felvonulás;Budapest Pride;ellentüntető;

2018-07-03 20:00:00

„Kordon az erőszakos ellentüntetőknek kell”

Jön a Budapest Pride, szélsőjobboldali szervezetek pedig megint erődemonstrációra készülnek. A rendőrség korábban képes volt kordonok nélkül biztosítani a felvonulást, de a Jobbik szakadásával új radikálisok jelentkeztek be, akik már nem annyira megengedőek, mint a kései Vona Gábor.

Valószínűleg az utolsó pillanatokig nem lesz hivatalos információ arról, hogy a rendőrség kordonokkal vagy élő erővel biztosítja-e a Budapest Pride felvonulást –  mondta Karlik Cintia a rendezvény szóvivője a Népszavának.

Az LMBTQ-közösség nagyszabású rendezvénye szombaton délután háromkor kezdődik a Városligeti fasorban, a résztvevők innen indulnak a Kossuth térre. A szóvivő közlése szerint biztonsági okok miatt a pontos útvonal egyelőre nem publikus.

A biztonsági szempontok idén újra fókuszba kerültek. A néppártosodó Jobbik egy ideje visszavett a homofób szövegekből, ezzel párhuzamosan próbálta kontrollálni és pacifikálni a holdudvarához tartozó szervezeteket is. Vona Gábor, a Jobbik időközben lemondott elnöke tavaly év végére eljutott oda, hogy már nem tiltaná be a felvonulást. A Jobbik szakadásával viszont a szélsőjobboldal újra elszabadult.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és más hasonló – önmagukat „hazafiasnak” minősítő – szervezetek ellentüntetéseket jelentettek be. Petíció is indult, hogy a felvonulást ne engedélyezzék Magyarországon: ha hihetünk az interneten közzétett adatoknak, a kezdeményezést több mint 30 ezren írták alá.

Novák Előd, a Jobbikból kiváltak pártja, a Mi Hazánk Mozgalom egyik alapítója közleményben bírálta a Fideszt, amiért korlátozni akarja a gyülekezési jogot. Novák ugyanakkor helyénvalónak tartaná, ha a kormány „a homoszexuális propagandát célzó, provokatív felvonulás betiltásán” dolgozna.

Tekinthetjük a párt hivatalos állásfoglalásának, amit Novák Előd írt – közölte kérdésünkre Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője. „Nem azt mondjuk, hogy nem lehet szűkíteni a gyülekezési jogot, azzal nem értünk egyet, amit a kormány javasolt” – magyarázta. A Pride szerinte nem használ a magyar társadalomnak:

– vélekedett Toroczkai, aki még nem tudja, hogy ott lesz-e valamelyik ellentüntetésen. A kérdésre, hogy pártja tagjait részvételre biztatja-e, elmondta: „amennyiben az egy törvényes, bejelentett ellendemonstráció, akkor igen”.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a Népszavának arról beszélt, hogy a szexualitás nem közterületre, hanem a hálószobába való. Súlyosan közszeméremsértő cselekedeteknek nincs helye közterületen. (A rendőrség korábban is felhívta rá a felvonulók figyelmét, hogy „tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely alkalmas lehet a közerkölcs, a közszemérem megsértésére” – a szerk.) Ami az ellentüntetéseket illeti, a Jobbik mindenkinek az egyéni belátására bízza, hogy törvényes keretek között hogyan tölti el a szombati napot. 

A kormány részéről nem érződik, hogy szembemenne a melegellenes hangulatkeltéssel. Novák Katalin államtitkár a minap a családok éve alkalmából arról értekezett, hogy miközben „egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről”. Ugyanitt Márfi Gyula veszprémi érsek annak a véleményének adott hangot, hogy az „egynemű partnerek nem alternatívái” a házastársaknak.

A szélsőjobboldali fenyegetés ellenére a Pride szervezői azt szeretnék, ha csak indokolt helyeken lennének kordonok, amúgy pedig bárki szabadon csatlakozhatna a felvonuláshoz. „Az erőszakos ellentüntetőket kell körbekordonozni” – jelentette ki Karlik Cintia, aki szerint a rendőrség tavaly bizonyította, hogy képes kordonok nélkül is eredményesen fellépni a rendbontókkal szemben.

Az amerikai, a brit, a holland, az izraeli és a svéd nagykövetség képviselője személyesen is jelen lesz a Budapest Pride felvonuláson – számolt be a szóvivő. A rendezvényt támogató, várhatóan legalább harminc nagykövetség napokon belül közös nyilatkozatban is kifejezi szolidaritását.

Karlik szerint lehetséges, hogy az új gyülekezési törvényre hivatkozva a Fidesz jövőre megpróbálja betiltani a felvonulást. Ha lesz ilyen szándék, a szervezők mindent elkövetnek majd, hogy ez ne sikerüljön. „Hamarabb jöttünk, és tovább maradunk, mint a kormány” – mondta Karlik Cintia. Reméli, hogy idén is nagy tömeg vesz részt a Pride-on. Fontos megmutatni – tette hozzá –, milyen sok ember tartja értéknek Magyarországon, hogy egyenlők és sokszínűek vagyunk.