USA;Demokrata Párt;

2018-06-27 18:05:00

Felfordulás a szamár pártjában

Alaposan felbolygatta a kedélyeket az amerikai Demokrata Pártban az egyik vezető törvényhozójuk előválasztási kudarca, ami nem csupán a nemzedékváltás, hanem a több pragmatizmus iránti igényt is jelzi.

Az egyik New York-i választókerületben a 28 éves Alexandria Ocasio-Cortez legyőzte a nála pontosan kétszer idősebb Joe Crowleyt, a demokraták képviselőházi frakciójának negyedik legfontosabb tagjaként számontartott politikust, a frakcióvezetői tisztség eddigi legesélyesebb várományosát.

Az Egyesült Államokban a mindenkori megelőző és következő elnökválasztástól két-két évre – ebben az esztendőben november 6-ikán – úgynevezett félidős választásokat tartanak: az államok és települések vezető tisztségeinek betöltése mellett újraválasztják az egész Képviselőházat, valamint a Szenátus egyharmadát. A két nagy párt, amelyek közül a jelenleg az elnököt adó republikánusok címerállata az elefánt, az ellenzéki demokratáké pedig a szamár, úgynevezett előválasztásokon dönti el, ki legyen a párt jelöltje a félidős választáson.

New Yorknak abban a választókerületében, amely Queens mellett Bronx egy részét foglalja magában, kedden tartották a demokrata előválasztást, és azon hatalmas meglepetésre a teljesen ismeretlen, kampányra fordítható pénzzel alig rendelkező fiatal nő győzött, kiütve a versenyből a párt egyik nagyágyúját.

Alexandria Ocasio-Cortez eddigi politikai pályafutása mindössze annyi, hogy aktivistaként ténykedett a 2016-os elnökválasztási kampányban a demokrata elnökjelöltségért sikertelenül küzdő, az amerikai közvélekedés szerint meglehetősen „balos beütésű” politikusnak tekintett Bernie Sanders mellett.

A fiatal győztes Puerto Ricó-i anyától született Bronxban, apja 2008-ban meghalt. A választókerületben nőtt fel, annak minden szegletét ismeri, és nem csupán szót tud érteni az ott élőkkel, hanem érti is gondjaikat – írja róla az amerikai média.

Crowley veresége az elemzők szerint arra utal, hogy a demokraták soraiban megkezdődött az útkeresés. A régi pártelit elkeseredetten ostorozza ugyan a 2016-ban mindannyiuk megdöbbenésére elnökké választott Donald Trumpot, de széles körben osztott megítélés szerint vezető politikusaik már nem kínálnak igazán vonzó alternatívát a szavazóknak. „Új arcokra” van szükség – mondják.

A feltörekvő fiatal pártnemzedéket egyes elemzők úgy jellemzik, hogy gyakorlatias, de mindenképpen progresszív megoldásokat keresnek, és erősen elitellenesek. Ocasio-Cortez az ő képviselőjelöltjük, aki azt mondja Crowleyról, hogy elvesztette kapcsolatát a realitásokkal.