gyula nagy utat futott be. Fiatalkori történeteit mellőzve említem meg, hogy korabeli külügyi szervezetekben dolgozott. Arrafelé is érlelődtek a változások, mindenekelőtt a nyugati nyitás, a szomszédságpolitikában a bátortalan kisebbségvédelem, a diplomáciai kapcsolatok felvétele olyan, korábban Moszkva ösztönzésére kitaszított országokkal, mint Izrael, Dél-Korea és halkabban Tajvan, Dél-Afrika. A párt (MSZMP) külügyi részlege alighanem úttörő szerepet játszott a NATO-hoz való közeledés kezdetben halovány, majd megerősödő gondolatában, amit – a korábbi évtizedek szovjet birodalmi kereteire gondolva - bízvást nevezhetnénk egy pompásan kidolgozott piruettnek a damaszkuszi úton. Az amerikai védernyő jobban tetszett, több támogatással kecsegtetett, és európai integrációnkat is elősegítette.
Már a Németh-kormány tagjaként is kedvelte a drámai fellépéseket. A kor gyakori nyilvános szereplésre szoktatta a politikusokat, ez majd őt is segíti a későbbi választási hadjárat során. Az MSZP óriási lehetőséget adott neki. Az 1990-es választások után gyorsan építkezett. Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt. Néhányan az elején feladták, mint Pozsgay Imre és Németh Miklós - Nyers Rezső pedig a választások után szorult ki. Horn napja körül ekkor már számos fiatalabb hold keringett, közülük kerülnek ki majd a jövő vezetői, a pénzemberek, meg a nagyszájúak és a csirkefogók is. Mire 1994-ben a választási hadjárat megkezdődött, Horn Gyula nagy magabiztossággal kezelte fellépéseit, az ellene irányuló támadásokat, ideértve a pufajkás történeteket is. Hagyjuk a múltat! - mutatott a kormányzás feladataira, dolgozzunk végre. Az 1994-es győzelem után többségét megfejelte a szabad demokratákkal. Vajon az SZDSZ helyesen cselekedett-e, amikor Hornnal koalícióra lépett, és fordítva: tényleg kellett-e a kormányzáshoz az SZDSZ? Az SZDSZ-nek nehéz lehetett majdnem győzni négy évvel korábban, majd ellenzékbe szorulni, és most újra arra gondolni, hogy ismét négy év fenyeget a kemény ellenzéki székeken. Sokuknak időben jött Horn koalíciós ajánlata, akinek a szabad demokrata többlet szavazóerőnél fontosabb volt a mozgástér növekedése a hajdani ellenzék keblére ölelése révén. Hallani azt is, hogy a koalíció kezdte ásni az SZDSZ sírgödrét, emiatt engedett soraiban a mohóságnak. Az biztos, hogy az MSZP csak félig profitált a demokratikus ellenzék beépítésével, mert a koalíció saját belső feszültségeit fokozta. Ahogy telt az idő, a két párt úgy kezdte egymást egyre hevesebben utálni.

Sikeres konszolidáció

A kormányzás első hetei válságtól válságkezelésig tartottak. Horn rendíthetetlen konzervatív baloldaliként idegenkedett a megszorításoktól, a gazdasági reformoktól, hiszen azok előbb fokozták a választói kiszolgáltatottságot, először a költségvetés állt talpra, s csak utána jött a választóknak szétosztható eredmény. Viszolygását fokozta, hogy a saját nyelven beszélő szabad demokraták és értelmiségi holdudvaruk önmagukat tartották iránytűnek. A költségvetés kiadási oldalának megkurtítását Békesi László, a pénzügyminiszter és pártbéli ellenlábasa is szorgalmazta, holott más volt a választási ígéret. Hát nem ő képviseli a szenvedő és mentésre vágyó kisembereket, nem ő hozza a mentőhajót a rendszerváltás hajótöröttjeinek? És talán Békesinek nem is a restrikciót szorgalmazó véleménye számított, hanem kemény kritikája az MSZP-n belül, ezt pedig Horn a maga hatalmának megkérdőjelezéseként fogta fel.
Ha utálta is a válságkommunikációt, a válságtól nem tudott megszabadulni. A gazdasági konszolidációt nagyjából ott folytathatta, ahol Németh Miklós abbahagyta. Sürgetett az idő is: már nagyjából egy éve nem történt semmi, a helyzet viszont romlott. 1995-ben aztán leváltotta Békesit, kinevezte Bokros Lajost, kapta vele Surányi Györgyöt, meg a Bokros-csomagot. Felkérésük merész és hatásos lépés volt, ők pedig tették, amit kell. Gyors és sikeres konszolidáció következett. A siker, amely a két szakember tagadhatatlan gazdaságpolitikai bravúrja, más kérdést is felvet. Ha néhány, bár fájdalmas húzással ilyen gyorsan lehetett konszolidálni a gazdaságot, vajon mi gátolja a politikát abban, hogy korábban, és másutt is eltökélten lépjen?
A Bokros-program kezelése közben láthatóvá váltak Horn képességei és korlátai. A gazdaság a finanszírozás és a növekedés szempontjából képviselhető útra került, most már csak a választókat kellett meggyőzni arról, hogy végül ők lesznek a nyertesek. A valóság kínjai dacára biztatóak voltak az esélyek, hiszen ott volt Horn Gyula, a mi Gyulánk. A pénzügyi alapok látványosan javultak, újabb reformgondolatok kerültek elő. Csakhogy akkor Bokrosból kibújt karcos személyisége, stabilizációs célszerszámból a gazdaságpolitikát tematizáló vezető akart lenni. Horn elképzeléseitől mi sem állt távolabb. Bokros emlékezetes találkozót bonyolított le a diákokkal. Azt találta mondani, hogy a bevezetendő 2000 forintos tandíj kevesebb, mint a diákok cigarettaköltsége; nos, az agitáció végtelenül célszerűtlen módját választotta. A diákok megsértődtek, távoztában le is zsidózták. Horn Gyula mintha erre az alkalomra várt volna. Bokros már elvégezte a munkát, de utána is túl hangos és követelőző volt Horn számára, reformokat sürgetett, és elvette tőle a napot. Bokros éppen aktuális lemondását elfogadta, majd kinevezte Medgyessy Pétert pénzügyminiszternek.

