Buli az ékszerdobozban

Publikálás dátuma
2018.06.29 07:46
Forrás: Facebook
Fotó: /
Karlovy Vary filmfesztiválja az egyik nagy kelet-európai sikersztori: Csuja László inkubátoros műve, a Virágvölgy képviseli hazánkat a ma kezdődő mustrán.
Miközben Magyarországon olykor bejelenti valaki, hogy nemsokára lesz A-kategóriás mozgóképes rendezvényünk, az ékszerdoboz szépségű Karlovy Vary 1946-ban alapított nemzetközi filmfesztiválja az utóbbi huszonöt évben a régió vezető mustrájaként lett ismert. Az idén ötvenharmadik kiadását ünneplő, ma kezdődő szemle a (legutóbbi) rendszerváltás után a politikától teljesen függetlenítette magát, privát rendezvényként még arra is képes, hogy világsztárokat csábítson Csehországba. A mustra földrajzi elhelyezkedése nyomán mindig is fontos platformja volt a közép-európai filmművészetnek, azon belül is a magyar alkotásoknak. Ugyanakkor a rendezvény lokációja más törvényszerűségeket is érvényesített: története során számos csúcs- és mélypontot is megélt. Az egyik csúcspont éppen ötven évvel ezelőtt volt: 1968 június 5. és 15. között megrendezett 16. fesztivál Moszkva számára ijesztően „nemzetközi” lett a prágai tavasz és Robert Kennedy meggyilkolása miatt, a helyszínről tudósító külföldi újságírók „felvilágosult” cikkeinek köszönhetően. Ezenfelül a programban ott volt a Van, aki forrón szereti című komédia, melyet Tony Curtis kísért el Karlovy Varyba. További végzetes sértésként élték meg a szovjetek, hogy a fődíjat a Jirí Menzel rendezte Szeszélyes nyár kapta – az orosz kritikusok szerint ez a valóságtól kellemetlenül elszakadó alkotás volt. Nem mellékesen, annak idején Sándor Pál első filmje, a Bohóc a falon a zsűri különdíját kapta. Ezen felül, ahogy Sándor Pál visszaemlékezik, nagyon sok minden akkor nem a filmről szólt. Ehhez hozzájárult, hogy előtte több fesztiválon végigsöpört az a bizonyos ’68. A párizsi diáklázadások hevében Jean-Luc Godard és társai elérik, hogy a felénél berekesszék a Cannes-i filmfesztivált és a forradalmi hangulat folytatódott a pesarói mustrán. Az 1965-ben alapított fesztivál specifikus rendezvény volt annak idején: kísérleti, politikailag konkrétabb hangvételű műveket mutattak be Európán és a Hollywoodin kívülről. Az akkor forradalminak számító újítás volt a szervezők részéről az aktivizmus bekapcsolása a rendezvénybe: az alkotók és a cinephile-ek hosszú vitákba bonyolódtak, számos szakmai kiadvány és kultúrpolitikai mozgósítás jellemezte a rendezvényt. 
A cannes-i események bőven szolgáltattak alkalmat az eszmecserére: Roland Barthes, Milos Forman, Christian Metz és Pier Paolo Pasolini is a vitaindítók között voltak. A pesarói Mostra végül olyan intenzíven sikerült, hogy a városra is kiterjesztett demonstráció résztvevőknek a rendőri brutalitással is szembesülniük kellett. A sorban következő Karlovy Vary-i fesztivál volt, mindenki várta, hogy folytatódjanak az események. Ha nem is olyan intenzitással, mint nyugaton, de volt a cseh városban kulturális aktivizmus. Sándor Pál visszaemlékezése szerint a Nyílt fórumon felszólalt Jancsó Miklós is, akire szintén alkalmazhatóak lettek volna Yurenev vádjai.  „Nem csak a filmekről beszélt. Másrészt olyan dolgokat mondott a politikáról, szabadságról, a változáslehetőségéről, hogy én, megmondom őszintén, behúztam a nyakam, annyira aggódtam, mi az Isten lesz. Iszonyú sikere volt a Mikinek. Messiásként érkezett, és teljesítette azt, amit elvártak tőle. Én magyar filmrendezőt olyan helyzetben, amit Jancsót látva, hallva, érzékelve átéltem se előtte, sem utána nem láttam. Amit mondott, igazából akkor értettem meg, amikor bekövetkezett az a bizonyos malőr a szocializmusban” – emlékezik vissza Sándor Pál arra a bizonyos, szintén 1968-as eseményre, amikor a "testvéri országok" bevonultak Csehszlovákiába.  Ezután a hanyatlás korszaka következett Karlovy Vary történetében, a rendszerváltáskor majdnem meg is szűnt a rendezvény. A válságmenedzser végül a nyolcvanas és kilencvenes évek cseh filmjeinek népszerű sztárja, Jirí Bartoska lett. A színész 1994-ben vette át az igazgatói posztot, és meghívta maga mellé művészeti igazgatónak az akkor már épp a nyugdíjas éveire készülő filmesztétát és szerkesztőt, Eva Zaoralovát. Mára a cseheknek sikerült kinevelniük egy olyan új generációt, amelyet érdekel a kultúra, miközben azt is demonstrálni tudják, hogy nekik van egy olyan filmes nagyrendezvényük, amely nemzetközi színvonalú, és tényleg rájuk irányítja a világ figyelmét. A fesztivál ma már egyébként nem állami intézmény, hanem magántulajdon: Jirí Bartoska igazgató cége rendelkezik a jogokkal. Ma így lehet garantálni, hogy a rendezvény független maradjon a politikai erőktől – ez a paranoia pedig a múlt ismeretében tulajdonképpen érthető. Az állam (a kulturális minisztérium és Karlovy Vary városa) még így is támogatja a rendezvényt, de a büdzsé 75 százaléka piaci alapon érkezik.  
Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, meg kell tenni a kötelező köröket. Például minden évben fel kell mutatni legalább egy világsztárt: idén ez Tim Robbins, Terry Gilliam, Robert Pattinson és Anna Paquin lesz. Az ő jelenlétük a vörös szőnyegen, illetve az egyéb eseményeken garantálja a sajtó felfokozott figyelmét. Cikkek, fotók születnek, ez pedig boldoggá teszi a szponzorokat, akik így jóval bőkezűbbek, ha a mecenatúráról tárgyalnak. Hogy végül mindenki boldog legyen. 

Egy magyar film lesz

A fesztivál meghívta a régióban készült első és második filmeket felvonultató „East of the West” (A Nyugat Keletje) elnevezésű versenyprogramba Csuja László Virágvölgy című játékfilmjét. Csuja a Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el első mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. A road movie Magyarországon játszódik, napjainkban. Egy külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra. A Virágvölgy különleges amatőr főszereplőkkel készült, a női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a férfi főszerepben Réti László, többszörös Speciális Olimpiai bajnok látható. 

2018.06.29 07:46
Frissítve: 2018.07.01 09:30

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29