Rédei Judit: A „Dieselgate” új fejezete

Publikálás dátuma
2018.06.30 09:15
A VEZÉR Rupert Stadler egyelőre őrizetben várja, mit hoz a jövő, mennyit képesek megtudni a belső titkokból a nyomozó hatóságok
Fotó: /

Az autógyártóknak ismét szembesülniük kellett azzal, hogy nem csitulnak a három évvel ezelőtt Amerikában kitört „Dieselgate” botrány hullámai. A Volkswagen csoport kártérítésekre, büntetésekre idáig elköltött 25 milliárd eurója kevés ahhoz, hogy a társaság meglelje a békét. Június elején 60 ezer olyan Audi 6-os, 7-es akadt fenn a szűrőn, amelyeket a teszteket félrevezető számítástechnikai eszközzel láttak el, hogy azután újabb egy milliárd eurós bírságot szabjon ki a csoportra a német bíróság. A napokban pedig egy hajnali órán négy rendőr ébresztette Ingolstadtban Rupert Stadlert, az Audi vezérét, akit azonnal őrizetbe vettek, tartva a bizonyítékok eltüntetésétől, a tanúk befolyásolásától.

A VEZÉR Rupert Stadler egyelőre őrizetben várja, mit hoz a jövő, mennyit képesek megtudni a belső titkokból a nyomozó hatóságok

A VEZÉR Rupert Stadler egyelőre őrizetben várja, mit hoz a jövő, mennyit képesek megtudni a belső titkokból a nyomozó hatóságok

Kibúvókat kerestek

Új fejezet kezdődött a „Dieselgate” minden jel szerint végeláthatatlan történetében. Eddig ugyanis általában csak a Volkswagen, valamint beosztott munkatársak kerültek a vizsgálódók célkeresztjébe. Vezéráldozat egy volt, a csoportot irányító Martin Winterkorn kényszerült lemondásra 2015. szeptemberében, miután a Frankfurti Autószalon forgatagában robbant a hír, miszerint a Volkswagen „megtrükközte” a motorokat, a valós emissziót elfedő számítástechnikai eszköz beépítésével. Az amerikai vád nyomán a sokk, a tagadás, a hüledezés, majd a szembesülés a tényekkel megváltoztatott mindent, megkérdőjelezve a technikai vívmányokat, a környezettudatos fejlesztések valódiságát, a megbízhatóságot, a felelős szerepvállalást, mindazt, ami az elmúlt évtizedekben az autóipar erőviszonyait alakította.

A VW-nál magyarázkodtak, néhány hónapig kibúvókat kerestek, majd a gyártó új vezére, Matthias Müller bejelentette, többé nem használják a 2007 óta emblematikus Das Auto (Az autó) szlogent. A bűnös motor világszerte összesen több mint 11 millió járműbe került be. A tengerentúl viszonylag gyorsan léptek az illetékes vizsgálók, és az igazságszolgáltatás, kiállították a számlát, amit a bűnöket elismerő európai gyártó sietve rendezett. Ott 600 ezer jármű minősült selejtesnek, az utólagos barkácsolás merev ellenállásba ütközött, az autónként megítélt kártérítés összege pedig sok esetben tízezer dollárra rúgott.

A figyelem csak tavaly év elején fordult konkrét személyek felé, az amerikai igazságszolgáltatás akkortól próbálta nevesíteni a felelősöket. Ez nem egy arcnélküli multinacionális vállalat akciója, hanem hús-vér emberek konspirációja - fogalmazott Sally Yates ügyész, lelombozva a reményeket, hogy az európai gyártó a beismeréssel, 4,3 milliárd dollárnyi büntetés, valamint további 20 milliárd körüli személyes kártérítés kifizetésével, egyúttal a következő években vállalva állandó szakértői ellenőrzéseket, maga mögött hagyhatja az egész ügyet. A bíróság ugyanis a vádlottak padjára hívta a VW több alkalmazottját, Heinz-Jakob Neussert, Jens Hadlert, Richard Dorenkampot, Bernd Gottweist, és Jürgen Petert. Az FBI ugyanakkor letartóztatta az Amerikában élő Olivier Schmidt-et, aki a helyi környezetvédelmi hatósággal tartotta a kapcsolatot. Dél-Koreában nem sokat teketóriáztak, a VW ottani képviseletének vezetőjét hamis dokumentumok kiállításáért másfél évi börtönre ítélték. A csoport első sorát azonban kímélték a vizsgálódók tengeren innen és túl is. A megjegyzések mellett, miszerint a vezetők is számíthatnak kérdésekre, valójában semmi konkrétum nem szivárgott ki a céget irányítók szerepéről az eltelt három esztendő alatt.

