A fény és az árnyék kvintettje

Publikálás dátuma
2018.06.28 07:46
Fotó: Bordás Róbert
Fotó: /
A nemzetközi hírű cimbalomművész, Lukács Miklós vezette Cimbiózis kvintetté bővülve jelentette meg Lux et Umbra (Fény és árnyék) című lemezét. Az új „jazz-kamarazenei” produkcióról az alapítót és Klenyán Csaba klarinétművészt kérdeztük.

Lukács Miklós, a kortárszene és a jazz világában is kiemelkedő, rendkívül sokoldalú, 41 éves cimbalomművész 2013-ban hozta létre a Cimbiózist, amelynek ritmus-szekcióját azóta is Orbán György (bőgő) és Baló István (dob) alkotja. Trió-felállásban eddig két sikeres lemezük jelent meg a Fonó gondozásában; számos hazai és külföldi fesztiválon léptek színpadra. „Tavaly fogalmazódott meg bennem, hogy a Cimbiózis zenéjét szeretném rendhagyóvá tenni, a hangzás lehetőségeit még jobban kitágítani. Klenyán Csaba klarinétművész barátomat azért hívtam meg a zenekarba, mert nagyon nyitott muzsikus, sohasem stílusokban vagy műfajokban gondolkodik, s közel áll hozzá az improvizáció. Jankó Attila fagottművészt Csaba ajánlotta, bár mi is régóta ismerjük egymást, a konziban évfolyamtársak voltunk” – mondja Lukács Miklós.

Véleménye szerint az új lemezen (amit ugyancsak a Fonó adott ki) „Csaba és Attila nem is vendégek, hanem bizalmas társak, akikkel már az első próbákon megtaláltuk a közös nyelvet, tudunk együtt gondolkodni, szimbiózisban együtt zenélni.” A klasszikus és a kortárszene, valamint a jazz elemeiből így született meg hat kompozíció, amelyek – bár rengeteg teret hagynak a rögtönzésnek – szervesen egymásra épülnek, ciklussá állnak össze. A fény és árnyék tematikája miatt a lemez programzenei tartalmat is hordoz. „Orbán Gyurival és Baló Pistivel mindenképpen folytatjuk a Cimbiózis triót, vannak is konkrét meghívásaink, de közben szeretném, hogy mostantól ennek a klasszikus kamarazene felől közelítő kvintettnek is legyen önálló élete” – folytatja Miklós. Eddigi nagyobb koncertjeik (az Opus Jazz Clubban, a Magyar Rádió Márványtermében és a Fonóban) is igazolták, hogy ez a különleges hangszerösszeállítás és innovatív megközelítés vonzza a közönséget.

Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész régóta az európai kortárszenei szcéna meghatározó egyénisége; Kurtág György műveinek egyik legavatottabb előadója. „Őt hallgatva sohasem csupán az előadás technikai oldalára figyelünk fel, hanem magára a zenére, mert tévedhetetlen zeneisége, természetes ösztöne megóvja az öncélú virtuozitástól. Jó kezekben tudhatja darabját az a zeneszerző, akinek művét ő játssza” – írta róla Farkas Zoltán, a Muzsika főszerkesztője. Klenyán Csaba az elmúlt tizenöt évben sokat dolgozott együtt jazz-zenészekkel, köztük Szabados Györggyel, Szakcsi Lakatos Bélával, Oláh Kálmánnal, Balázs Elemérrel és az Új Dimenzió Műhellyel. „Nagyon szeretek improvizálni, de mindig az volt a vágyam, hogy legyenek témák, irányok, folyamatok is, amelyekhez kapcsolódhat a rögtönzés. Lukács Miki muzsikája pontosan ilyen; régóta játszunk is együtt, így boldogan vállaltam, hogy a kibővülő Cimbiózis tagja legyek. A Lux et Umbra a szó legnemesebb értelmében vett kamarazene, nehéz szólamokkal, markáns témafejekkel. Kortárs, népzene, cigányzene és jazz organikus egységben – nagyon büszke vagyok rá” – mondja Klenyán Csaba.

Charles Lloyd újra Budapesten
Charles Lloyd FOTÓ: Jose Ignacio Unanue /AFP

Charles Lloyd FOTÓ: Jose Ignacio Unanue /AFP

Lukács Miklós négy évvel ezelőtt kapott meghívást az amerikai szaxofonos legenda, a magyar tárogató iránt is lelkesedő Charles Lloyd zenekarába. A 80. születésnapját turnéval ünneplő Lloyd mostanában igen aktív: 2015-ben a patinás Blue Note kiadóhoz szerződött, ahol három év alatt három nagyszerű lemeze (Wild Man Dance, I Long To See You, Passin’ Thru) jelent meg. A Wild Man Dance-nek Lukács volt az egyik főszereplője. Most újra együtt játszanak: július 1-jén, vasárnap este a RAM Colosseumban, a Charles Lloyd & The Marvels koncertjén kettejük mellett az ugyancsak világsztár gitáros, Bill Frisell, valamint Greg Leisz (steel gitár), Reuben Rogers (basszusgitár) és Eric Harland (dob) lép színpadra.

2018.06.28 07:46

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29