Átlátszóvá tesz az e-személyi

Publikálás dátuma
2018.06.25 08:05

Fotó: /

Rogán Antal, akihez sok minden más mellett az e-közigazgatás is tartozik, miniszterjelölti meghallgatásán közölte: a jövő feladata lesz, hogy minden magyar állampolgár digitális személyazonosítóval rendelkezhessen. Ennek legfontosabb jellemzője, hogy a kártyához speciális tárolóelem tartozik, így alkalmas az elektronikus személyazonosításra, ezáltal az elektronikus ügyintézésre is. Multi-applikációs eszköz, használatához több szolgáltatás is kapcsolódik.

A hatalom nem győzte felvonultatni az érveket, milyen jó és előnyös ez mindenkinek. Tökéletes és hibátlan találmánynak festette le, minden szegmenst beleértve. Valójában ezer sebből vérzik, de ezekről egy árva szót sem közöltek a közvéleménnyel. Viszik is ezt az igazolványfajtát, mint a cukrot. Pedig nagyon komoly aggályok sorolhatók fel ellene. A társadalmat olyan pitiáner és bagatell kérdések, mint a demokratikus szabadságjogok, az önrendelkezési jog, a saját adatok védelme nem hozza lázba. Ha ezekből valamilyen joghátrány származik, akkor utólag kell majd gondolkodni, pedig talán jobb lett volna előre. Az ahogy esik, úgy puffan szindróma sosem szokott jó tanácsadó lenni.

Sok más demokratikus jogállammal szemben nálunk a személyes adatok védelme gyerekcipőben jár. Főleg az orbáni rezsim léte óta. Az a gátlástalan hatalmi adatéhség, ami a hatalmat jellemzi (az Unió egyetlen egy tagállama sem akar ennyi mindent tudni az állampolgárairól) az általuk gyártott törvényi túlkapásokban is megnyilvánul. De nem teszünk ellene, inkább dobunk a tűzre néhány lapáttal. Aki nincs tisztában az önrendelkezési jogával, az önként és dalolva osztja meg adatait másokkal. Ezért még inkább aggályos az adatvédelem sérülékenysége. Az e-igazolvány minden állami rendszerhez hozzáfér, ezáltal a különböző adatbázisok összekapcsolása személyiségprofilt épít mindenkiről. Egészségügyi állapot, vagyoni helyzet, költekezések, közlekedési szokások stb., amelyek már egyetlen kártyachipből kiolvashatók lesznek. Mindez olyan mértékű adatkoncentrációhoz vezet, amely még jobban kiszolgáltatottá teszi az embereket az állammal szemben. Bár cáfolták, de ez akkor sem megnyugtató. Már nem egy alkalommal, amit először letagadtak, az vagy igaznak bizonyult, vagy megvalósult. Egyébként is csak célhoz kötötten lehet a polgárokról adatot gyűjteni, de ez sérül, ha ezeket az adatbázisokat összekapcsolják.

Az e-igazolvány tagadja az adatvédelmi elveket. Relativizálják a személyes adatok továbbításának és a különböző célú adatkezelések összekapcsolásának tilalmát. A nagy mennyiségű összekapcsolt adat, amelyről az érintett legtöbbször nem is tud, kiszolgáltatottá teszi őt, egyenlőtlen kommunikációs helyzeteket hoz létre, amelyben nem tudhatja, hogy (adott esetben) az állam milyen információkkal rendelkezik róla. Az állami adatkezelők hatalma mértéktelenül megnő, ez növeli az adatalanyokkal szembeni információs egyenlőtlenséget. Egy olyan rendszerben, ahol a személyes adatokat automatikus adattovábbító és elemző rendszerek közreműködésével kapcsolják össze és dolgozzák fel, az emberek egyre kevésbé tudják átlátni saját adataik sorsát, megérteni a rendszer működését, és egyre kevesebb ráhatásuk lesz arra, hogy mi történik az adataikkal, miközben az adatkezelők egyre több lehetőséget kapnak az adatalanyok életének megismerésére, elemzésére, befolyásolására.

Ha pedig az e-igazolványt a nem állami szférában is használhatják, ez az ottani adatkezelőknek is hatalmat ad az érintett felett, de az állam további hatalomnövekedéséhez is vezet: még messzebbre terjed ki az adatokon keresztüli ellenőrzés lehetősége, megteremti az információs köz- és magánhatalom szoros együttműködésének technikai lehetőségét. Ezáltal az e-igazolvány a totális ellenőrzés eszközévé válhat. Hiszen lehetőség nyílik arra, hogy egy speciálisan képzett „összerendezési kóddal" egy adott személyről az összes adatot együtt láthassák. Nem nehéz ezáltal belátni az adat-összekapcsolás és a polgárok szabadságát veszélyeztető profilalkotás veszélyét és akkor még nem beszéltünk az adatbiztonsági (adatlopás, adatvesztés) kockázatokról. Az e-kártya birtokosai kiszolgáltatottá válhatnak az állam és a magánszféra számára. Az e-igazolványt valahányszor elkérik és leolvassák, arról egy naplóbejegyzés rögzül. Ezáltal az állam nyomon tudja követni az állampolgárok életét, mozgását, ténykedéseit.

