"Hülye idióta, a cipődet se tudod felvenni"

Publikálás dátuma
2018.06.29 07:03
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /
Elmaradó fejlesztő foglalkozások, megfélemlített gyerekek - egyebek mellett emiatt háborog több szülő, akiknek gyermekei a váci Cházár András speciális iskola Simon Antal tagintézményébe járnak. A Klebelsberg Központ szerint minden rendben.

Sorozatosan maradnak el a logopédiai foglalkozások, a fejlesztő órák, az új igazgatónő a pedagógusokra osztja azokat az adminisztratív feladatokat, amiket neki kellene elvégeznie - olvasható azokban a lapunk által is megismert levelekben, amit több édesanya és édesapa írt az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának. A szülők végső elkeseredettségükben fordultak Rétvári Bencéhez, a tankerületnél ugyanis hiába panaszkodtak. Állításuk szerint egyre rosszabb körülmények uralkodnak a váci Cházár András speciális iskola (teljes nevén: Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium) Simon Antal Tagintézményében, ahova gyermekeik is járnak.

Beszámolóik szerint a gondok akkor kezdődtek, amikor tavaly leváltották a korábbi igazgatót, Csengeri Attilát, helyére pedig Volenticsné Petrás Györgyi került. A szülők tapasztalatai alapján azóta nemcsak a szakmai színvonal romlik, hanem a légkör is egyre feszültebb az intézményben. Az egyik anyuka levelében az olvasható, a munkaközösség tagjai közül hárman már fel is mondtak, mert nem tudtak vele együtt dolgozni. Ebből az okból távozott az igazgatóhelyettes is.

- Down-szindrómás kisfiam több mint egy éve nem járt logopédusnál. Amikor megkérdeztük, miért, azt a választ kaptuk, hogy túlságosan le vannak terhelve. A motorikus mozgás fejlesztés is elmaradt - olvasható egy másik levélben. Megszűntek a zenei és képzőművészeti foglalkozások is, ráadásul a szülők - tájékoztató füzet híján - információkat sem kapnak gyermekeik állapotáról, fejlődéséről.

Többen panaszkodtak az igazgatónő azon intézkedése miatt, amely szerint csak engedéllyel lehet használni az iskola parkolóját - az engedély azonban nem minden szülő számára biztosított. Az egyik édesanya nemrég 15 ezer forintos büntetést is kapott a közterület felügyelettől, amiért nem tudott megfelelő helyen parkolni, amikor gyermekéért ment az iskolába. Az igazgatónő mellett az egyik segédtanárra is több szülő panaszkodott. Az egyik apuka azt írta, a férfi egy alkalommal olyan durván beszélt vele a kisfia előtt, hogy a gyerek hányt, bepisilt, bekakilt. Egy édesanya pedig arról írt, ugyanez a segédtanár több más szülő füle hallatára a következőket mondta a gyermekének: "hülye idióta vagy, hogy nem tudod felvenni a cipődet, mennék már haza, nem érek rá rád várni".

A levélíró szülők az új igazgatónő megválasztásának tisztaságát is firtatják. Beszámolóik szerint a korábbi igazgató, Csengeri Attila pályázata a legutóbbi igazgatóválasztás első két fordulójában is nagyobb támogatottságot szerzett, mint a jelenlegi igazgatónő pályázata. Végül sor került egy harmadik fordulóra is, ekkor már "érdekes módon" Volenticsné pályázata volt a befutó. Az iskola weblapján elérhetőek a pályázatok és a hozzájuk fűzött szakmai vélemények, ezek alapján elmondható, hogy míg Csengeri pályázatát osztatlan siker övezte, Volenticsné pályázatával kapcsolatban voltak kifogások. "Örömmel vettük volna a személyes kapcsolatfelvételt a nevelőtestülettel" - olvasható a Simon Antal Tagintézmény nevelőtestületének véleményében. Hiányolták a pályázatban leírtak konkrét megvalósítására vonatkozó elképzeléseket is. "A mérce, az ellenőrzés, a szakmai képzések gondolata jó, de aránytalanul nagy hangsúlyt kap a pályázatban. Nem lenne szabad elfelejteni, hogy iskolánkban elsősorban a gyermekek nevelése, oktatása a fő cél" - írták.

