Svájc;

2018-06-25 08:02:00

Kalandpark - Svájci vonal

Apa mindig azt mondta: Svájc olyan, mint valami álom. Hát jó, mondtam egyik tavaszi este Londonban, ahol éppen dolgoztam, hogy akkor nyáron, hazafelé legyen Svájc. Úgy terveztem, hogy első nap eljutunk Bázelig (ezer kilométer), a többit majd meglátjuk. Találtam is egy kis szállodát a szépen hangzó St. Pantaleon nevű, közeli faluban.

Nem is csalódtunk, kis település a hegyoldalban, a szálloda egy park közepén, a szoba erkélyén virágok, az étterem teraszán színes napernyők, egyszóval minden a helyén. Soha nem tudnék ilyen országban élni, de mindig imponált nekem a tökéletességre való törekvés. Éppen végeztünk a kicsomagolással, amikor kopogtattak. Az ajtóban a tökéletesen elegáns, fiatal portás állt. Sötétszürke öltönyt viselt, gomblyukában friss virág illatozott.

- Jó napot, uram – mondta – remélem, mindennel elégedettek.

- Tökéletesen – feleltem.

- Amennyiben a teraszon kívánnak vacsorázni, javaslom, foglaljanak olyan asztalt, ahonnan kilátás nyílik a völgybe.

- Lehet, hogy a faluban vacsorázunk.

- Akkor javasolnék néhány kellemes kis vendéglőt…

- Köszönöm, megoldjuk – mondtam kissé türelmetlenül. Hiába, már ezer kilométer volt a lábamban.

- És lenne még egy apróság – mondta. Szóval ezért jött. Ahogyan én azt a közép-európai tekervényes gondolkodásommal sejtettem. Mindig van valami apróság. Valami apróság mindig van.

- Mi lenne az?

- Az autóval nem megfelelően parkolt.

- Az nem létezik.

- Attól tartok uram, hogy mégis ez a helyzet. Ha lenne szíves velem jönni, megmutatom, mi a gond.

Bólintottam, bár emlékeztem arra, hogy milyen műgonddal helyeztem el az autót a kijelölt helyen. Szótlanul mentünk le a lépcsőn, végig a kijelölt gyalogúton a parkolóhoz. Megálltunk az autó mellett.

- Ha alaposabban megnézi, uram, a jobb hátsó kerék a parkolóhelyeket elválasztó sárga festékcsíkon áll. Nem állítom, hogy teljesen szabálytalan, de bizonyos vendégeink szemét bánthatja.

- Azt a benyomást kelti, hogy nincs minden a helyén, ugye?

- Pontosan így van, uram.

- Rendben van – beültem a kormányhoz és néhány másodperc múlva helyreállt a rend St. Pantaleonban.

- Köszönöm, uram.

- Nincs mit – feleltem ridegen. Együtt indultunk vissza a szálloda épületéhez.

- Szabadságát tölti Svájcban? – kérdezte, amikor a bejárathoz értünk.

- Nem, az elhunyt rokonaim ékszerei után nyomozok, amelyeket az Ön országa a nácik segítségével ellopott.

Megálltunk a forgóajtónál, a portás köhentett egyet és megigazította gomblyukában a virágot.

- Méltányolom, uram, az érzéseit… De akkor én még nem is éltem. Semmiről sem tehetek.

- Nem baj, fiam – megveregettem a vállát. – A rend is olyan, mint sok minden más a világon. Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben méreg. Tudja, ki mondta ezt?

- Nem, uram.

- Paracelsus, híres középkori svájci orvos.

- Köszönöm, uram.

- Nincs mit. Nagyon szívesen.