Szeged;

2018-07-06 09:57:00

Afrikai ragadozómacskát tartottak egy társasház udvarán

A nőnek nem volt engedélye, egy évre próbára bocsátották. A szervált elkobozták.

Az ügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárásban döntött a Szegedi Járásbíróság egy helybéli nő ügyében, aki engedély nélkül tartott szervált (Leptailurus serval). Az afrikai macskafélét elkobozták – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

A bíróság természetkárosítás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és egy évre próbára bocsátotta. A nő még 2014 novemberében vásárolta az állatot Németországban, majd Szegedre hozta, ahol kennelben tartotta egy társasház udvarán.

A szervál közepesen veszélyes állatfaj, ami csak természetvédelmi hatóság engedélyével tartható. Emellett nemzetközi szerződések korlátozzák a kereskedelmét, így importját előzetesen kiállított CITES-engedélyhez kötik. A vádlott nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel, ezért az állatot a nyomozóhatóság lefoglalta, és átadta a Szegedi Vadaspark gondozásába.

Az elsősorban Afrika szavannáin előforduló szervál 70-100 centiméteres testhosszúságú, tömege 9-18 kilogramm. Teste általában homokszínű fekete pöttyökkel. Tud fára mászni és úszni is, kitűnő látása mellett kivitelesen jó hallása is segíti az éjszakai vadászat során, zsákmányai elsősorban rágcsálók.