Hegyi Iván: Rasszista korcs csoport

Publikálás dátuma
2018.06.25 07:57
Oroszország, 2018-as FIFA világbajnokság - Svédország vezetőedzője Janne Andersson Jimmy Durmaznak magyaráz az edzés kezdetén
Fotó: /

Megdöbbentő, hogy Jimmy Durmaz rasszista kommentek sokaságát, sőt halálos fenyegetéseket kénytelen elszenvedni, miután a német–svéd találkozó kilencvenötödik percében elbuktatta Timo Wernert, s ezzel előkészítette Toni Kroos bődületes szabadrúgásgólját (2-1). A több ezer internetes megnyilvánulás gyomorforgató hányada azért is került a hálóra, mert a középpályás szíriai nemzetiségű szülőktől származik, akik Törökországból települtek Örebróba. (Az eléggé el nem ítélhető módon most – egyebek közt – „szíriai korcsnak” nevezett Jimmy fiuk már a százhúsz ezres svéd városban látta meg a napvilágot.)

Ha eltekintünk a gyalázattól – folytatnám –, csakhogy e szégyentől nem lehet eltekinteni.

Ettől még igaz: a csereként a pályára vezényelt – amúgy korántsem kezdő, negyvenötszörös válogatott – Durmaznak egyetlen jó megmozdulása sem volt huszonkét perces szereplése során. Ez azonban nem az ő felelőssége, hanem Janne Andersson svéd szövetségi kapitányé, aki az Ola Toivonen, John Guidetti váltással is feltűnően sokat rontott csapatán. Noha a skandinávokat az utolsó másodpercekben érte a csapás, balszerencsés buktájukban nagy szerepet játszottak szakvezetőjük balfogásai. Arról persze nem a tréner tehet, hogy Kroos lenyűgöző lövéssel igazolta extraklasszisát, ám körültekintőbb edzői meccseléssel nemhogy a döntetlent megtarthatta, de még a győzelmet is megszerezhette volna a finisben létszámfölényben futballozó északi együttes.

Arról nem szólva: Marcus Berg kiugrása és az utóbb kiállított Jerome Boateng közbelépése után milyen merényt követett el a svédek ellen Szymon Marciniak lengyel tettes, valamint a játékvezetői team...

Annak tagjaihoz képest egyenesen brillírozott Jimmy Durmaz, szegény.

Témák
2018.06.25 07:57

Nagy ország, nagy pénz, nagy foci, aztán mindenki hazamegy

Publikálás dátuma
2018.07.16 08:10

Fotó: AFP/ MLADEN ANTONOV
Oroszország a szebbik arcát mutatta a külvilágnak a labdarúgó-világbajnokság alatt, a politikai, gazdasági problémái azonban nem oldódtak meg, csupán háttérbe szorultak.
Épült-szépült Oroszország imidzse a világbajnokság alatt, a Vörös teret éjjel-nappal focimezes, nemzeti zászlókat lengető turisták uralták, a metrót ellepték a külföldi szurkolók, és a taxisoknak is egy hónapig minden nap péntek volt. Azonban az utcákat uraló kulturális sokszínűség, a tobzódó jókedv, és a hetekig tartó örömünnep fokozatosan át fogja adni a helyét a küszöbön álló nyugdíjreformnak és az eddig háttérben meghúzódó elégedetlen hangoknak.
Angliában született, Brazíliában nőtt fel és Oroszországban halt meg. Mi az? – tette fel a találós kérdést kirgiz ismerősöm a Vörös teret és a Lubjanka teret összekötő sétálóutcában a döntő előtti estén. A válasz persze a futball volt, és miközben az egész utca ordítva éljenezte Oroszországot, szégyentelenül nagyot nevettünk ezen.
„Nagy ország, nagy pénz, nagy foci” szellemben zajlott a világbajnokság orosz verziója, és a valódi nyertesek ezúttal is a Putyin által válogatott, állami megbízásokat bezsebelő oligarchák voltak. A legnagyobb nyereséget az átalakított, felújított repülőterek és egyéb közlekedési csomópontok hozták, de legalább ennyire jelentős volt a szálloda- és a vendéglátóipar, a távközlési vállalatok és természetesen az építőipari vállalkozások profitja is. Ugyanakkor a megelőző évek befektetéseit, a stadionépítéseket és -felújításokat, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztési költségeit figyelembe véve a nemzetközi sportesemény hiába járult hozzá 15 milliárd dollárral az orosz GDP-hez, ez Oroszország egész éves termeléséhez képest kevesebb mint 0,2%-os növekedést jelent.
A minimális pénzügyi nyereséggel járó világbajnokság így inkább imidzs-építésre és focilabda mintás termékek végtelen variációinak fevonultatására volt alkalmas. De a Nyikolszkaja utcában sodródva az önkívületben éneklő horvátok és a „deszpaszibát” kiáltozó franciák között ezt nem tűnt időszerűnek megvitatni. A Vörös térről nyíló utca a vb kezdete óta minden este lámpaoszlopra mászós, rigmusokat skandálós, zenés-táncos, hajnalig tartó mulatozásnak adott otthont. A Nyikolszkaja biztos pontot jelentett a külföldi és hazai szurkolók számára, akár volt aznap este meccs, akár nem: a döntőhöz közeledve mindenki megtanulta, hova kell menni a jó hangulatért és a legjobb szelfikért. 
Legnagyobb számban a horvát és a brazil szurkolók korzóztak, amellett, hogy a „Luka! Modric! Luka! Modric!” kiáltások és az egy nyár alatt örökzölddé nemesedett Despacito c. dal mellett fel-felcsendült egy-egy „Rosszija! Rosszija!” vagy „Igor-Igor! Akinfejev!” rigmus is. Az emberek többsége egyértelműen a horvát válogatott mellett állt ki, tízből csak egy orosz lány mondta határozottan, hogy miután az orosz-horvát meccset követően a horvát Domagoj Vida Ukrajnát éltető üzenetet tett közzé, ő nem tud Horvátországnak szurkolni.
Éjfél felé közeledve a Vörös tér újonnan felállított ellenőrző kapuinál aztán a már nem csak örömtől ittas fociszurkolók között három rezignált arcú, középkorú férfiba botlottunk. Tőlük is megkérdeztük, kinek szurkolnak, de csak legyintettek. Mondták, hogy aznap érkeztek a Krím-félszigetről, gondolták, megnézik milyen a hangulat a központban, de korántsem voltak elragadtatva a karneváli hangulattól: „Szétlopják az országot, fű alatt megy a nyugdíjreform, és ennek kell örülni? Mindenki fel van háborodva, és higgye el, hogy az otthon ülő, elégedetlen tömeg nem férne el ebben az utcában” – magyarázták. „Na meg az igazi szurkolók sincsenek itt, egy CSZKA Moszkva vagy egy Szpartak-rajongó nem fog itt táncikálni. Mondjuk, így legalább verekedés sincs. Valószínűleg Putyin odaszólt nekik, hogy egy hónapig maradjanak nyugton” – elemezték tovább újdonsült ismerőseink az ünneplő tömeg összetételét. Kérdésemre, miszerint fogják-e nézni a döntőt, egyértelmű igennel feleltek, ugyanakkor hozzátették, figyeljük majd meg, amint vége a felfordulásnak és mindenki hazamegy, nagy változások jönnek az országban.
2018.07.16 08:10
Frissítve: 2018.07.16 08:10