Súlyos következményekkel járhat, ha ezek az adatok illetéktelenekhez kerülnek. Hát még ha rábízzák a kormányra. Adják-veszik majd az adatbányászattal kinyert adatainkat, felkínálják a biztosítóknak, bankoknak, munkaadóknak, titkosszolgálatoknak. Ellenőrzés nélkül. De ez az rendszer engedély nélküli megfigyeléseknek is táptalaja lehet. A bűnözés új ága a személyazonosság-lopás. Az adathordozó szuperkártyával együtt járó nagy állami adatbázis vonzó célpontot kínálhat az erre utazó kiberbűnözőknek. Ennyi már elég a terrorveszélyhez. Az állam részéről ez direkt felhívás a keringőre. Aztán egyszer csak olyan események fognak történni, amelyeknek egész más lesz a logikájuk.

2018.06.25 08:05

Ne fogjunk semmit a butaságra

A rutinos ex-politikus, Horn Gábor A butaság hatalma című utolsó írásában, mindenféle helyes dologról beszél, amikor régi-új ellenzéki politikákat sürget. De alapvetően, egzisztenciálisan és stratégiailag téved, amikor “butának” nevezi a társadalmi többséget. “A butaság hatalma ül most tört az országon” – írja, és ez a szó szoros értelmében kártékony. Nem egyszerűen lekezeli a közvéleményt, amikor azt sugallja, hogy nem hallották meg a mi okosságainkat, esetleg nem engedték nekik, hogy meghalljanak bennünket. Hanem – véletlenül vagy szándékosan, de - felmenti az ellenzéket. 
Amivel rosszabbat nem is tehetne neki. Mi jól mondtuk, amit mondtunk, de hát ezeknek, ugye? Nem hallották meg, esetleg igen, de nem értették, amit nekik mondtunk. 
A Horn Gyula kormányzása és a bukás közötti években a szoclib koalíció értékvilága, üzenetei a középosztályhoz szóltak. Annak nyelvét használták, annak értékvilágát jelenítették meg. Azt hitték, így szolgálják igazán a modernizációt, amely egyébként is a nagyvárosokban jelenik elsősorban meg. A többiek meg érjék be azzal, amit belőlünk megértenek. Sokan a szocialista politikusok között, az utolsó években maga Gyurcsány is, hittek az ilyesmiben, vagy legalábbis felmondták ezt a leckét. Ami persze meghatározó mértékben a szabad demokratáktól jött, s aminek elfogadtatásában annak idején Horn Gábor személyesen is, koordinációs államtitkárként is nagy szerepet vállalt. 
Mindegy, történt, ahogy történt, de most nem kellene megint elővenni a “hozzánk képest buták” szöveget. Közhely, hogy a Fidesz bázisa talán több mint egy évtizede a kisvárosok “nem-diplomásai” közül kerül ki. De ez még nem jelenti, hogy ebben a világban csak bunkók élnének. Aki csak egy kicsit utazik a leghétköznapibb menetrendszerű buszokkal az országban (az utolsó egy-két hónapban én ezt megtettem Kecskemét környékén, meg Hódmezővásárhely és Szeged között), ötpercenként megtapasztalhatja, hogy e térségek is modernizálódnak. Megnézheti, milyen trikókat hordanak, milyen fagylaltot nyalnak, milyen sporttáskákkal járnak azok, akik péntek délután hazafele tartanak és az egyes megállóknál kiszállnak. 
Az ő világukat a pesti okosok nem tudták megszólítani, vagy inkább nem akarták. De ez nyelvi probléma volt, és nem azt jelentette, hogy ezek az emberek, térségek meghatározó módon kimaradtak volna a magyar modernitásból. Amiben persze vannak helyi értelmezések és értelmezhetetlenségek, de azoknak a “politikai butasághoz” semmi közük nincs. 
Az ország a gazdasági fejlettségi szintjéhez képest szinte mindenütt jobban globalizált (egyébként a nemzetközi mérések szerint nemcsak Európa, hanem az ipari világ egyik leginkább globalizált térsége). Például az egyik nagyszabású ilyen tárgyú összehasonlításban mintegy nyolcvan országból a 10. Magyarország. A 9. Finnország, a 11. Kanada. (MT Globalisierungsreport 2018. 9. old.) Mindez éppen nem a népi butaságról tanúskodik, hanem inkább csak a kreativitáshiányról a progresszív politikában. 
Vagyis arról, hogy először is nem tudjuk a globalizáció és a modernizáció közötti megélt különbséget felmutatni és értelmezni azok számára, akiknek ez valódi tapasztalat - és nemcsak az alföldi tanyaközpontokban, falvakban, hanem egyébként az ország nagyvárosaiban is. A kormányoldal nagyon sok újat nem mond, de azt legalább begyakorolta, a közönség egy része meg elvan ezzel. A progresszív oldal pedig nem mond olyasmit, ami a körúton vagy a Szent István parkon kívül hasonlítana a megélt tapasztalatokra. És ez nem butaság kérdése. 
Amit mond, azt egyébként a pesti egykori munkás elővárosokban sem értik, de ott még egyelőre a baloldali pártoknak van valamilyen hitelességük, akárkik mondják is fel a sokszor ott is értelmezhetetlen szövegeket. De hát ez a kegyelmi időszak sem tart túl sokáig.
2018.07.16 12:17
Frissítve: 2018.07.16 15:11