Óvatos bánásmód

Németország nehezen szánta rá magát, hogy fellépjen iparának gyöngyszemeivel szemben. A visszahívások csak lassan kezdődtek el, kibúvókat kerestek, magyarázkodtak, de ez érthető, hiszen nyolc és fél millió érintett kocsi gurult az európai utakon. Az amerikaihoz hasonló kártérítés program itt 250 milliárd eurós érvágást jelentett volna. Az öreg kontinensen mások az előírások, így a szabályszegések kevésbé számítanak súlyosnak – hangoztatták és a jelek szerint az erőszakos követelések lecsendesedtek. Az igazságszolgáltatás sem sietett, óvatosan bánt az üggyel. Vádlottként felelős vezetőkről kevés szó esett.

Tavaly viszont a német hatóság őrizetbe vette Giovanni Pamiót, az Audit kilenc éve szolgáló olasz fejlesztőmérnököt, közvetlenül azután, hogy az USA-ban megvádolták, kulcsszerepe volt az amerikai autósokat megtévesztő mérési eredmények meghamisításában. Pamio kitálalt a bíróság előtt, cáfolva a teóriát, miszerint egy maroknyi műszaki műve volt a hamisító logisztika. Beismerte, a cégvezetés igenis tudott a manipulációról, amelynek kezdete 2006-ra nyúlik vissza. Állítása szerint egy fejlesztési szakember akkortájt arról informálta az Audi vezetését, hogy gondok vannak az adalékanyag-bevitellel, amely a szennyezőanyag kibocsátás csökkentésére lenne hivatott. Ezután jött a számítástechnika bevetésének ötlete. Akkor a Volkswagen irányítására készülődő Martin Winterkorn állt az Audi élén. Pamio mailekre, prezentációkra, megbeszélésekre hivatkozott.

A történet egyik változata szerint már májusban készen állt a manipulációs eszköz, amelynek alkalmazására a motorok „tisztaságáért” felelős igazgató Richard Dorenkamp és a gyártást irányító Jens Hadler is áldását adta. A trükközött dízelek, immár VW-kben és Audikban 2009-ben indultak hódító útjukra az Egyesült Államokban. Miután sikerrel vették a homologizációs vizsgát, diadalútjukat óriási, a „tiszta dízel”-t reklámozó kampány kísérte. A fejlesztések nem álltak meg, 2011-től újgenerációs motorokat fejlesztettek ki a német mérnökök, tovább korszerűsítve a trükköző berendezést. 2014 májusában azután elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek, egy virginiai kutatócsoport felfedezte, hogy a kétliteres dízel valós kibocsátása eltér a vizsgán kiállított bizonyítvány szerinti értéktől. A VW különböző magyarázatokkal próbálkozott, ám az amerikaiak fenyegetőztek, mondván, a piacra készülő új modellek nem kapnak homologizációs engedélyt. 2015 augusztusában azután robbant a bomba, az egyik dolgozó elismerte, hogy a beépített informatika kétféle, normál, illetve tesztelési üzemmódban működik, amit Friedrich Eichler, a motorfejlesztés akkori irányítója nem cáfolt. Lázas takarítás kezdődött, az alkalmazottak közvetett, a dokumentáció megsemmisítésére vonatkozó üzeneteket kaptak. Egy értekezleten elhangzott: a rendszerbe csak akkor vigyék fel a terveket, ha „szükséges”. Ezután több ezer adathordozót törtek össze, de nyomok azért maradtak.

Rács mögött az Audi vezére

A pallos, amely valójában a botrány kirobbanása óta lebeg az autógyártás főszeplőinek feje felett, most némileg váratlanul sújtott le, és nem is akárkire. Az Audit 2007 óta irányító, a főtulajdonosokhoz a Porsche és a Piëch családhoz közelálló Rupert Stadler letartóztatására kevesen gondoltak. Ő a birodalom erős emberének számított. Amikor tavaly szinte teljesen lecserélték az Audi vezetését, pozíciója szilárd maradt, élvezte a bizalmat. A Porsche család amúgy híres a lojalitásáról, alkalmazottaik hosszú távon biztonságban érezhetik magukat. Stadler is az utolsó pillanatig élvezte a tulajdonosi bizalmat, az őrizetbe vétel híre után is hezitáltak és nyitva hagyták a kaput az esetleges visszatérésére. Egy napos tanakodás után végül is a marketingvezetőt, Bram Schot megbízták a cég „átmeneti” irányításával. Stadler még felvehette bonuszát, ami 2017-re 5 millió dollárt tett ki.

