Bulvár;Románia;Constantin Reliu;

2018-07-04 11:39:12

Évekig járt bíróságra, mire elhitték, hogy nem halott

A bíróság hivatalosan is elismerte: életben van az román férfi, akit - miután közel két évtizedre eltűnt Törökországban - halottnak nyilváníttatott felesége.

A most 63 éves Constantin Reliu 1992-ben ment ki Törökországba, hogy ott munkát vállaljon. Utoljára 1999-ben látogatott haza a családjához, majd miután visszatért Törökországba, megszakadt a kapcsolat közte és a családja között - ismerteti a részleteket a Transindex.ro.

A férfit 2016-ban nyilvánították halottnak és ugyanebben az évben a török hatóságok le is tartoztatták, mivel lejárt a tartózkodási engedélye. A férfi ekkor tudta meg, hogy hivatalosan már nem él.

Reliu most második alkalommal ment bíróságra az életéért, mert elsőre a elutasították fellebbezését a halotti okmányainak kiállítását engedélyező határozat ellen. Mint nemrég a tárgyalást indító ügyvéd elmondta:

A férfi elmondása szerint vissza szeretne menni minél előbb Törökországba, ahol van már egy működő vállalkozása - ez viszont csak személyazonosságának visszaszerzése után lehetséges. A történtek miatt pert indított "özvegye" ellen is.