Verebélyi ellen egyébként nemrég etikai eljárást indított Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar Pest Megyei Területi Etikai Bizottsága, a Hivatásetikai Kódex megsértése miatt. Hogy pontosan milyen ügyben, azt nem sikerült megtudnunk, a Karnak nem állt módjában erről információt adni.

Klebelsberg Központ: nincs ok panaszra
A Simon Antal Tagintézmény tagintézmény-vezetői pozíciójának betöltésére nyilvános pályázat útján került sor, pályáztatás a jogszabálynak megfelelően zajlott. A pozíciót elnyert tagintézmény-vezető kapta a legmagasabb nevelőtestületi támogatást, mely véleményt - az intézmény és a tanulók érdekeit figyelembe véve - a tankerület is tiszteletben tartott - közölte megkeresésünkre az iskolát fenntartó Klebelsberg Központ (KK).
A KK szerint a tankerület és az intézmény vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy ne maradjon ellátatlan gyermek, a tankerület intézményeiben a szakos ellátottság biztosított. "A pedagógus munkakörhöz tartozó adminisztrációs kötelezettségeket jogszabály írja elő, felesleges adminisztratív feladatokkal nem terhelik a pedagógus kollégákat" - írták. A parkolóba történő behajtást épp a gyerekek szállítása érdekében korlátozzák. A KK szerint a parkolás biztosított a szülők számára, amennyiben az osztályfőnök felé jelzik igényüket, az igazgató engedélyezi azt.
Az édesapával durván viselkedő segédtanár ügyében azt írták: az igazgató által lefolytatott vizsgálat alapján az érintett pedagógus nem viselkedett durván a szülővel. "A gyermeknek gyakran vannak gyomorbántalmai, az említett időpontban is fájt a hasa. Hazafelé úton hányt, a bepisilésről a tagintézmény-vezetőt nem tájékoztatták".
A váci tankerületi vezetővel kapcsolatban azt közölték: Verebélyi Ákos tankerületi központ igazgató tájékoztatása alapján az ellene folytatott etikai eljárás lezárult, az etikai vétség vádja alaptalan volt, az eljárást megszüntették.



Szerző
Témák
Vác
2018.06.29 07:03

„Megpróbálnak végképp kiéheztetni” – útban van a Politikatörténeti Intézet

Publikálás dátuma
2018.07.21 18:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Földes György igazgató szerint a hatalom régóta hadjáratot folytat a baloldali műhely ellen.
„Tudományos intézetként, egyedülálló levéltárként és könyvtárként, baloldali szellemi műhelyként működünk. A kormány régóta hadjáratot folytat ellenünk” – nyilatkozta lapunknak Földes György, a Politikatörténeti Intézet (PTI) ügyvezető igazgatója. „Most éppen bűnbaknak akarnak megtenni. Pedig a legkevésbé sem a mi hibánk, hogy a Kúria egyelőre nem tud beköltözni abba az épületbe, amelynek egy részét évtizedek óta jogszerűen használjuk” – tette hozzá. A Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásánál, az Országházzal szemben álló hajdani Igazságügyi Palotáról van szó, amely az 1970-es évektől egészen a közelmúltig a Néprajzi Múzeumnak is otthont adott. Az egykori Párttörténeti Intézet jogutódjaként a PTI egy 1990-es megállapodás révén kapta meg további használatra az épületrészt. A megváltozott jogszabályokhoz igazodva 1996-ban új szerződést írtak alá. A máig érvényben lévő szerződés szerint a PTI térítésmentesen használhatja az ingatlant. Földes György tájékoztatása szerint az épületrész három szintje több mint 5000 négyzetmétert tesz ki. A kormány a legfelsőbb bírósági fórumnak, a Kúriának szánja az épületet. A Néprajzi Múzeumot a Liget Projekt keretében a Városligetbe telepítik, a PTI helyzete azonban évek óta rendezetlen. A kormánypárti Magyar Idők a minap azt írta, hogy az intézetnek „év végéig el kellene hagynia” az ingatlant, a Kúria különben Esztergomban kaphat új székhelyet.
„A kezdetektől, 2012 óta azt mondjuk, hogy megfelelő ellentételezés esetén, jogaink és az érdekeink tiszteletben tartása mellett hajlandók vagyunk elköltözni” – hangsúlyozta Földes György. A megfelelő ellentételezés anyagiakat és/vagy ingatlant jelent. A vitából bírósági per lett. A megegyezés érdekében a PTI tavaly hozzájárult ahhoz, hogy felfüggesszék az eljárást, amit aztán a kormány, pontosabban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezésére mégis folytattak. A Fővárosi Ítélőtábla néhány hete jogerős döntésében megerősítette, hogy az intézet jogszerűen használja az épületrészt – közölte Földes. A Magyar Idők cikke szerint különleges felülvizsgálati eljárásban a Kúria elé kerülhet az ügy, tehát ahhoz a fórumhoz, amely így saját székházának sorsáról hoz döntést. Felvetésünket, hogy a kormány netán a „baráti sajtó” közreműködésével akar nyomást gyakorolni a Kúriára, Földes György nem szerette volna kommentálni. Azt a beállítást azonban, hogy a PTI „bárminek is az akadálya lenne”, mindenképpen hamisnak tartja. Az intézet régóta nem kap költségvetési támogatást, és más forrásokból is kevés bevétel érkezik. A munkatársak száma a minimálisra csökkent. „Egyértelmű, hogy a kormány megpróbál végképp kiéheztetni minket” – jelentette ki Földes György. A használati jog értékét illetően a PTI ügyvezető igazgatója nem akart találgatásokba bocsátkozni. Bár tudomása szerint a kormány készített értékbecslést, ennek tartalmát ő nem ismeri. A megnyugtató az lenne – jegyezte meg –, ha az értékbecslést független szakértők végeznék el. Földes György szerint az egészen biztos, hogy az ellentételezésként megállapított összeg, vagy a csereingatlan értéke a töredéke lesz annak a sok tízmilliárdos kiadásnak, amit a kormány a Néprajzi Múzeum áthelyezésére, a Kúria költöztetésére, az Alkotmány utcai épület felújítására fordít.
2018.07.21 18:00
Frissítve: 2018.07.21 18:46