Csalás, hamis bizonyítványok kiállítása szerepel az 55 esztendős Stadler bűnlajstromán, aki körül, a Süddeutsche Zeitung szerint, májusban kezdett szorulni a hurok. Telefonjait lehallgatták, majd letartóztatása előtt néhány nappal házkutatást tartottak nála. A hírek szerint további húsz vezető számíthat kérdezősködésre a német hatóságok részéről. A befektetők megtévesztése is szerepel a vádak között. Ez egyébként a jelek szerint a technikai kérdéseknél jobban foglalkoztatja a német igazságszolgáltatást. Brunswickban büntetőeljárást kezdeményeztek Martin Winterkorn, Matthias Müller, a társaságot jelenleg irányító Herbert Diess, valamint Hans Dieter Pötsch felügyelőbizottsági elnök ellen. Ám az eljárás nem a motor trükközés részleteit hivatott feltárni, hanem a befektetői érdekek érvényesítését szolgálja. A Volkswagentől ugyanis, részvényeik leértékelődése okán, mintegy 2000 befektető, 5,5 milliárd eurót követel.

A kérdés viszont továbbra is az, vajon fény derül-e arra, hogy pontosan hogyan folytak a titkos üzelmek, vagy sikerül megőrizni a titkokat. Elemzők inkább az utóbbira szavaznak. Autokrácia, abszolút monarchia jellemzi a hipercentralizált cég működését, a dolgok a legapróbb technikai részletekig Wolfsburgban dőlnek el, ahol senkinek nem érdeke a bűnbakkeresés – mondják. A hagyományok erősek, és ez annak is betudható, hogy a piramis csúcsán hosszú ideig két megszállott mérnök, Martin Winterkorn és Ferdinand Piëch ült. A legkisebb kütyü sem kerülte el a figyelmüket, gond nélkül megváltak az okoskodóktól, az ő munkakultúrájuk nyomja rá a bélyegét a működésre ma is. Ha fejcserékről időnként értesül is a közvélemény - így legutóbb két hónapja Mathias Müllert Herbert Diess váltotta a csoport kormányrúdjánál - a kérdésre, hogy tudott-e az igazgatóság a trükközésről, nincs válasz, ha csak az nem, hogy nem akart tudni róla.

A füst terjeng
A Dieselgate füstje már rég átlépte a Volkswagen-birodalom határát. Most úgy tűnik, a Daimler-Mercedes következik. A napokban több száz elkészült jármű forgalomba helyezése hiúsult meg, miután a gyártónak nem sikerült megnyugtatóan bizonyítani a luxusautók törvénynek megfelelő „tisztaságát”. Ezzel egy időben egy részvényes panaszt nyújtott be a stuttgarti bíróságon, árfolyam manipulációval vádolva meg a gyártót. A Mercedes háza táján ez az első ilyen akció, amely akár lavinát is indíthat el. A VW botrány kitörésekor Dieter Zetsche elnök nagy hangon biztosította a Daimler részvényeseit arról, hogy gyártmányaikba nem kerültek hamisító kütyük. A német hatóságok azonban mást gondoltak, és tavaly januárban megkezdett vizsgálataik a nyár közepére 774 000 Mercedes visszahívásához vezettek. Az ügyvédek szerint az ezutáni több, mint 12 százalékos árfolyamveszteség miatt milliárdokra rúghat a befektetők által követelt kártérítés összege. Ami a káros anyag kibocsátást általában illeti, szinte minden márka fennakadt a 2015-óta világszerte aktívan vizsgálódó környezetvédelmi hatóságok rostáján. A statisztikák szerint csak az EU útjain 29 millió „piszkos”, a normákat túllépő dízel cirkál, közülük egyre több régiónkban szennyezi a levegőt. Mindez azonban nem fékezi az autógyártók lendületét, de a vevők étvágyát sem. Tavaly a Volkswagen csoport megduplázta 2016-os nyereségét, a mérlegbe 11,35 milliárd nettó profit került, az eladott járművek száma meghaladta a 10 milliót, a teljes forgalom 230 milliárd eurót tett ki.



