Balaton;

2018-06-27 10:23:00

Gyorsult a Balaton hínárosodása

Idén a korai meleg és a jó vízminőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban, ami a korábbiaknál jóval nagyobb feladatot jelent a balatoni strand- és kikötő-üzemeltetőknek, de kedvez a tó ökológiájának - mondta Tóth Viktor limnológus az MTI-nek kedden.

Az csak a következő egy-két évben derül ki, hogy tendenciáról van-e szó - tette hozzá az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa. 

A rendkívül meleg tavaszi időjárás mellett a gyors hínárosodás hátterében a csökkenő algaszám, az egyre tisztább és áttetszőbb víz áll. A Balaton átlagos átláthatósága 5-6 éve 40-50 centiméter között volt, mára 60 centiméterre nőtt. A hínárosodás a tó ökológiai állapotának stabilabbá válását is jelenti. A növények, amelyek fontos életterei apró élőlényeknek, csak a part menti részeken jelennek meg, mivel legfeljebb 2,0-2,5 méter mély vízben nőnek. A jövevényfajokkal együtt 22-25 hínárfaj él a Balatonban, amelyek közül négy terjedt el leginkább, ezek adják a tó hínártömegének 80 százalékát. 

A limnológus emlékeztetett rá, hogy a Balaton-kutatás 1891-ben a Keszthelyi-öböl hajózást is ellehetetlenítő elhínárosodása miatt indult be. Hozzátette, 1968-ban tapasztaltak legutóbb komoly hínárosodást a tóban, amikor például a szigligeti öblöt csaknem teljesen beborították a növények. A mostani jelenség ehhez képest "még sehol nincs" - hangsúlyozta.