Jótékony célra fordítják a béremelést – több mint 3 millió forintot oszt szét minden hónapban az MSZP

Publikálás dátuma
2018.07.21 13:11

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
A párt elnöke egyértelművé tette, hogy a döntés alól senki nem vonhatja ki magát.
Javában készülnek az MSZP július 30-ai elnökségi ülésére benyújtandó határozatok. Lapunk úgy tudja, a legfontosabb ezek közül az, miszerint az MSZP vezérkara eldönti, milyen célokra, és milyen ütemezéssel fordítja jótékony célra a képviselői fizetésemelésből származó többletet – ami körülbelül 200 ezer forintot jelent honatyánként. Mivel az MSZP-Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az áprilisi választáson, és ebből tizenhat erősíti a szocialista frakciót – megközelítőleg bruttó 3 millió 200 ezer forintról van szó. Információink szerint nem lesz automatikus elosztási mechanizmus, havonta összeül majd az elnökség, és eldönti, hogy az adott hónapban mire fordítja az említett summát: legyen szó rászoruló gyerekek támogatásáról, hajléktalanok segítéséről, független médiumok felkarolásáról vagy éppen szegény sorsú gyerekeknek adandó ösztöndíjakról. A párt elnöke teljesen egyértelművé tette, hogy a kötelező felajánlás alól senki nem vonhatja ki magát.  Mint megírtuk, a július 17-én megszavazott képviselői béremelés híre komoly felháborodást váltott ki, hiszen a kormány eközben megadóztatná a cafeteria-elemeket, és csípőből utasítja vissza az otthonápolási díjak növelését. Az ellenzék az ügyben nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a Fidesz annak érdekében, hogy a Tisztelt Ház elé vihesse a fizetésemelésről szóló törvényt, gyakorlatilag megzsarolta a többi pártot (olyan tervvel állt elő, ami lényegében leradírozta volna az ellenzéket a térképről).

Az MSZP összes tisztviselője (legyen szó pártpolitikusról, parlamenti vagy önkormányzati képviselőről) jelenleg is kiveszi a részét a közösségi finanszírozásból, ugyanis alapszabály szerint a párt révén kapott jövedelem 10 százalékát köteles befizetni a pártkasszába,

2018.07.21 13:11
Frissítve: 2018.07.21 13:45