Németország;foci vb;kiesés;FOCI VB 2018;

2018-06-27 23:36:00

A brazilok továbbmentek a történelmi német bukás napján

A címvédő szerdán Dél-Koreától is kikapott, így kiesett a labdarúgó-vb-ről. A kétezres években negyedszer búcsúzik a regnáló világbajnok már a csoportkör után.

Először az 50. minutumban ült ki a döbbenet az arcokra.

Ludwig Augustinsson ekkor szerzett vezetést Svédországnak Mexikó ellen, s mivel ezzel párhuzamosan az F csoport másik összecsapásán, a dél-koreai-német mérkőzésen makacsul tartotta magát a 0-0, a virtuális tabellán már a svédek és a mexikóiak alatt, de a németek fölött húzták meg azt a bizonyos vonalat. Az események kedvező alakulása ellenére is remeghettek a tornát meglepetésszerű németveréssel (1-0) kezdő Mexikó szurkolói, ugyanis alig negyed órán belül Andreas Granqvist duplázta meg a svéd előnyt, sőt: a 74. percben egy öngól után már 0-3 állt az eredményközlőn. A mexikóiak ekkor már csak azért nem álltak kiesésre, mert Németország is gólképtelen volt a másik pályán – azt ugyanakkor senki nem gondolta volna, hogy az is marad.

Létezik, hogy ismét kieshet a világelső? – ízlelgették hitetlenkedve a hajrához közeledvén egyre többen világszerte, pedig a látottak egyre inkább szenzációt sejtettek: a németek próbálkoztak, de nem volt meg a kellő átütőerő a támadásaikban, valami jól érzékelhetően hiányzott. Mindennél kifejezőbb volt, amikor a rutinos Mats Hummels a rendes játékidő lejárta előtt az ötösön állva nem tudott ajtó-ablak helyzetben fejelni, csapata utolsó nagy lehetőségét kihasználatlanul hagyva.

Amint az lenni szokott, a hiba aztán megbosszulta magát.

Kim Jung Gvon a 93. percben némi hezitálás (az oroszországi torna esetében értsd: videóbírózás) után vezetést szerzett a minden igyekezet ellenére biztosan búcsúzó ázsiaiaknak, Szon Hung Min pedig a hosszabbítás hatodik percében tette teljessé a tébolyt: Dél-Korea a szerdai győzelmével magával rántotta Németországot, amely története során először bukott el a csoportkörben.

„Hogy mi volt pontosan a probléma? A kiesés az én felelősségem. Erre az egészre aludnom kell egyet, mert most nagyon csalódott és frusztrált vagyok. El kell ismerni, hogy a csoportmérkőzéseken mutatott teljesítményükkel egyszerűen nem érdemeltünk továbbjutást. Gratulálunk a svédeknek és a mexikóiaknak” – nyilatkozta a lefújást követően az a Joachim Löw, aki négy éve Brazíliában a világ tetejére vezette Németországot.

Nyilvánvalóan a jövő zenéje lesz, hogy Löw és csapata sorsa miként alakul – az első hírek szerint a német szövetség nem szándékozik útilaput kötni a mester talpára – az viszont tény, hogy az előző győztest „sújtó” tendencia folytatódott: Franciaország (2002), Olaszország (2010) és Spanyolország (2014) után a német válogatott a következő olyan világbajnok, amely a nagy sikert követő tornán leszerepel, s már a csoportmeccsek után hazamegy.

A délutáni meglepetés után már csak az lett volna nagyobb „világszám”, ha este a brazilok is kiesnek. Nem így lett: a csoportszakasz utolsó párharcát három ponttal váró Szerbiának győzni kellett volna a Svájchoz hasonlóan néggyel álló Brazília ellen Moszkvában (a kvartett negyedik tagja, Costa Rica nullán állt), José Paulo Bezerra Maciel Júnior – ismertebb nevén Paulinho – viszont már az első játékrészben betalált, ezzel kedvező helyzetbe hozta együttesét (a folytatásban Thiago Silva alakította ki a 2-0-s végeredményt). A térfélcsere előtt még a karibi riválissal végül 2-2-re végző svájciak is vezettek, az újabb bombameglepetés pedig elmaradt: Svájcot megelőzve Brazília jutott be a nyolcaddöntőbe az E csoportból.