Nem kínai lábujj

Bécsben tartottak az Armel Operafesztivál öt idei előadásából kettőt. De miért fontos egy ilyen verseny? És hogy jönnek ide a bábok meg a lábujjak?

Kortárs operaelőadásokra járni az egyik legszórakoztatóbb dolog a világon. Egyrészt soha nem tudni, mit kapunk a színpadról és a zenekari árokból – másrészt soha nem sejthetjük, miként reagál arra a közönség. Eötvös Péter Lady Sarashina című operájának előadása közben például az csúszott ki a mögöttem ámulva ülő száján: „de mivel képzik ezeket a hangokat?”.

Nos, a Lady Sarashina kétségtelenül nem egy Verdi módjára könnyen befogadható mű. A magyarországi bemutatója 2014-ben volt a Zeneakadémián, most ezt a verziót alapul véve újult meg a produkció Almási-Tóth András rendezésében, Vajda Gergely vezényletével. A mű alapja egy XI. századi japán nő naplója, amelyben nem a külső történéseket, hanem főként saját belső vívódásait, álmait örökíti meg. Eötvös előbb hangjátékot, majd 2007-ben operát írt belőle. A hátam mögött elhangzó kérdés pedig nagyon is indokolt: az ütősök a legkülönfélébb hangszereket és eszközöket felhasználva repítenek bennünket Eötvös különös, impresszív világába.

Bécsben járunk, a Bécsi Fiúkórus saját hangversenytermében a MuTh-ban, az Armel Operafesztiválon. Ez a tizedik év, hogy izgulhatunk a versenyzőkért, miközben igazi operaritkaságokat láthatunk-hallhatunk. Mindehhez a legjobb szakemberek munkája dukál: Lady Sarashina belső démonai, álomalakjai közül az egyik maga Meláth Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének vezetője, aki lehengerlő empátiával és profizmussal dolgozik a fiatal partnerekkel. Az óriáscsecsemő című Vajda Gergely-opera zenekarában olyan muzsikusokat találunk, mint Seleljo Erzsébet szaxofon- vagy Ittzés Gergely fuvolaművész. Vezényel: a szerző, aki nem mellesleg nemzetközileg is az egyik legkeresettebb magyar karmester.

A tét nem kicsi. Az előadásokat élőben közvetíti a német-francia ARTE tévécsatorna, felvételről sugározza a Bartók Rádió és az M5. Így a pályakezdő énekesek és a művek, alkotók előtt kitárul a világ. Budapestről két busznyi lelkes operarajongóval érkezünk Bécsbe. A jó kortárs opera nagy kincs, ha menni lehet, hát menni kell érte, akár éjjel, az előadás után hazabuszozva is.

Eötvös operájában Fülep Máté bariton versenyez, akinek Meláth mellett Imai Ayane és Yoshida Makiko a partnere. A remek hangi teljesítmény mellett figyelemre méltó a négyes szuggesztív színészi játéka.

„Nagyon tetszett, hogy a rendező színpad egyetlen sarkára tudja folyamatosan fókuszálni a közönség figyelmét – értékelt lapunknak Eötvös Péter zeneszerző. – A szereplők mozgástechnikája, ritmusa, a kosztümök (Lisztopád Krisztina, Márton Richárd) és gesztusok mind segítették a valós, képzelt és álmodott személyek érzékelését. A zenekar és a játszótér együttes jelenléte a színpadon a közönség számára szokatlan, de ebben a formában nagyon harmonikus volt. A versenyszereplő, Fülep Máté kitűnő hangszínének és színpadi jelenlétének köszönhetően sokoldalúan és árnyaltan tudta megjeleníteni a különböző karaktereket.”

Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című operája Déry Tibor azonos című műve alapján készült. Az eredeti verzióban is szerepelnek bábok, így kézenfekvő volt, hogy az Armel a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházzal működjön együtt. A versenyszerepben a francia Agathe De Courcy mezzoszoprán küzd a magyar nyelvvel, ám játéka szórakoztató és hiteles. Igazi jutalomjáték ez mindenki számára: a csecsemő szerepében Philipp György fergetegeset alakít, Ambrus Ákos és Csapó József pedig olyan kényelemmel válogat az abszurd humor eszközei között, hogy a közönség néha hangosan röhög.

Déry avantgarde-dadaista szövege azt fejtegeti, van-e bármi értelme az életünknek, ha a sorsunkat már a születésük pillanatában meghatározzák társadalmi elvárásokkal, hitelekkel és egyéb kötelező kűrökkel. Hol könnyezve nevetünk, hogy meghűl bennünk a vér, mert magunkra, az életünkre ismerünk. „Bábokkal dolgozni mindig öröm – nevet kérdésünkre Vajda Gergely zeneszerző-karmester. – De a viccet félretéve: „Le a kalappal!” (idézet a darabból) a Kolibrisek előtt, akik énekelnek, játszanak és báboznak is. Remek volt a közös munka. Az eredeti Déry darabban is vannak bábok, hasonló funkcióban: tömeg, rokonok, sőt, ott a főbb szereplőknek is vannak különböző megjelenési formái. Már a 2002-es operaverziónál úgy gondoltam, hogy ezt mindenképpen megtartom, így aztán a kórus funkciója is világos, de főleg dramaturgiailag pontos és hihető.” Orosz Klaudia elképesztően ötletes jelmezei-bábjai elemelik a sztorit a valóságtól, és valószínűleg épp ez kell ahhoz, hogy ne nyomjon bennünket agyon a darab súlya.

„Az Armelnek két előnye van – magyarázza Eötvös Péter –: a fiatal énekesek számára biztosít egy magas professzionális lehetőséget azzal, hogy nemzetközi produkciókba helyezi őket, különböző műfajú operákban ad lehetőséget nekik, az ARTE élő közvetítései pedig nagy promóciót is jelentenek ezeknek a fiataloknak. A másik előny, hogy a fesztiválra kiválasztott művekben az operai tradíció és a modern repertoár kombinációja egészséges, példaértékű arányt mutat. A fesztivál sokoldalúan tudja a közönség érdeklődését felkelteni: változatos témájú nemzetközi produkciókkal széles networköt tudott kiépíteni ebben a kategóriájú operajátszásban – mindezt a versenyszellemű prezentáció plusz élménye mellett.”

Figyelem a távozó közönséget: mindkét estén arról duruzsol a teremből kilépve, mi hogyan is volt a színpadon. Vagy a zenében. Déry dadaista énje szerint a világ, az életünk reménytelen, mint egy kínai lábujj. Nos, egy-egy ilyen este után nem tűnik annak.