Közösségi közlekedés

Villamos, autóbusz. Néha az az érzésem, hogy mi, magyarok nem tanultunk meg fel-és leszállni. Nem tanultuk meg, hogy amikor a jármű a megállóba ér, és kinyílnak az ajtók, akkor először leszállnak a leszállók, és csak ezt követően szállhatnak fel a felszállók. Illik lesegíteni az idősebbeket vagy a kisgyerekkel utazókat. 
Amikor végre felszálltunk, illik nem megállni az ajtóban, mert más felszállók is követnek bennünket. Illik nem méltóságteljesen felszállni, engedni kell, hogy közösségi érzésünk kiteljesedjék, hiszen - bármilyen zavaró is - mások is utaznak rajtunk kívül. Kerüljük, hogy mellettünk utazók nyakába hapcizzunk, de ha ez elkerülhetetlen, legalább kérjünk bocsánatot. Ne beszéljünk hangosan, kerüljük a telefonálást, ne szégyelljük időben jelezni leszállási készségünket. 
Ugyancsak nem tanultuk meg még a tisztességes sorbanállást, ami a kulturált közösségi magatartás egyik alapvető formációja. Londonban ha két potenciális felszálló várakozik a megállóban, az természetes, hogy sorban állnak, és szeretnek is sorban állni, hiszen ezzel kimutatják magas színvonalú közösségi szellemüket. A régi londoni buszok csak hét álló utast szállíthattak, és ha a megállóból több felszállót már nem vehettek fel, a kalauz elkiáltotta magát: ramp jam full, és aki ezek után felszállt, az csak magyar vagy lengyel lehet.
És hát természetesen az autózás, ami sok embernek feszültségforrás. Úgy véljük, hogy mindenki más rosszul vezet, udvariatlan, erőszakos és türelmetlen. De vajon bennünk nincs hiba? Alapvető követelmény, hogy ha férfi vezet, akkor női utasának kívülről kinyitja az ajtót és csak azután száll be a kormány mögé. Ha hibázunk, és ezzel kellemetlenséget okozunk másoknak, egy bocsánatkérő mozdulat vagy mosoly könnyen kioltja a feszültséget. Kiélezett helyzetekben fontos a szemkontaktus, hiszen ezzel megismerhetjük autóstársunk szándékait, ám a bizalmaskodást, átkiabálást kerülni kell. A klasszikus elmélet szerint a teherautó leszorítja a személyautót, a személyautó a kerékpárost, a kerékpáros lenyomja a gyalogost. Ráadásul az udvariatlan vagy illetlen viselkedés után egyszerűen továbbhajtunk, és már el is felejtjük, hogy valakinek elrontottuk a napját.
A járdán ugyan nincsenek közlekedési szabályok, ám jómodor és előzékenység itt is létezik. Keskeny járdán nem szerencsés hosszabb társalgást folytatni, aminthogy az is természetes, hogy előnyt adunk mozgáskorlátozottaknak, idős, nehezen járó gyalogosoknak vagy babakocsit toló szülőnek. Udvariatlanságnak számít egy kávéház teraszán társasággal ülő ismerősünkhöz kéretlenül csatlakozni. Ha gyerekeket látunk egyedül kóborolni, udvariasan, de bizonyos távolságtartással érdeklődjünk arról, segíthetünk-e hazatalálnia. Hasonló határozottságot és tapintatot kíván az az eset, amikor valaki a közelünkben rosszul lesz.
Bakuban láttam, hogy az autók dugó esetén gátlástalanul közlekednek a járdán, a gyalogosok pedig udvariasan félrehúzódnak.
Hát, ahány ház…
E hasábokon szerzőnk, az egykori diplomata illemtani sorozatát olvashatják
2018.07.16 10:19
Frissítve: 2018.07.16 10:19