bombariadó;Izrael;Egyesült Államok;kiberbűnözés;

2018-06-28 15:12:00

Unalmában lett kiberbűnöző az agydaganatos fiatal

A tel-avivi körzeti bíróság bűnösnek találta azt az Askelonban élő fiatal izraeli kiberbűnözőt, aki világszerte rengeteg intézményt fenyegetett pokolgépes merénylettel otthoni számítógépéről - írja az MTI. Nagyjából kétezer bombariadóért felelős, támadások hamis hírét még rendelni is lehetett tőle.

A tel-avivi kerületi bíróság zárt ajtók mögött, a média kizárásával ülésezett, mert tettének elkövetésekor nagyrészt még nem volt nagykorú a mintegy kétezer amerikai szervezetet, köztük légitársaságokat, bevásárlóközpontokat és zsidó intézményeket bombatámadásokkal fenyegető amerikai-izraeli fiatal.

A bíróság a többi között fenyegetéssel végrehajtott zsarolásban, hamis állítások közlésében, pénzmosásban és jogtalan fegyverviselésben ítélte el őt - ezek a már nagykorúsága, vagyis tizennyolc éves kora utáni ügyei a fiatalnak. A szóban forgó fegyver az volt, amit egy nála házkutatást tartó rendőrtől próbált megszerezni - pontosít a Reuters. Profi fenyegetőként áruba is bocsátotta képességét: 240 ezer dollárt keresett így.

Az általa még korábban végrehajtott bűnügyek kapcsán majd csak később dönt a bíróság.

A ma már 19 éves fiatalember askeloni otthonából amerikai zsidó intézményeket, iskolákat és vallási központokat is nem létező pokolgépekkel fenyegetett meg. A hamis bombariadók miatt ezeket ki is ürítették. A fiú egyik alkalommal azt hazudta, hogy egy Izraelbe tartó El Al gépen pokolgépet helyezett el, ezért francia és svájci harci gépek kísérték és felügyelték a repülőt, hogy szükség esetén beavatkozhassanak. Ezen kívül viszont Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Norvégiában és Dániában is számos fenyegetés írható a számlájára.

A fiatalember szülei azzal védekeztek, hogy gyermeküknek mentális problémákat okozott egy - egyébként jóindulatú - agydaganat, és képtelen volt megérteni tetteinek természetét. Apja elmondta, hogy háromszor operálták a daganat növekedésének megállítása érdekében. Megerősítette ezt a pszichiátriai szakvélemény is: autizmus spektrumzavart állapítottak meg a fiúnál, aki paranoid téveszméktől is szenved, de beszámítható. A bíró szerint is megérti cselekvéseinek súlyát és az ügy jelentőségét, az általa elmondottakat pedig a védelmi koncepciónak megfelelően folyamatosan változtatja.

"Unalmamban tettem. Olyan volt, mint egy játék. Megértem, hogy ez rossz, sajnálom, és többé nem teszek ilyet" - mondta a fiatal tetteiről egy pszichiátriai vizsgálat alkalmával. Azt is elmondta magyarázatképpen: szerette, hogy az emberek pánikba esnek.

Tavaly márciusban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségével fogták el, és az amerikai hatóságok is hosszú vádiratot állítottak össze a kettős állampolgárságú fiatal ellen. Az izraeliekkel szemben, ők Michael Kadar néven meg is nevezik a fiút. Kadar fenyegetései egybeestek az Egyesült Államokban a Donald Trump választási kampánya nyomán felerősödő antiszemitizmussal és rasszizmussal - ha a bíróság úgy találja, ő is hozzájárult a feszült helyzethez, gyűlölet-bűncselekményért akár 20 évre is ítélhetik.