Mintha új kamrát talátak volna a gízai nagy piramisban

Publikálás dátuma
2018.07.07 09:15

Fotó: /
Hanglemeztörténeti szenzáció és a jazzrajongóknak is bombameglepetés. Véletlenül előkerült a legendás szaxofonos, John Coltrane 1963-ban rögzített, mindeddig elveszettnek hitt stúdiófelvétele. Az album a Both Directions at Once (Egyszerre mindkét irányba) címet kapta, ami ugyancsak rejtélyesen hangzik.
John Coltrane (1926–1967), az egyetemes jazztörténet meghatározó személyisége 1963. március 6-án reggel bement a New Jersey-i Van Gelder stúdióba, hogy egyetlen nap alatt felvegyen egy teljes lemezanyagot. Új kompozícióit legsikeresebb kvartettjével rögzítette, amelyben a ma is élő (épp 80 éves) McCoy Tyner zongorázott, Jimmy Garrrison nagybőgőzött és Elvin Jones dobolt. A felvétel sorsa azonban szerencsétlenül alakult: a mesterszalagot véletlenül a stúdióban hagyták, később egy időre meg is feledkeztek róla, aztán (a művész halála után) már hiába keresték Coltrane kiadója, a jelenleg a Universal Music csoporthoz tartozó Impulse szakemberei. Néhány hónappal ezelőttig senki sem tudott arról, hogy a felvételből létezik egy másolat, amit Coltrane átadott az első feleségének, Naima Juanita Grubbsnak. Naima családtagjai a hagyaték rendezése közben, véletlenül bukkantak a példányra, amelynek zenei és technikai minősége olyan kiválónak bizonyult, hogy az Impulse mostani vezetői a kiadás mellett döntöttek. A több mint fél évszázadon át elveszettnek hitt lemez világpremierjét június 29-én tartották a kaliforniai Santa Monicában. „Olyan történelmi léptékű felfedezés ez a jazztörténetben, mintha a régészek találtak volna egy új kamrát a gízai nagy piramisban” – mondta Coltrane egykori kollégája és barátja, a 88 éves Sonny Rollins szaxofonos a The Guardian kérdésére. Valóban: az albumon szereplő hét kompozíció közül kettő eddig teljesen ismeretlen volt a publikum előtt: még címük sincs, csak sorszámuk (Untitled Original 11383 és 11386). A One Up – One Down című szám azért érdekes, mert bár a legelszántabb Coltrane-rajongók a Birdland jazzklubban rögzített koncertfelvételről emlékezhetnek rá, stúdióban Coltrane soha többé nem játszotta. Különleges a Nature Boy című kompozíció is, amit eredetileg (1948-ban) Nat King Cole vitt világsikerre, Coltrane azonban teljesen átformálta, újraértelmezte a populáris dalt. A Nature Boy-ból egy 1965-ös stúdiófelvétel is létezik, és a kettő között óriási a különbség. A most előkerült, 1963 tavaszi felvételen a kvartett viszonylag kötött formában, hosszas hangszerszólók nélkül interpretálja a balladát, két évvel később viszont már (a megszülető free jazz szellemében) Coltrane rögtönzéseiben szinte fel sem lehet ismerni az eredeti dallamot. Az osztrák és magyar jazzbarátok számára különösen érdekes lehet a Vilia című tétel, amelynek témája Lehár Ferenc operettje, A víg özvegy közismert Vilja-dalából építkezik.
Coltrane életművének avatott kutatója, Ben Ratliff a New York Times kérdésére úgy vélekedett az elveszettnek hitt lemezről, hogy a legendás szaxofonos – halála előtt négy évvel – itt indult el utolsó nagy korszaka, a bebopot fokozatosan felváltó free jazz felé. „Az egyes darabok kibontásában nincs nyoma előre eltervezett koncepciónak: Coltrane és a kvartett rábízta magát a pillanatra. Nagyon sok új hangzást itt próbáltak ki először, sokat merítettek a blues örökségéből, és nem nehéz észrevenni, miként előlegzi meg a Both Directions at Once az utolsó nagy Coltrane-albumok, az 1964-es Love Supreme, az 1965-ös Transition és Ascension hangzásképét.” A furcsa címadást (Egyszerre mindkét irányba) Ratliff egy kompozíciós ötlettel magyarázza: Coltrane szerette úgy „megbolondítani” a témákat és az improvizációkat, hogy egy zenei szakaszt a kellős közepén kezdett el játszani, s onnan párhuzamosan haladt a kezdőpont és a végpont felé. Ezzel nem ért egyet John Fordham jazzkritikus, aki szerint a cím arra utal, hogy a lemez két alkotói korszak határán helyezkedik el. Coltrane még egy utolsó pillantást vet a virtuóz és melodikus bebopra (amelynek világsikerét köszönhette), de közben már előretekint az utolsó évek intenzív, mantra-szerűen ismétlődő, erős spirituális töltetű muzsikájára.

Ki volt Naima Juanita Grubbs?

John Coltrane 1953-ban, már sikeres fiatal zenészként ismerkedett meg Naima „Juanita” Grubbs-szal, az iszlám hitre áttért szövőgyári munkásnővel, aki egyedül nevelte ötéves kislányát, Antoniát. A látszólag jelentős társadalmi különbség ellenére szerelmük tartósnak bizonyult: 1955-ben összeházasodtak és tíz évvel később váltak el. Naima végigkísérte Coltrane súlyos heroin- és alkoholfüggőségét, gyógyításában aktív szerepet vállalt. Nevét őrzi a Naima című ballada, amely Coltrane 1960-ban megjelent, korszakos jelentőségű lemezének (Giant Steps) egyik legnagyobb sikere volt. Coltrane első felesége 1996-ban hunyt el, s az ő hagyatékából került most elő az elveszettnek hitt lemezfelvétel.   

Témák
Jazz
2018.07.07 09:15
Frissítve: 2018.07.07 09:30

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29