A koronatanú - Mindent látott, mindent hallott

Publikálás dátuma
2018.06.25 07:46

Fotó: /

Július 1-jén a Duna World tévécsatorna tűzi műsorára lapunk korábbi szerzője, Szabó Zoltán Attila és Kálloy Molnár Péter közös, A koronatanú című dokumentumfilmjét. A film Hetényi Károly kalandos életét dolgozza fel, akinek az árvaházból a legendás New York Kávéházig vezetett az útja, ahol Karády Katalintól Karinthy Frigyesig, Csortos Gyulától Jávor Pálig sorjáztak a kor hírességei. Anekdoták és kulisszatitkok, a kutyák számára minyont rendelő Csortos és az önmagában bizonytalankodó Páger Antal – A koronatanú lényegében szórakoztató, mégis elgondolkodtató múlt századi korrajz.

Szerző
2018.06.25 07:46

Michael Douglas: A hidegháború hangulata kísért Európában

Publikálás dátuma
2018.07.23 12:00

Fotó: GETTY IMAGES/ RICHARD LAUTENS
Az Oscar-díjas színész szerint a társadalmat átitatja a méreg, sokfelé sérül a demokrácia, a mozi pedig háttérbe fog szorulni a streaming miatt.
Michael Douglas hetvenhárom évesen olyan lelkes és vibráló, mintha csak most ért volna a csúcsra. Pedig kapott ő már Oscar-díjat producerként, majd színészként is. Most „csak” visszatért a mozivászonra A Hangya és a Darázs című Marvel-moziban, melynek a párizsi díszbemutatója után beszélgettünk.
- Immár másodszor alakítja Dr. Hank Pym-et, azaz az eredeti Hangyát a Marvel univerzumban. Hogyan látja a nagy Marvel – DC háborút? - Jó kérdés. Sehogy, mert fogalmam sincs a képregények világáról. Négy évvel ezelőtt elküldték nekem A Hangya forgatókönyvét, először azt hittem, hogy valami természetfilmet kellene narrálnom, aztán észrevettem, hogy a forgatókönyvvel jött egy csomó képregény is. Elolvastam őket, és tetszett, hogy életemben először zöld háttér előtt kell majd színészkednem. Eddig csupán emberi karaktereket alakítottam… Tulajdonképpen addig a pontig csak egyetlen szuperhősfilmet láttam, a Vasember első részét, de csak azért, mert Robert Downey Jr. hívott, akivel együtt forgattuk a Wonder Boys – Pokoli hétvégét. Aztán jött a forgatás, és mondogatják nekem, hogy ide nézzek, onnan meg lőnek rám, szóval kellőképpen zavarba jöttem. Zöld háttér előtt játszani kemény meló! Amúgy meg a Marvelről ma azt gondolom, hogy minden filmjük sikeres, ilyet még nem láttam soha. Le a kalappal. - Feminista filmnek tatja A Hangya és a Darázst?  - Feminista film?... Hát, az biztos, hogy az egyik főhős nő, és ez még ma is eléggé ritka esemény. Sőt, még a főgonosz is nő! A Weinstein-botrány egyik fontos hatása, hogy egyre több női szakember, rendező, operatőr jut lehetőséghez. De nem hiszem, hogy ennek vagy a feminizmusnak bármi köze lenne A Hangya és a Darázshoz, ami lássuk be: két órányi, borzasztó sok pénzből készült szórakoztatás.   - A gyerekeivel sem nézett soha szuperhősfilmeket? - Nem, mert a gyerekek ma már az iPadon moziznak, miközben ki sem kelnek az ágyból. Nem fogok melléjük feküdni. A nagyobbik fiam pedig nem néz ilyeneket, ő egy igazi történelem-faló, így szinte csak dokumentumfilmeket néz. Kivételt tett A Hangya első részével, majd azt mondta: „Papa, ez jót fog tenni a karrierednek. Törekedj arra, hogy benne legyél a második részben is!”  - Miután nagyon energikus passzban van, muszáj rákérdeznem: mitől boldog ennyire? - Viccel? Túléltem a rákot, teljesen felépültem és hetvenhárom évesen fontos szereplője vagyok Hollywood legfontosabb franchise-ának, mely a tökéletes eszképizmust hirdeti. Emellett természetesen próbálom nem felizgatni magam a világ olyan dolgaival, melyekre úgysincs semmilyen ráhatásom.    - De úgy tudom, elkötelezett demokrataként a híreket még mindig elolvassa és rendszeresen jól fel is húzza magát rajtuk.  - Értékelem a tájékozottságát, tényleg így van, bármennyire is szeretnék erről leszokni. De nem lehet, nem szabad. Lépni kell, mert a társadalmat és a közvéleményt átitatja a méreg, a rák. A demokrata párttal együttműködve most azon dolgozom, hogy az időközi választásokon nyerjünk, és megalapozzuk egy demokratikus kongresszus létrejöttét. Arra is nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a Mueller-vizsgálat eredménye. Szóval, sok probléma van az Egyesült Államokban, de az, hogy olyan országokban, mint Magyarország, Lengyelország, Törökország vagy Olaszország, sérül a liberális demokrácia intézménye, kétségbeejtő. A hidegháború hangulata kísért Európában.    - Azt mondta: mindig csak drámai karaktereket alakított. Ezekre a lehetőségekre ugrott csak korábban? - Nem, én egészen másképp működök, mint egy átlagos színész, mert én elsősorban producer vagyok. Amikor a kezembe kerül egy forgatókönyv, nem a szerepet nézem elsősorban, hanem magát a filmet. Ha úgy érzem, hogy a könyv hat rám, elemzem, és ha jó filmet remélek, akkor nézem csak alaposabban, milyen is nekem járó szerep. Ami olykor jó, máskor pedig Sharon Stone a szerencsésebb. Azt tudtam, hogy Verhoevennel nagyon erős lesz az Elemi ösztön, és bármilyen kisebb szerepet is elvállaltam volna benne.    - Ha mar szóba hozta: mit gondol, Hollywoodban ma le lehetne forgatni egy, a szexualitás terén olyan nyers és belemenős filmet, mint az Elemi ösztön?  - Hát, készült egy folytatása is, én nem láttam, de úgy hallottam, eléggé pocsék (nevet). Nézze, a kérdésére a válasz: igen is, meg nem is. Hollywoodi nagy stúdió már biztosan nem vállalná be, de itt van ez az új csodálatos találmány, a streaming, ahol minden lehetséges. A Szilícium-völgy megeszi az álomgyárat reggelire. Ott van például a Netflix, pont most fejeztem be nekik egy komédia sorozatot, a The Kominsky Method-ot. Már csak azért is zseniális, mert nincs reklám, így egy-egy epizód hossza sincs behatárolva. A feleségem, Catherine (Zeta-Jones) pedig a Hulunak és a Facebooknak készít egy szériát. Nézzük a számokat: 2018-ban a csak a Netflix 8 milliárd dollárt költ tartalomgyártásra.    - De nem sajnálja a mozit? - Dehogynem. Ha tehetem megyek, főleg IMAX-be. De akkor térjünk vissza a számokhoz. A Netflix díja tíz-tizenkét dollár havonta, ezt szorozzuk be a 130 millió előfizetővel. Ez másfél milliárd dollár bevételt jelent havonta, és 18 milliárdot évente. A mozi háttérbe fog szorulni, olyan különleges eseménnyé fog válni, mint a színház. De persze, van olyan hely a világon, ahol most van a mozik forradalma: Kína. - Van olyan, amit esetleg megbánt a karrierje során?  - Mindig is ösztönös alkat voltam és szerettem kockáztatni, gondoljon csak mondjuk a Száll a kakukk fészkére című filmre, melynek a producere voltam, vagy a Kína szindrómára, melyben szerepeltem. Volt egy tévésorozatom a hetvenes években, a San Francisco utcáin, ami az Egyesült Államokban nagy siker volt. - Magyarországon is.  - Komolyan? Nem tudtam, hogy Kelet-Európában is sugározták. Tudja, annak idején szinte lehetetlen volt az átjárás a tévé és a mozi között. A filmsztár a mozicsillagot jelentette, akiért az emberek fizettek, hogy láthassák, a tévészínészek meg lesajnált figurák voltak, akiket ingyen néznek. Amikor megkaptam az Oscar-díjat a Száll a kakukk fészkére producereként, mindenki azt kérdezte tőlem értetlen arccal: na, de miért akarsz te színészkedni? Ezután az történt, hogy producerként remek filmeket tudtam tető alá hozni, melyekben a stúdiók miatt nem tudtam szerepet kapni. Például én voltam a producere a John Carpenter rendezte Csillagembernek, én szerettem volna eljátszani a címszerepet, de a pénzemberek nem járultak hozzá. Így fel kellett hívnom Jeff Bridges-t. - Mi történt, miután megkapta színészként is az Oscar-díjat a Tőzsdecápákért?  - Hát, akkor bekövetkezett, amire vágytam, immár úgynevezett bankképes sztár lettem. Persze, megtanultam, hogy nem mindig jó az, amire az ember vágyakozik. Túlságosan fontos lettem: Oscar-díjas producer és színész egyben. Túl sok mindennel foglalkoztam, ki sem látszottam a munkából. Visszatérve a kérdésre, amit megbántam, az az volt, hogy nem építettem le a produceri cégemet, és nem élveztem ki azt, hogy végre filmsztár lehetek. - De azért csak büszke a karrierjére, nem?  - A produceri énem válaszol egy sporthasonlattal: jó az átlagom. Kritikai és bevételi szempontból egyaránt. - Édesapja adott tanácsokat annak idején?  - Hogyne adott volna. Például azt, hogy folyamatosan eddzem a testemet. Neki még most, 101 évesen is van személyi edzője. Erről jut eszembe, amikor 90 éves volt, izgatottan felvívott, hogy meghalt Mike, az akkori edzője. Aki 94 éves volt (nevet). Amúgy a legfontosabb tanácsa a showbizzel kapcsolatban az volt: „Teljesíts a maximumon, minden mást szarj le!” - Mi lesz, ha az ön gyerekei is színészek akarnak lenni?  - Semmi, mert már azok. Örülök, hogy nem rettentek meg a felmenőiktől… - Mit szólt ahhoz, amikor először meglátta a digitális technika következtében a harminc évvel korábbi önmagát A Hangya és Darázsban?  - Először is: imádom Michelle Pfeiffert, akivel ebben a jelenetben – életemben először – együtt játszom. Oda voltam a gyönyörtől, hogy ő lesz a feleségem. Erre, amikor ezt a bizonyos „fiatalkori” szcénát vettük fel, telenyomták a képünket mindenféle pontszerű cuccokkal, hogy leképezzék a mimikánkat. „Hát, nem így gondoltam, Michelle” – mondtam zavaromban. A legszebb viszont tényleg az volt, amikor a moziban azt láttam: nem csak most, de harminc évvel ezelőtt is már együtt voltam Michelle Pfeifferrel. - Ne értse félre a kérdést: ugye, nem tervezi a visszavonulást?  - Nem látok semmilyen okot, amiért kellene.   

Névjegy

Michael Douglas (New Brunswick, New Jersey, 1944. szeptember 25. –) az egyik legelismertebb amerikai színész és producer, Kirk Douglas fia. Oscar-díjat kapott 1976-ban producerként a Száll a kakukk fészkére című Forman klasszikus létrehozásáért, majd 1988-ban a Tőzsdecápákban nyújtott alakításáért.

2018.07.23 12:00
Frissítve: 2018.07.23 12:04

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58