Kész, passz

A világfutball nagy baja, hogy ilyen jellegtelen, a nyolcaddöntőben hiper defenzíven „játszó”, a saját kapujától két órán át húsz-harminc méterre felsorakozó együttes, amilyen az orosz válogatott, a legjobb nyolc között lehet a vb-n.

Ennek legfőbb felelőse azonban Julen Lopetegui és a spanyol csapat.

A jelek szerint mégis csak megviselte a gárdát, hogy az eredeti szövetségi kapitány szinte egy időben aláírt a szövetségnek meg a Real Madridnak. A helyette beugró Fernando Hierro ugyanúgy nem volt ura a helyzetnek, akár Lopetegui a dupla szignó alkalmazásakor. A portugálok elleni játék spanyol kakukktojás maradt a vb-n – bár a három kapott gól sokakat elgondolkodtatott –, mert utána minden vetélytársával szemben csak szenvedett a garnitúra. Pedig szerény kvalitású riválisok sorakoztak előtte, ám az irániak fölött aratott szolid győzelem volt az egyetlen siker, s az is nagyjából annyi élvezettel járt, amennyi élményt a marokkóiak ellen az utolsó pillanatokban kivívott 2-2, valamint a legjobb tizenhat között a vendéglátókkal "elért" 1-1 nyújtott.

Hierro beleesett abba a csapdába, amelybe két évvel ezelőtt az Európa-bajnokságon már Vicente del Bosque is belepottyant. A salamancai bölcs Moratával és Adurizzal, míg a dublőr szakvezető Diego Costával kísérletezett, de ezek a játékosok alkalmatlanok a rövid passzos futballra. Amikor a „hamis kilences”, a finom Fabregas játszott elöl, a 2012-es Eb döntőjét 4-0-ra nyerte a gurigázó spanyol csapat. (Azt megelőzően pedig az egyszerre gólképes és kombinatív Fernando Torres vagy az összjátékban nála kevésbé otthonos, de az „álló centereknél” jobban adogató David Villa volt a center.)

Spanyolország látszólag könnyű ágon szerepelt a vb-n, számára vasárnap délutántól mégis minden óra kieső idő...