Neymaré volt a show, Belgiumé a küzdőszellem

Publikálás dátuma
2018.07.02 22:21

Fotó: AFP/ William Volcov / BRAZIL PHOTO PRESS
Brazília nyert, Belgium az utolsó percben szerzett góllal jutott tovább a legjobb nyolc közé a labdarúgó-világbajnokságon.
Nem állnak be védekezni, támadni fognak, és megpróbálják játékban felülmúlni a brazilokat, többek között ezt ígérte Juan Carlos Osorio, a mexikóiak szövetségi kapitánya. A szakvezető tegnapi szavait udvariasan, ám némi kétkedéssel hallgatták. A mérkőzés úgy indult, hogy kiderült, Osorio nem beszélt a levegőbe. A közép-amerikaiak már a második percben helyzetbe kerültek, amire Neymar válaszolt veszélyes lövéssel három perccel később. 
Mexikó valóban nem húzódott vissza, az első félidőben többet birtokolta a labdát, és egyenrangú ellenfele volt Brazíliának.
A második felvonásban hamar vezetést szereztek a brazilok, Neymar sarkazta a labdát Willianhez, aki laposan a kapu elé lőtt, Neymar pedig becsúszva továbbított a hálóba az 51. percben. Ez volt a brazilok 227. vb-találata, ezzel az örökrangsorban megelőzték a 226-nál tartó németeket.
A 71. percben Neymar másik, sokkal kevésbé szimpatikus arcát mutatta: az oldalvonalon kívül ült a földön, a lábai közé szorítva a labdát, amit a mexikói Layún úgy vett el tőle, hogy közben rálépett a brazil klasszis lábára. Neymar ettől úgy elkezdett fetrengeni, mint akit áramütés ért. Ez ugyanúgy érthetetlen volt, mint az, hogy a felvételek megtekintése után Layun hogyan úszta meg lap nélkül a sportszerűtlenséget.
Mexikó kitámadott, próbált egyenlíteni, a brazilok pedig a 88. percben egy gyors ellentámadás végén eldöntötték a meccset: Neymar kapott a bal szélen labdát, amit a hosszú sarokhoz lőtt, a két perccel korábban beállt Firmino közelről a hálóba helyezett. Hiába volt többet a mexikóiaknál a labda, a kapu előtt ellenfelük játszott veszélyesebben és alakított ki több veszélyes helyzetet (Brazíliának tíz, Mexikónak egy kaput eltaláló lövése volt).
„Mindent megpróbáltunk, de Brazília jobb volt nálunk – ismerte el a lefújás után sportszerűen Guillermo Ochoa, a mexikóiak kapusa, csapatának legjobbja. - Nem mi voltunk az esélyesek, kihoztuk a meccsből a maximumot.”
Az esti találkozón az eddig látottak alapján Belgium tűnt esélyesebbnek. Az európai együttes tíz új mezőnyjátékossal lépett pályára az Anglia elleni utolsó csoportmérkőzéshez képest, melyet 1-0-ra megnyert Roberto Martinez szövetségi kapitány együttese. Igaz, ennek a találkozónak a csoportelsőség volt a tétje, a kezdés előtt lehetett tudni, hogy a belgák és az angolok is továbbjutottak.
Japán húsz éve szünet nélkül ott van a vb-ken, a nyolcaddöntőt most érte el harmadszor, a korábbi két alkalommal itt ért véget az ázsiaiak számára a torna (2002-ben Törökország, illetve 2010-ben Paraguay jelentette a végállomást).
Bátran kezdtek a japánok, a Kagava lövése alig kerülte el a belga kaput. Az első tíz perc ázsiai fölénnyel telt el. Fokozatosan vették át az irányítást a belgák, a legnagyobb izgalmat a játékrész utolsó percében mégis a japánok és a belga kapus okozták: Nagatomo kapu elé lőtt labdájába Ozako tette bele a lábát. A labda átgurult Courtois lábai között, de a 26 éves kapuvédő még a gólvonal előtt fel tudta venni. 
A második félidő japán góllal indult, Haragusi lépett ki Inui indításával a 48. percben, és 14 méterről a jobb sarokba helyezett. Négy perccel később kettővel vezetett Japán, Inui talált be 19 méterről Courtois kapujának bal sarkába. Belgium 1994-ben, az Egyesült Államokban kapott utoljára kettő vagy annál több gólt. A 69. percben Vertonghen csökkentette a különbséget, a 74.-ben Fellaini újabb fejessel egyenlített (2-2). A hajrában mindkét kapu előtt voltak veszélyes helyzetek, a mindent eldöntő találatot Chadli szerezte a 94. percben, ezzel Belgium jutott tovább.
2018.07.02 22:21
Frissítve: 2018.07.05 09:22