Témák
2018.06.30 09:15

A sikerszerző, akit nem vettek fel a Magyar Írószövetségbe

Publikálás dátuma
2018.07.22 14:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Debütáló kötete 44 éve jelent meg, most 74. életévében jár. Nemere István azóta megírt hétszáznál több könyvet.
Nemere István első regénye, A rémület irányítószáma a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1974-ben. Ez azt jelenti, hogy az egyik legismertebb és legnívósabb, alapvetően szépirodalmi kiadónál kezdte írói pályafutását. Ezután átlagosan havi két regényt írt. Májusban – néhány nappal azt követően, hogy megjelent a 700. kötete – már a 701. is a boltokba került, a 702. pedig az Ünnepi Könyvhétre időzítve jött ki a nyomdából (a világrekordot a II. Erzsébet brit királynő által a Dame előnév viselésére jogosított Barbara Cartland brit romantikus regényíró tartja, a 2000-ben, 98 évesen elhunyt szerző 723 regényt publikált).
Aki 702 könyvet jegyez, nem csak gyorsan ír, valószínűleg ért az eladáshoz is. Nemere könyveit az évek során tucatnyi különböző kiadó adta ki, saját – kiadói eladási adatokon nyugvó – becslése szerint műveit 12 millió példányban értékesítették pályakezdése óta. (A szám nem meglepő, ha figyelembe vesszük a publikált könyvek számát.) Ezek jelentős hányada sci-fi, ebben a műfajban alkotta legmaradandóbb írásait. Mivel Nemere István a magyar sci-fi irodalom külön utat bejáró alkotója, sajátos pályája sajátos értékeket rejt. „Az alkotói út első két évtizedében, az 1970-es és 1980-as években nagyon népszerű író volt, de a kor kritikairodalmában ez nemhogy erény lett volna, inkább gyanússá tette. Első nagy csalódásai után belenyugodott abba, hogy külön utat kell bejárnia, így ebből kovácsolt erényt” – állítja S. Sárdi Margit irodalomtörténész. Ugyanakkor szakmai mellőzöttségéhez, el nem ismertségéhez hozzátesz az is, hogy a krimi és a sci-fi is alábecsült műfaja az irodalomnak. Ezen a törekvésen változtatott a Zsoldos Péter-díj életre hívása, amely a magyar sci-fi legjobbjait hivatott díjazni, ezt az elismerést 2005-ben Nemere István is megkapta az Időhajó című novellájáért. Nemere pályakezdésétől az 1980-as évek második harmadáig számított sikerszerzőnek, de az irodalomtörténész emlékeztet arra, hogy máig népszerű író, de már nem a sci-fi olvasóközönségét célozza meg. S. Sárdi úgy látja, Nemere olyan generációhoz tartozik a sci-fi irodalmon belül, amelynek mára kevés élő tagja van, és még kevesebb aktív szerzője: ekképpen minta és tanú egy személyben. „Számos kiváló novellája és néhány kiváló regénye van. Pályája elején a problémaérzékenysége tette vonzóvá (például az olyan témák, mint a különböző kultúrák együttélése, hatalom és erkölcs kettőssége), sikerének egyik titka, hogy a sci-fit ötvözte a krimitechnikával, alkalmazta a varázsmese szerkezetét a regényeiben (akár tudatosan, akár nem), ez pedig kiváló szerkezetet eredményezett” – teszi hozzá. S. Sárdi tanulmánya világított rá először arra, hogy Nemere tudományos-fantasztikus regényeinek jellemzője a nyelvi tudatosság. Sci-fijeiben egyensúlyban áll a beszélt és az irodalmi nyelv, pontos a nyelvi archaizmus és a szleng.
1987-ben jelent meg a Terra című sci-fi regénye, és nagyjából ekkortól Nemere egyéb műfajokban is elkezdte ontani a könyveket: a kalandregények, kémtörténetek, romantikus ponyvák, dokumentum/történelmi regények mellett kevesebb időt szánt a sci-fi művekre. A rendszerváltás időszakában fantazmagóriának hatott, egzotikusnak tűnt, hogy a távoli jövőben élő űrvándor históriája környezetvédelmi intelmeket is tartalmazott, ma ezt erénynek neveznénk. Ennek ellenére a regény némileg alulmúlja a korábbi Nemere-sci-fik színvonalát, bár későbbi korszakaiból is vannak kiváló tudományos-fantasztikus regényei. „E korszaktól kezdve viszont, ha nem is nagy számban, de mégiscsak rendszeresen alkotott sci-fi novellákat. És novellaíróként Nemere nagyszerű. Novellái tömörek, érzékenyek, példaszerű a szerkezetük, sokszor líraiak, bölcsesség és az élet rendíthetetlen szeretete sugárzik belőlük. A háború 11-kor kezdődik, a Mindenből csak egy, az Apóka mesél például emlékezetes munkák” – állítja S. Sárdi. Mégis, úgy látszik, manapság nincsen nagy igény a sci-fire, mert Nemere a 2008-ban megjelent Időrabló óta nem állt elő klasszikus sci-fi regénnyel.
Az, hogy Nemere ráállt a gépi termelésre (bevallása szerint napi 40-45 ezer karaktert ír, a hét mindegyik napján, párhuzamosan dolgozik a műveken), nem segítette, hogy a sci-fi kanonizált figurája lehessen. A szakmai elismerés mellett a Galaktika folyóiratban való rendszeres megjelenése növeli reputációját, de az szintén nem tisztázza megítélését, hogy egyetlen sci-fi irányzathoz sem sorolható (korai korszakaiban a Magyar Írószövetség íróiskolája tetten érhetően hatott rá). Többek között ezért is példaértékű, hogy az Írószövetség sci-fi szakosztálya 70. születésnapján másfél órás esttel köszöntötte a szerzőt, továbbá a szervezet felajánlotta, hogy tagjának fogadja. Ezt azonban Nemere István visszautasította, mivel pályakezdőként nyolc éven keresztül sikertelenül jelentkezett a Magyar Írószövetségbe.
2018.07.22 14:00
Frissítve: 2018.07.22 14:56

