Nem kínai lábujj

Publikálás dátuma
2018.07.06 15:47
Déry Tibor Az óriáscsecsemo címu színmuvébol Vajda Gergely írt kortárs operát
Fotó: / KÁLLAI-TÓTH ANETT
Bécsben tartottak az Armel Operafesztivál öt idei előadásából kettőt. De miért fontos egy ilyen verseny? És hogy jönnek ide a bábok meg a lábujjak?
Kortárs operaelőadásokra járni az egyik legszórakoztatóbb dolog a világon. Egyrészt soha nem tudni, mit kapunk a színpadról és a zenekari árokból – másrészt soha nem sejthetjük, miként reagál arra a közönség. Eötvös Péter Lady Sarashina című operájának előadása közben például az csúszott ki a mögöttem ámulva ülő száján: „de mivel képzik ezeket a hangokat?”.  Nos, a Lady Sarashina kétségtelenül nem egy Verdi módjára könnyen befogadható mű. A magyarországi bemutatója 2014-ben volt a Zeneakadémián, most ezt a verziót alapul véve újult meg a produkció Almási-Tóth András rendezésében, Vajda Gergely vezényletével. A mű alapja egy XI. századi japán nő naplója, amelyben nem a külső történéseket, hanem főként saját belső vívódásait, álmait örökíti meg. Eötvös előbb hangjátékot, majd 2007-ben operát írt belőle. A hátam mögött elhangzó kérdés pedig nagyon is indokolt: az ütősök a legkülönfélébb hangszereket és eszközöket felhasználva repítenek bennünket Eötvös különös, impresszív világába. Bécsben járunk, a Bécsi Fiúkórus saját hangversenytermében a MuTh-ban, az Armel Operafesztiválon. Ez a tizedik év, hogy izgulhatunk a versenyzőkért, miközben igazi operaritkaságokat láthatunk-hallhatunk. Mindehhez a legjobb szakemberek munkája dukál: Lady Sarashina belső démonai, álomalakjai közül az egyik maga Meláth Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének vezetője, aki lehengerlő empátiával és profizmussal dolgozik a fiatal partnerekkel. Az óriáscsecsemő című Vajda Gergely-opera zenekarában olyan muzsikusokat találunk, mint Seleljo Erzsébet szaxofon- vagy Ittzés Gergely fuvolaművész. Vezényel: a szerző, aki nem mellesleg nemzetközileg is az egyik legkeresettebb magyar karmester. A tét nem kicsi. Az előadásokat élőben közvetíti a német-francia ARTE tévécsatorna, felvételről sugározza a Bartók Rádió és az M5. Így a pályakezdő énekesek és a művek, alkotók előtt kitárul a világ. Budapestről két busznyi lelkes operarajongóval érkezünk Bécsbe. A jó kortárs opera nagy kincs, ha menni lehet, hát menni kell érte, akár éjjel, az előadás után hazabuszozva is.
Eötvös operájában Fülep Máté bariton versenyez, akinek Meláth mellett Imai Ayane és Yoshida Makiko a partnere. A remek hangi teljesítmény mellett figyelemre méltó a négyes szuggesztív színészi játéka. „Nagyon tetszett, hogy a rendező színpad egyetlen sarkára tudja folyamatosan fókuszálni a közönség figyelmét – értékelt lapunknak Eötvös Péter zeneszerző. – A szereplők mozgástechnikája, ritmusa, a kosztümök (Lisztopád Krisztina, Márton Richárd) és gesztusok mind segítették a valós, képzelt és álmodott személyek érzékelését. A zenekar és a játszótér együttes jelenléte a színpadon a közönség számára szokatlan, de ebben a formában nagyon harmonikus volt. A versenyszereplő, Fülep Máté kitűnő hangszínének és színpadi jelenlétének köszönhetően sokoldalúan és árnyaltan tudta megjeleníteni a különböző karaktereket.” Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című operája Déry Tibor azonos című műve alapján készült. Az eredeti verzióban is szerepelnek bábok, így kézenfekvő volt, hogy az Armel a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházzal működjön együtt. A versenyszerepben a francia Agathe De Courcy mezzoszoprán küzd a magyar nyelvvel, ám játéka szórakoztató és hiteles. Igazi jutalomjáték ez mindenki számára: a csecsemő szerepében Philipp György fergetegeset alakít, Ambrus Ákos és Csapó József pedig olyan kényelemmel válogat az abszurd humor eszközei között, hogy a közönség néha hangosan röhög. Déry avantgarde-dadaista szövege azt fejtegeti, van-e bármi értelme az életünknek, ha a sorsunkat már a születésük pillanatában meghatározzák társadalmi elvárásokkal, hitelekkel és egyéb kötelező kűrökkel. Hol könnyezve nevetünk, hogy meghűl bennünk a vér, mert magunkra, az életünkre ismerünk. „Bábokkal dolgozni mindig öröm – nevet kérdésünkre Vajda Gergely zeneszerző-karmester. – De a viccet félretéve: „Le a kalappal!” (idézet a darabból) a Kolibrisek előtt, akik énekelnek, játszanak és báboznak is. Remek volt a közös munka. Az eredeti Déry darabban is vannak bábok, hasonló funkcióban: tömeg, rokonok, sőt, ott a főbb szereplőknek is vannak különböző megjelenési formái. Már a 2002-es operaverziónál úgy gondoltam, hogy ezt mindenképpen megtartom, így aztán a kórus funkciója is világos, de főleg dramaturgiailag pontos és hihető.” Orosz Klaudia elképesztően ötletes jelmezei-bábjai elemelik a sztorit a valóságtól, és valószínűleg épp ez kell ahhoz, hogy ne nyomjon bennünket agyon a darab súlya. „Az Armelnek két előnye van – magyarázza Eötvös Péter –: a fiatal énekesek számára biztosít egy magas professzionális lehetőséget azzal, hogy nemzetközi produkciókba helyezi őket, különböző műfajú operákban ad lehetőséget nekik, az ARTE élő közvetítései pedig nagy promóciót is jelentenek ezeknek a fiataloknak. A másik előny, hogy a fesztiválra kiválasztott művekben az operai tradíció és a modern repertoár kombinációja egészséges, példaértékű arányt mutat. A fesztivál sokoldalúan tudja a közönség érdeklődését felkelteni: változatos témájú nemzetközi produkciókkal széles networköt tudott kiépíteni ebben a kategóriájú operajátszásban – mindezt a versenyszellemű prezentáció plusz élménye mellett.” Figyelem a távozó közönséget: mindkét estén arról duruzsol a teremből kilépve, mi hogyan is volt a színpadon. Vagy a zenében. Déry dadaista énje szerint a világ, az életünk reménytelen, mint egy kínai lábujj. Nos, egy-egy ilyen este után nem tűnik annak.

Opera-, nem énekverseny

Az idén tízéves Armel rendszere modellezi az operavilág működését, csak versenykörülmények között: az ének mellett számít a színpadi jelenlét, a színészi játék, és minden más, ami egy operaénekest igazán naggyá tesz a színpadon. A jelentkezők közül kétfordulós válogatás során választják ki azokat, akik hangilag-színészileg alkalmasak a megmérettetésre. Az első fordulókat eddig New Yorkban, Párizsban és Budapesten rendezték. Minden évben öt operát visznek színre az armelesek, a második körben ezeknek a műveknek keresik a szereplőit a produkciók rendezői, zeneszerzői, karmesterei. Amikor megvan, ki melyik szerepben versenyez, elkezdődik a színházi munka, amelynek végeredményét nyaranta láthatja a közönség. A bemutatók után a szakmai zsűri megszavazza, ki a legjobb előadó és melyik a legjobb produkció, az ARTE Közönségdíj pedig a nézők szavazatai alapján kerül egy produkcióhoz.  

2018.07.06 15:47

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29