A reformkádárista

Műsorváltozás. Az új darabban Bokros keménykezű, neoliberális inkvizítor szerepében lépett fel, míg Horn a bölcs királyt játszotta. A Fidesz-kommunikáció számára a Bokros-csomag maga volt a karácsonyi ajándék. A nyilvánvaló és gyors gazdasági siker gyümölcsét később már ők használták, ráadásként a neoliberális restrikció névadó ördöge fel volt tálalva.
Horn igazi reformkádárista. Több lejárt szavatosságú tabun átlépett, ennyiben reformista. A sürgető reformokat, s különösen az azokat képviselő értelmiségi figurákat nem kedvelte: ennyiben kádárista. De szemben Kádár János vagy Grósz Károly utolsó kormányzati pillanataival: ő végül időben lépett, amikor 1995-ben Bokros képében beengedte a neoliberális rókát a költségvetési elosztás tyúkóljába. Bokros felkérésével bizonyítékát adta annak, hogy érzékeli a válság méreteit. A politikai ösztön vezette, amikor nem sokkal később, a hasznos erőszaktevőt, Bokrost elcsapta, és önmagát visszahelyezte népe szeretetébe, hogy 1998-as választási vereségével rövidesen ismét csalódást okozzon.
Mindezt sokan a két forduló közötti eseményekkel, Orbán ügyességével magyarázzák, amivel Torgyán doktort nászba vitte. Csakhogy fénytelen utolsó hónapjaival Horn maga is hozzájárult a vereséghez, elbízta magát, nem működött a veszélyérzete, talán lebecsülte Orbánt. Nem sok választási propagandát engedett. Mintha egy ciklus alatt sikerült volna keménykezű reformkapitányból öreg Kádárrá válnia, aki azért nem foglalkozik az ügyekkel, mert azok maguktól is megoldódnak. Brahiból vagy arroganciából újra elővette a Bős-nagymarosi vízerőmű ügyét. Nem a gátról van szó, szakmailag az vagy jó, vagy sem, hanem a rendszerváltás egyik szimbólumáról, egy máig tabusított mémről, amelyről egyszerűbb nem beszélni, mint belebukni. Ezt nyilván ő is tudta, és mégis.
Horn Gyula felnőtt szerepéhez, a vízerőmű szigorú kivétel. Amennyire lehetett, szakított azzal a szocialista párti szokással, hogy munkásabb megoldás helyett könnyű, de instabil kompromisszumokat keressen. Alkotmányos fricska, lehetetlen őt a demokrácia kereteiben értelmezni, ez volt akkor jobbközépen a vélemény róla, ez azonban butaság. Dehogy nem lehet. Kissé talán durván faragott figura, de mai szemmel nézve hatékony vezető, újabb kori pártjának történetében eddig a legjobb harctéri vezető. Nehéz róla úgy megemlékezni, hogy utódairól ne szóljunk, akiknek soha többet nem sikerült hozzá hasonló erőt koncentrálni, és akiknek érdeklődése végzetesen megcsappant a választók iránt. Történetének felelevenítésével a magyar sors fanyar gyümölcseit kóstoljuk.
(Az írás egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete.)
2018.07.22 12:00
Frissítve: 2018.07.22 12:00