Miniatúra: Horn Gyula, az igazi reformkádárista

Publikálás dátuma
2018.07.22 12:00

Fotó: Magyar Fotóarchívum/
„Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt.”
1994-ben nyarán nagyobb legitimációval érkezett, mint Németh Miklós hat évvel korábban, és még koronát is viselt. (Balesetet szenvedett, s a fejére egy rögzítő szerkezetet erősítettek.) A választási hadjáratban rég nem hallott hangokat hozott vissza. Sok intellektuális szövegelés helyett egyszerű beszéd: ez a Gyula a mi emberünk. Ha tódított, elég egyszerűen tette, szakított a neoliberálisok által kedvelt válságkommunikációval, nem riogatta a népet a várható nehézségekkel. Ígért és ígért, hol keveset, hol sokat. Olcsó és biztos kenyeret, igazságot, s hogy végre szóba fognak állni az egyszerű emberekkel. Gazdaságpolitikai körökben ugyan felháborodás fogadta a „háromhatvanas” kenyeret, pedig az emberek szerették ígéretének hangulatát, és nem is voltak egészen ostobák, ismerték a környezetüket, lehetőségeiket. Természetesen a soha vissza nem térő Kádár-kor igézete meg az Antall-kormány bizonytalankodása hajtotta a rá szavazó milliókat, és még tartott a gyötrő transzformációs válság, amelyért elégtételt akartak venni a választók.

Hagyjuk a múltat!