Kék madár

Publikálás dátuma
2018.07.16 07:45

Fotó: AFP/ Adrian Dennis
A meglepetések vb-je papírforma-eredménnyel zárult, a futball az aranyérmest illetően továbbra is tradicionális sportág maradt.
Franciaország válogatottja húsz évvel ezelőtt úgy lett először világbajnok, hogy a döntő reggelén az ellenfél legjobbja, a fenomén Ronaldo életéért aggódott a brazil küldöttség. Ez nyilvánvalóan meghatározta az esti kimenetelt; semmi más, csupán a hazai győzelem különbsége lehetett kérdéses a Moulin Rouge mámoros hangulatát idéző párizsi Stade de France-ban, ahol a kékek 3-0 helyett akár 6-0-ra is nyerhettek volna.
Most Moszkvában, a horvátok ellen minden külső körülmény nélkül volt meggyőző a differencia a franciák javára; ilyen sima vb-döntőt 1998, a Lilian Thuram-, Laurent Blanc-, Marcel Desailly-, Zinedine Zidane-, Emmanuel Petit-féle garnitúra diadala óta nem rendeztek. Két évtizede Didier Deschamps az aranyérmes csapatban szerepelt, ezúttal pedig szakvezetőként ünnepelt; efféle kettőzésre idáig csupán a brazil Mario Zagallo (játékosként 1958-ban és 1962-ben, edzőként 1970-ben), valamint a német Franz Beckenbauer (1974-ben, illetve 1990-ben) lehetett büszke. A duplázó kapitány olyan kitűnő együttest dirigált, amelynek minden csapatrészében akadt kiemelkedő futballista: a kapuban a 4-2-es döntőben 4-1-nél már mulatozó Hugo Lloris, a védelemben főként Raphael Varane, a középpályás sorban kiváltképp Paul Pogba, elöl Kylian Mbappé és Antoine Griezmann. A nyertes veretlenül – hat győzelem, egy döntetlen – hódította el a trófeát, és sokoldalúságára jellemző, hogy két mérkőzésen egyaránt négy gólt szerzett, négy alkalommal pedig nem kapott gólt. 
A meglepetések vb-je – amelyen három, az elődöntőbe nem várt csapat jutott a legjobb négy közé – papírforma-eredménnyel zárult tehát, a futball az aranyérmest illetően továbbra is tradicionális sportág maradt. 
S nem kétséges: jól van az úgy, ha a világbajnokság legjobb válogatottja nyeri a világbajnokságot.
2018.07.16 07:45
Frissítve: 2018.07.16 07:45