Ilyen a show-biznisz

Publikálás dátuma
2018.07.03 14:32
A férj Mihályfi Balázs és a csábító Fred Casely (Figeczky Bence) szorításában Rocie Hart, Sodró Eliza
Fotó: / Szilvás Zoltán
A nyár nagy dobásának ígérkezett a Chicago Alföldi Róbert rendezésében. A musical valóban sok energiát mozgat, erőteljes színészi alakításokat hordoz, maró társadalomkritikával szolgál, ám kissé vontatott, néhol leül a ritmusa.
Alföldi Róbert rendezett már musicalt az Átriumban, méghozzá óriási sikerrel. Az Őrült Nők Ketrece túl van már a több százas szérián. Az újabb dobás, a Chicago szintén az elevenünkbe vág. Számításról, korrupcióról, bűnről, a morál és a gátak eltűnéséről mesél. Az egész előadás rendkívül nyers, nyelvében trágár, talán kicsit túlzottan is. Nem finomkodik: a képünkbe csap. Tükröt tart, azt mondja: na, ebben éltek, mit akartok? Tessék ezzel szépen szembe nézni. Még akkor is így van, ha ritmusában, színpadi megoldásaiban és a dalok tolmácsolásában néhol lehet hiányérzetünk.  A nyers, képünkbe vágó hangvétel ellenpontjaként rögtön az elején, mint koferanszié, az est háziasszonya Hámori Ildikó jön be a színpadra. Félszegen, a színpadi szerepléstől lámpalázasan, mint egy tanár, aki vidéki haknit szervez és elkezdi mondani: „Két lány történetét meséljük el önöknek, akik... Nem könnyű elmondani, de valami olyasmiről van szó, olyan egyszerű dologról, hogy ők boldogok szeretnének lenni. Persze rögtön felmerül a kérdés: mit is jelent az, hogy boldogság. (…) valami olyan érzésről lehet szó, hogy az ember valahol a helyén van, éppen ott van, ahol kell és akkor, amikor kell... És amit tesz, az valahogy jól van téve. Hogy valahogy egybecsúszik az ember saját magával... meg esetleg azokkal, amik vagy akik fontosak neki.” Ez az értekezés új elem az előadásban egyszerre közhelyes és mély. (Dramaturg: Ugrai István). Valahogy fontossá válik a produkcióban, többször is vissza is tér valamilyen formában. Ezért a vágyott boldogságért adunk fel ugyanis mindent. Morált, erkölcsi normákat, őszinteséget, a valóságérzékünket és sorolhatnánk. Aztán, mint ahogy a konferanszié további szövegében szerepel: az emberben kiskorában kialakul egy kép arról, mit is jelent a sikeres, boldog, szép élet. Aztán ehhez nem közelebb kerül, hanem egyre inkább távolodik tőle.” A főhőseinkkel is ez történik. Roxie Hart befutott, sikeres színésznő szeretne lenni, nem a periférián lébecolni. De ennek ára van, méghozzá súlyos ára. Az előadás elején meg is történik az üzlet; az alku következménye, a házasságszegő szemérmetlen aktus. Hogy aztán jöjjön a bűn, a gyilkosság – és minden, ami még jöhet. Alföldi és munkatársai feldolgozásában a dalok és az értelmezés is Brechthez közelít. Kitekint az erkölcs és a társadalomkritika felé. Más kérdés, hogy a rendező dühe és kiábrándultsága is érzékelhető az előadásban. Roxie Hart (Sodró Eliza) itt egy olyan nő, aki az érvényesülés reményében semmitől sem riad vissza. Persze áldozat is, de közben nincs benne semmi gát. Csak az előretörés, a karrier, a siker számít és a közeg sem különb. Sodró már más előadásban is kitűnt tehetségével, most is mutat magából új színeket és a dalokkal is megküzd, de főleg színészileg erős a jelenléte. A vetélytárs Velma Kelly (Parti Nóra) próbál Roxie-val lépést tartani – mármint a karrierért folytatott harcban. Parti Nóra elegánsan, nagyvonalúan és sok energiával vesz részt ebben a versengésben.  Billy Flynn, az ügyvéd (Fekete Ernő), mint egy dörzsölt politikus, állandóan változtat és alkalmazkodik. Rálát és átlát, de csak a saját egója és nimbusza érdekli. Csarnóy Zsuzsa Morton Mamaként talán eggyel visszafogottabb a kelleténél, nem mindig hihető, hogy belülről ő mozgatja a szálakat. A többiek, illetve a zenekar és a tánckar mindent megtesznek, de valahogy egy elfogadható szinten belül marad a hatás. A koreográfia (Vári Bertalan) is többnyire a már másutt is látott elemeket ismételgeti. Az előadás vége azonban dermesztően elgondolkodtató. A két lány arról beszél: „Hiszen oly sokan elvesztették már a hazánkba vetett hitüket. Oly sokan nem tudják, milyen értékek mellett áll ki ez az ország. De mi magunk vagyunk az eleven példái annak, hogy milyen csodálatos hely a mi hazánk. És csak szeretnénk megköszönni ezt önöknek, akik olyanná teszik országunkat, amilyen!” És aztán felcsendülnek a Szózat dallamai.   

A Chicago története

A Chicago című musicalt 1975-ben mutatták be a New York-i 46. Utcai Színházban. A darab inspirálója a húszas évek egyik nagy sikerű vígjátéka volt. Szövegkönyvét Fred Ebb és Bob Fosse jegyzi, a zenét Ebb. Később Londonban is hosszú szériákat ért meg. Magyarországon 1980-ban volt a bemutatója a Fővárosi Operettszínházban Seregi László rendezésében, Galambos Erzsi és Felföldi Anikó főszereplésével. Kaposváron Ascher Tamás rendezte meg, a Madáchban Szirtes Tamás, a Centrálban Bozsik Yvette. Az Átriumban is ment már Zsótér Sándor színrevitelében a Hoppart társulattal. A Chicago 2002-es amerikai-német filmváltozata több Oscar-díjat is bezsebelt. 

2018.07.03 14:32

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29