Horn Gyula nagy utat futott be. Fiatalkori történeteit mellőzve említem meg, hogy korabeli külügyi szervezetekben dolgozott. Arrafelé is érlelődtek a változások, mindenekelőtt a nyugati nyitás, a szomszédságpolitikában a bátortalan kisebbségvédelem, a diplomáciai kapcsolatok felvétele olyan, korábban Moszkva ösztönzésére kitaszított országokkal, mint Izrael, Dél-Korea és halkabban Tajvan, Dél-Afrika. A párt (MSZMP) külügyi részlege alighanem úttörő szerepet játszott a NATO-hoz való közeledés kezdetben halovány, majd megerősödő gondolatában, amit – a korábbi évtizedek szovjet birodalmi kereteire gondolva - bízvást nevezhetnénk egy pompásan kidolgozott piruettnek a damaszkuszi úton. Az amerikai védernyő jobban tetszett, több támogatással kecsegtetett, és európai integrációnkat is elősegítette.
Már a Németh-kormány tagjaként is kedvelte a drámai fellépéseket. A kor gyakori nyilvános szereplésre szoktatta a politikusokat, ez majd őt is segíti a későbbi választási hadjárat során. Az MSZP óriási lehetőséget adott neki. Az 1990-es választások után gyorsan építkezett. Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt. Néhányan az elején feladták, mint Pozsgay Imre és Németh Miklós - Nyers Rezső pedig a választások után szorult ki. Horn napja körül ekkor már számos fiatalabb hold keringett, közülük kerülnek ki majd a jövő vezetői, a pénzemberek, meg a nagyszájúak és a csirkefogók is. Mire 1994-ben a választási hadjárat megkezdődött, Horn Gyula nagy magabiztossággal kezelte fellépéseit, az ellene irányuló támadásokat, ideértve a pufajkás történeteket is. Hagyjuk a múltat! - mutatott a kormányzás feladataira, dolgozzunk végre. Az 1994-es győzelem után többségét megfejelte a szabad demokratákkal. Vajon az SZDSZ helyesen cselekedett-e, amikor Hornnal koalícióra lépett, és fordítva: tényleg kellett-e a kormányzáshoz az SZDSZ? Az SZDSZ-nek nehéz lehetett majdnem győzni négy évvel korábban, majd ellenzékbe szorulni, és most újra arra gondolni, hogy ismét négy év fenyeget a kemény ellenzéki székeken. Sokuknak időben jött Horn koalíciós ajánlata, akinek a szabad demokrata többlet szavazóerőnél fontosabb volt a mozgástér növekedése a hajdani ellenzék keblére ölelése révén. Hallani azt is, hogy a koalíció kezdte ásni az SZDSZ sírgödrét, emiatt engedett soraiban a mohóságnak. Az biztos, hogy az MSZP csak félig profitált a demokratikus ellenzék beépítésével, mert a koalíció saját belső feszültségeit fokozta. Ahogy telt az idő, a két párt úgy kezdte egymást egyre hevesebben utálni.

Sikeres konszolidáció

A kormányzás első hetei válságtól válságkezelésig tartottak. Horn rendíthetetlen konzervatív baloldaliként idegenkedett a megszorításoktól, a gazdasági reformoktól, hiszen azok előbb fokozták a választói kiszolgáltatottságot, először a költségvetés állt talpra, s csak utána jött a választóknak szétosztható eredmény. Viszolygását fokozta, hogy a saját nyelven beszélő szabad demokraták és értelmiségi holdudvaruk önmagukat tartották iránytűnek. A költségvetés kiadási oldalának megkurtítását Békesi László, a pénzügyminiszter és pártbéli ellenlábasa is szorgalmazta, holott más volt a választási ígéret. Hát nem ő képviseli a szenvedő és mentésre vágyó kisembereket, nem ő hozza a mentőhajót a rendszerváltás hajótöröttjeinek? És talán Békesinek nem is a restrikciót szorgalmazó véleménye számított, hanem kemény kritikája az MSZP-n belül, ezt pedig Horn a maga hatalmának megkérdőjelezéseként fogta fel.
Ha utálta is a válságkommunikációt, a válságtól nem tudott megszabadulni. A gazdasági konszolidációt nagyjából ott folytathatta, ahol Németh Miklós abbahagyta. Sürgetett az idő is: már nagyjából egy éve nem történt semmi, a helyzet viszont romlott. 1995-ben aztán leváltotta Békesit, kinevezte Bokros Lajost, kapta vele Surányi Györgyöt, meg a Bokros-csomagot. Felkérésük merész és hatásos lépés volt, ők pedig tették, amit kell. Gyors és sikeres konszolidáció következett. A siker, amely a két szakember tagadhatatlan gazdaságpolitikai bravúrja, más kérdést is felvet. Ha néhány, bár fájdalmas húzással ilyen gyorsan lehetett konszolidálni a gazdaságot, vajon mi gátolja a politikát abban, hogy korábban, és másutt is eltökélten lépjen?
A Bokros-program kezelése közben láthatóvá váltak Horn képességei és korlátai. A gazdaság a finanszírozás és a növekedés szempontjából képviselhető útra került, most már csak a választókat kellett meggyőzni arról, hogy végül ők lesznek a nyertesek. A valóság kínjai dacára biztatóak voltak az esélyek, hiszen ott volt Horn Gyula, a mi Gyulánk. A pénzügyi alapok látványosan javultak, újabb reformgondolatok kerültek elő. Csakhogy akkor Bokrosból kibújt karcos személyisége, stabilizációs célszerszámból a gazdaságpolitikát tematizáló vezető akart lenni. Horn elképzeléseitől mi sem állt távolabb. Bokros emlékezetes találkozót bonyolított le a diákokkal. Azt találta mondani, hogy a bevezetendő 2000 forintos tandíj kevesebb, mint a diákok cigarettaköltsége; nos, az agitáció végtelenül célszerűtlen módját választotta. A diákok megsértődtek, távoztában le is zsidózták. Horn Gyula mintha erre az alkalomra várt volna. Bokros már elvégezte a munkát, de utána is túl hangos és követelőző volt Horn számára, reformokat sürgetett, és elvette tőle a napot. Bokros éppen aktuális lemondását elfogadta, majd kinevezte Medgyessy Pétert pénzügyminiszternek.