Izraeli vereséggel esett ki a Ferencváros

Publikálás dátuma
2018.07.19 22:00
A ferencvárosi Fernando Gorriarán és az izraeli Ejtan Tibi a labdarúgó Európa Liga-selejtező első körében játszott Ferencváros -
Fotó: MTI/ Illyés Tibor
2-1-es vereséggel búcsúzott a kupasorozattól a hazai NBI ezüstérmes csapata, az Európa-liga selejtező első fordulójában véreztek el.
Magyar idő szerint 19 órától kezdett Netanyában a Maccabi Tel-Aviv vendégeként a Ferencváros, amely bár a budapesti mérkőzésen 1-1-re végzett izraeli ellenfelével szemben, az idegenben kapott gól miatt kiesésre állt. Mindez kezdetben visszaköszönt: a Maccabi játékosainak nem volt sürgős, a mezőnyben a küzdelem dominált, igazán veszélyes helyzet sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. Magyar lehetőséget a Marcel Heister passzával elfutó Kjartan Finnbogason lövése jelentett fél óra után, az első játékrész lefújása előtt kevéssel azonban ismét jött a Magyarországon is a hajrában eredményes Eliran Atar, aki 22 méterről hatalmas gólt szerzett – ezzel már gólelőnyben volt a Maccabi. 
A térfélcserét követően az utóbbi években rendre a csoportkörig jutó izraeliek álltak közelebb az újabb találathoz, kétszer is kapufát találtak. Thomas Doll előbb Davide Lanzafamét Varga Rolandra, majd Ivan Petriakot Böde Dánielre cserélte, ám a helyzetekig csupán elvétve eljutó Ferencvárosnak a cserék után sem volt sansza: az NB I ezüstérmese 2-1-es összesítéssel búcsúzott a kupasorozattól.
A kieséssel egy időben a magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi a „búcsúmeccsén” 2-1-re nyert Tbilisziben a Kalmár Zsolttal, Vida Mátéval és Vida Kristopherrel is rohamozó Dunaszerdahellyel, azaz továbbjutott a DAC. Az azeri Neftci Baku ellen 3-1-es hátrányból induló Újpest találkozója lapzártánk után ért véget.
Csütörtökön összesen négy magyar érdekeltségű párharcot rendeztek a labdarúgó Európa-ligában. A selejtező 1. fordulójában a legkorábban az Eppel Mártont és Elek Ákost is foglalkoztató kazah klub, a Kajrat Almati látta vendégül az andorrai UE Engordany együttesét, a vége kiütés lett: 7-1-re nyertek a kazahok, nagyban köszönhetően a Honvédtól igazolt Eppel négy (!) találatának. A Kajrat 10-1-es összesítéssel lépett a következő körbe, a válogatott csatár az első mérkőzésen egyszer volt eredményes.
Szerző
2018.07.19 22:00
Frissítve: 2018.07.19 22:01

