Nincs határa a mindennapi dizájnnak

Publikálás dátuma
2018.07.02 14:20

Fotó: Flashback/ Villányi Csaba
Egyedi tervezésű bútorok, különleges ékszerek és az életünket észrevétlenül behálózó alkotások láthatók a Határtalan Designon.
Otthonosság, egységesség, kreativitás– az Új Budapest Galéria forma- és színkavalkádjába lépve leginkább ezek a fogalmak jutnak a látogató eszébe, miközben szívesen lehuppanna az egyik fotelbe, vagy felpróbálna egyet a vitrinben lévő ékszerek közül. „A design a mindennapjaink része” – a szervezők gondolatát nagyon is visszaigazolják a Határtalan Design kiállításon látottak. A több szempontból is valóságközeli tárlat – amely a már korábban indult 13. madeinhungary és a később, visegrádi támogatásnak köszönhetően megszerveződő 6. MeeD közös eseménye – Szigeti Szilvia textiltervező és alkotótársa, Radnóti Tamás belsőépítész munkája, amely saját bevallásuk szerint olyan számukra, mint egy karmesteri, vagy rendezői feladat: közösségi létben gondolkodnak.  Ezt jól tükrözi az a multikulturális megközelítés is, mely szerint évről-évre más régiót hívnak meg a kiállításra, valamint újabb és újabb társművészeti műfajokat mutatnak be. A cseh, lengyel és szlovák tervezők mellett, idén először szerepelnek a kiállításon német, osztrák, román, svájci és szlovén alkotók művei.  „Én maximálisan elutasítom azt a kirekesztő gondolatot, hogy csak bizonyos csúcsbrandekből kerülhetnek ki a design tárgyai. A design nem ez. Sokkal inkább az, ami a mindennapjainkat körülvevő használati tárgyakban megjelenik. A legfontosabb, hogy ott legyen mögötte az a kreatív, alkotó ember, aki egy másik emberhez szól és valamilyen üzenetet közvetít számára” – mutatott rá Szigeti Szilvia. A kiállításon számos olyan darab is van, amely még a prototípus kategóriába tartozik, ugyanakkor kis-szériás valamint már a nemzetközi piacokon is megjelent sorozatgyártott, több jelentős dizájn díjjal kitüntetett produktum is látható. „Azt a fajta frissességet és kreativitást próbáljuk meg idevarázsolni, amit a tárgykultúra jelent a világban általában. Fontos, hogy olyan élő anyag jöjjön létre, amiben látjuk, és el tudjuk helyezni magunkat magyar tervezőként. Nemzetközi pezsgést szeretnénk beindítani, hiszen a más régiókkal való kapcsolatteremtés ránk is inspirálóan hat” – hangsúlyozta a tervező. Szigeti Szilvia a nemzetközi példák alapján úgy véli, olyan ösztönző gazdasági intézkedésekre lenne szükség (például a járulékok csökkentése), amelyek lehetővé tennék, hogy a vállalkozók designereket foglalkoztassanak. Valamint a korábbiakhoz hasonló (ITD, HITA) nyílt pályázati lehetőségeket kellene teremteni a piacra jutáshoz és a termékfejlesztéshez egyaránt, minden szereplő számára átlátható feltételekkel. A tervező kiemelte, Csehországban Szlovákiában, Szlovéniában a vállalkozók büszkék arra, ha designert foglalkoztatnak, és felismerték ennek jelentőségét, Magyarországnak azonban még nagy a lemaradása e téren. A Texhibition projekt is az ő kezdeményezése, amelynek célja a különböző generációkhoz tartozó textiltervezők és gyártók közötti kapcsolatok építése, és a szemléletbeli váltás elősegítése; mivel jelenleg sok a gyártópozícióban lévő vállalkozó, aki nem érzi annak fontosságát, hogy ne másoljon, hanem saját arculatot alakítson ki.
Az alkalmazott fotográfiát is hasonló törekvések mentén mutatják be a kiállításon, azt a történelmi pillanatot rögzítve, amikor még nem szorította ki a 3D-s grafika ezt a műfajt – hangsúlyozta Szigeti Szilvia. A tervező úgy látja, ez olyan fontos műfaja a designnak, amely nélkül nem is tudna piacra lépni: „széles spektrumban akartuk bemutatni a műfajt, mit jelent, ha a fotós a tárgyfotóra koncentrál, vagy ha a tárgyábrázolást más kontextussal gazdagítja, sőt tartalommal, üzenettel tölti meg, sokszor a hummorral is operál. Ezt a fajta életszerűséget és kézzelfoghatóságot a grafika nem tudja majd helyettesíteni.” A design megjelenésében mérvadó elem a social design, tehát a társadalmi jelenségekre való aktív reflexió is – mutatott rá a tervező. Az egyik kiállított videóinstalláció a délszláv háború traumatizált asszonysorsain keresztül mutat be egy textiltervezéshez kötődő projektet, melynek során a környék hagyományaira épülve, az OOLOP stúdió textiltervezőinek irányításával az asszonyok egyedi kézzel horgolt párnákat készítenek, majd a kész tárgyaikat értékesítik. A közös munka, a találkozás segít feldolgozni a hátrahagyott borzalmakat és új utakat nyit a túléléshez. A Ljubljanától északkeletre fekvő kis város példáján keresztül rálátás nyílik arra, milyen hangsúlyos lehet a design esetében is az elfogadás, a befogadás, és a személyes sorson keresztül történő kapcsolatteremtés.  A művek válogatása, és összeállítása során a szervezők abszolút célja volt, hogy rámutassanak az európai összetartozásra, kiemelve, hogy a kultúrák különbözősége ellenére is lényegi tényező az egymásra gyakorolt hatás. Meghatározónak tartják a generációk közti párbeszéd kialakítását, épp úgy, ahogy a műfajok közti átjárhatóságot. Szigeti Szilvia rávilágított: az egymásra figyelés térben, időben és filozófiában egyaránt fontos; az igazi alkotói szabadság ebben rejlik.

Párhuzamos tematikák

Külön egységként látható a pozsonyi AFAD – Academy of Fine Arts and Design in Bratislava – S + M + L_XL Műterem – Fém és Ékszer Tanszéke által rendezett Új Konstelláció című kiállítás, amely a tavaly őszi müncheni kiállítást követően először Budapesten, a stúdió 25 éves történetére reflektálva, az ötvösművészet és ékszertervezés legújabb törekvéseit tárja az érdeklődők elé. Az idei évben mindezek mellett kiemelt szerepet kapott a sokszor méltánytalanul háttérbe szorított alkalmazott fotográfia is. A szervezők azt tartották szem előtt, hogy a designt nem lehet lokálisan vagy regionálisan bent tartani egy országban, folyamatos nemzetközi pozícionálásra van szüksége. 

INFO

13. Madeinhungary Határtalan Design  Új Budapest Galéria Nyitva: augusztus  26-ig.

2018.07.02 14:20

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29