A reformkádárista

Műsorváltozás. Az új darabban Bokros keménykezű, neoliberális inkvizítor szerepében lépett fel, míg Horn a bölcs királyt játszotta. A Fidesz-kommunikáció számára a Bokros-csomag maga volt a karácsonyi ajándék. A nyilvánvaló és gyors gazdasági siker gyümölcsét később már ők használták, ráadásként a neoliberális restrikció névadó ördöge fel volt tálalva.
Horn igazi reformkádárista. Több lejárt szavatosságú tabun átlépett, ennyiben reformista. A sürgető reformokat, s különösen az azokat képviselő értelmiségi figurákat nem kedvelte: ennyiben kádárista. De szemben Kádár János vagy Grósz Károly utolsó kormányzati pillanataival: ő végül időben lépett, amikor 1995-ben Bokros képében beengedte a neoliberális rókát a költségvetési elosztás tyúkóljába. Bokros felkérésével bizonyítékát adta annak, hogy érzékeli a válság méreteit. A politikai ösztön vezette, amikor nem sokkal később, a hasznos erőszaktevőt, Bokrost elcsapta, és önmagát visszahelyezte népe szeretetébe, hogy 1998-as választási vereségével rövidesen ismét csalódást okozzon.
Mindezt sokan a két forduló közötti eseményekkel, Orbán ügyességével magyarázzák, amivel Torgyán doktort nászba vitte. Csakhogy fénytelen utolsó hónapjaival Horn maga is hozzájárult a vereséghez, elbízta magát, nem működött a veszélyérzete, talán lebecsülte Orbánt. Nem sok választási propagandát engedett. Mintha egy ciklus alatt sikerült volna keménykezű reformkapitányból öreg Kádárrá válnia, aki azért nem foglalkozik az ügyekkel, mert azok maguktól is megoldódnak. Brahiból vagy arroganciából újra elővette a Bős-nagymarosi vízerőmű ügyét. Nem a gátról van szó, szakmailag az vagy jó, vagy sem, hanem a rendszerváltás egyik szimbólumáról, egy máig tabusított mémről, amelyről egyszerűbb nem beszélni, mint belebukni. Ezt nyilván ő is tudta, és mégis.
Horn Gyula felnőtt szerepéhez, a vízerőmű szigorú kivétel. Amennyire lehetett, szakított azzal a szocialista párti szokással, hogy munkásabb megoldás helyett könnyű, de instabil kompromisszumokat keressen. Alkotmányos fricska, lehetetlen őt a demokrácia kereteiben értelmezni, ez volt akkor jobbközépen a vélemény róla, ez azonban butaság. Dehogy nem lehet. Kissé talán durván faragott figura, de mai szemmel nézve hatékony vezető, újabb kori pártjának történetében eddig a legjobb harctéri vezető. Nehéz róla úgy megemlékezni, hogy utódairól ne szóljunk, akiknek soha többet nem sikerült hozzá hasonló erőt koncentrálni, és akiknek érdeklődése végzetesen megcsappant a választók iránt. Történetének felelevenítésével a magyar sors fanyar gyümölcseit kóstoljuk.
(Az írás egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete.)
2018.07.22 12:00
Frissítve: 2018.07.22 12:00