Gazdasági kényszerpályán mozgott az NB I újonca

Publikálás dátuma
2018.07.19 17:53

Fotó: Népszava/ Vajda József
Tíz idegenlégióssal erősített a szombaton kezdődő élvonalbeli labdarúgó-bajnokságra a Kisvárda. Az újonccsapat célja a nyolcadik hely elérése.
A másodosztályban nem szerepelhetnek külföldiek, így a Kisvárda is kizárólag magyar játékosokra építve jutott fel az MTK Budapest mögött a második helyen zárva az NB I-be. Az együttes története során első alkalommal szerepelhet a legmagasabb osztályban. A nyáron komoly változások történtek a keretben, tíz külföldi érkezett a csapathoz a legkülönbözőbb országokból, többek között Brazíliából, Grúziából, Romániából, Törökországból és Ukrajnából.
 „Sajnos nem sok választási lehetőségünk maradt, gazdasági kényszerpályán mozogtunk – mondta a Népszavának Révész Attila, a klub szakmai igazgatója. – A magyar játékosok jobban szeretnek a fővárosban vagy Budapesthez közeli klubban játszani. Amikor magyarokkal tárgyaltunk, harminc százalékkal többet kértek tőlünk a futballisták a nagyobb távolság miatt. A másik gond, hogy a feljutás után is változtak az igények, volt olyan játékosunk, aki azért távozott, mert a többszörösét kérte annak, amit az NB II-ben kapott. A külföldieket nem foglalkoztatja, milyen messze van Budapest, nekik az a fontos, hogy Magyarországon játszhatnak, ahonnan azt remélik, könnyebben tudnak továbblépni erősebb bajnokságokba. Kárpátalján több akadémiával alakítottunk ki partneri együttműködést, ennek köszönhetően is sikerült kedvező feltételekkel jó futballistát szerződtetnünk.”
Az elmúlt években a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) az úgynevezett fiatalszabály keretében plusz pénzt fizetett az élvonalbeli kluboknak az utánpótláskorú játékosok szerepeltetéséért.
„A szándék jó volt, viszont torzította a viszonyokat – emelte ki Révész. – A tehetséges fiatal magyar futballisták ára az egekbe szökött, azok közül pedig, akik kiöregedtek az utánpótlás korból, sokan elvesztek a sportág számára. Az előttünk álló szezonra érvényes új, produktivitási támogatás jobb és igazságosabb rendszernek tűnik, igaz, egyelőre nehezebben átlátható, meg kell még szokni.”
A csapat új stadionban fogadja az ellenfeleket, a játékosok hétfőn edzhettek első alkalommal a 3 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben. A klubvezetés elsődleges elvárása - újonccsapatnál ez természetes – a biztos bennmaradás, de Révész ennél konkrétabban fogalmaz.
„Nagyon örülünk az új stadionnak, ha sikerül megtölteni, az nekünk akkor siker lesz, mint amikor a válogatott meccsén telt ház van a Groupama Arénában – hangsúlyozta a szakmai igazgató. – A csapatot a nyolcadik helyre várom. A transfermarkt.de szerint az élvonalban szereplő együttesek keretei között a miénk a negyedik legértékesebb az FTC, a Vidi és a Debrecen mögött, de tudjuk, hogy a pénz nem minden. Nálunk nincs olyan klasszis, aki kiemelkedik az együttesből, már januárban elkezdtük kialakítani a csapatot erre a szezonra, mindenkit posztra, célzottan igazoltunk. Akkor sem kell kétségbe esnünk, ha egy-két ember megsérül, vagy jönnek az eltiltások, mindenkit megfelelően tudunk helyettesíteni.”

"A vereség jön magától."

Kondás Elemér vezetőedző a Népszavának elárulta, nem készített előzetes tervet arra vonatkozóan, hogy a bajnokság adott szakaszában hány ponttal kell rendelkeznie a csapatnak. „A legendás edző, Illovszky Rudolf mondta sokszor, hogy a vereséget nem kell tervezni, jön az magától, ezért én is minden meccsen győzelemre számítok, az a célom, aztán kiderül, hogyan alakul a mérkőzés – hangsúlyozta Kondás. – A város nagyon várja a bajnokságot, amelynek nyugodtan vághatunk neki, ősszel egész biztos nem lesz rajtunk nyomás, az majd a végéhez közeledve erősödik fel. Az előző szezonban nagyon kiegyenlített volt a mezőny, két-három győzelemmel a tabella alsó részéből akár dobogó közelébe lehetett kerülni, de ugyanez megtörtént csapatokkal fordított irányba is. Hasonlóan szoros bajnokságra számítok ezúttal is.” A kisvárdaiak az első fordulóban a címvédő MOL Vidi FC otthonában kezdenek.

2018.07.19 17:53
Frissítve: 2018.07.19 17:53