Harley-Davidson;Donald Trump;

2018-06-27 08:09:00

Az ikon félrelép

Igazi amerikai ikonnak nevezte Donald Trump a Harley-Davidson motorkerékpárt, amikor elnöksége kezdetén a Fehér Házban fogadta a Wisconsin állambeli Milwaukeeból érkezett cégvezetőket, majd elragadtatással szemlélte meg az épület előtt parkoló egyik gépcsodát. Az elnök megígérte, hogy a kormányzat ezentúl segíteni fogja az amerikai ipart és az amerikai munkás amerikai munkahelyét.

A Harley-Davidson most bejelentette, hogy a termékeire kirótt magas európai vámok miatt külföldre helyezi át a termelést. A szakszervezet úgy tudja, hogy a Missouri állambeli Kansas Cityből Thaiföldre költöztetik a „zászlóshajó” gyártelepet.

Trump elnök ugyanis, aki meghirdette, hogy mindenekelőtt az amerikai érdekekre lesz tekintettel, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva büntetővámot írt elő az acél-, illetve alumíniumtermékek importjára. Az intézkedés elvben globális, minden külföldi országra vonatkozik, bár alapvetően a kínai dömpingnek akar gátat szabni. Néhány ország felmentést kapott, az Európai Unió azonban nem.

Erre válaszul Brüsszel ellenintézkedéseket hozott, és kiválasztott néhány jellegzetes amerikai terméket, amelyek európai behozatalát különvámmal sújtják. A legendás Harley-Davidsonok 6 százalékos importadójának 31 százalékra növelése átlagosan 2200 dollárral drágítja meg Európában a cég termékeit. Milwaukeeban úgy döntöttek, hogy ők akkor inkább thaiföldi termékké változtatják a Harley-Davidsont, és akkor megússzák a különvámot.

Trump a haját tépi, és csalódott Twitter-bejegyzésben kesereg. Szerinte a cégnek nem kellett volna kapitulálnia, még semmi nem dőlt el. Véglegesen valóban nem, a kötélhúzás folytatódik, de a nehéz-motorkerékpárok különadója már érvénybe lépett. Ha villámgyorsan nem történik valami csoda, akkor költözik a motorbicikli. Felkészül a farmernadrág és a Bourbon whiskey.