Már olvasható, mit tenne a kormány a kórházi fertőzések ellen

Publikálás dátuma
2018.07.06 15:57
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Már rövid idő alatt a kórházi fertőzések 20-30 százalékos csökkenését várja az egészségügyi kormányzat a kabinet honlapjára pénteken kikerült jogszabály-tervezettől – tudta meg a Népszava.
Kásler Miklós miniszter a hét elején jelentette be, hogy munkatársaival elkészítették a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos rendeletet. Ezt a dokumentumot pénteken közzé is tették a kormány honlapján, a szakmai szervezeteknek viszont mindössze három napjuk van arra, hogy véleményezzék a leírtakat. A nyilvánosságra került kormányrendelet-tervezetben külön-külön is meghatározták a kórházak és a tisztiorvosi hivatal feladatait. A tervek szerint a jövőben az egészségügyi intézmények több olyan szakembert alkalmazhatnak, akiknek a fertőzések kockázatinak csökkentése lesz a feladatuk. A rendelet pontosan előírja, hogyan lehet a kórházi fertőzéseket tartalmazó regisztereket elkészíteni és a kórházi fertőzések megelőzését kontrollálni. Így például, ha valaki bekerül egy kórházba, nem csak betegségével kapcsolatban kérdezik majd ki, hanem fölmérik a fertőzési kockázatait is. Például van-e valamilyen immunbetegsége, van-e a testében katéter, kellő ütemben gyógyulnak-e a sebei. A kezelése alatt folyamatosan követik, és dokumentálják majd a változásokat, nőtt vagy csökkent esetében a fertőzés kockázata. Megjelenik a miniszter mellett egy tanácsadó testület is, amely a friss adatok alapján folyamatosan ajánlásokat ad a miniszternek a rendszer javítására. Most az a legnagyobb probléma, hiányzik a kórházakban az a munkakultúra, amely fokozottan éberré teszi a dolgozókat a fertőzések elkerülésére. Az új rendszerben viszont egyértelmű hangsúlyos szerepet kap, az a tény, hogy mindenkinek egyéni kockázata van, amire figyelniük kell az őt ellátóknak. A rendelettervezetben erről nincs szó, de a Népszava információi szerint a tervek közt az is szerepel, hogy az egészségbiztosító külön címkézett összeget biztosít az intézményeknek a fertőzések megelőzésével kapcsolatos feladatokra, eszközökre, köztük fertőtlenítőszerekre. 
Szerző
2018.07.06 15:57
Frissítve: 2018.07.06 16:06

Kötelezettségszegés menetrend szerint

Publikálás dátuma
2018.07.19 17:15
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Sputnik/ Alekszej Vivitszkij
Egy sor európai uniós irányelvet, az EU-Szerződés bizonyos cikkeit és az EU Alapjogi Chartáját is sértheti a „Stop, Soros!” törvénycsomag. Ezért az Európai Bizottság (EB) csütörtökön felszólító levél elküldésével – ahogy azt lapunk korábban valószínűsítette – kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. A magyar hatóságok két hónapot kaptak arra, hogy válaszoljanak a brüsszeli aggodalmakra.
 Az uniós testület indoklása szerint a menedékjog és a tartózkodási engedély iránti kérelmekhez nyújtott segítség bűncselekménnyé nyilvánítása és a kapcsolódó korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők jogát, hogy felvehessék a kapcsolatot az érintett nemzeti, nemzetközi, valamint nem kormányzati szervezetekkel, és segítséget kaphassanak azoktól. Ez sérti a menekültügyi eljárásokról- és a befogadási feltételekről szóló irányelvet. A „Stop, Soros!” egyúttal korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, mert a büntetőeljárás alá vont személyeknek tilos megközelíteniük a tranzitzónákat. Mindez szemben áll az EU-szerződés egyes cikkeivel, a szabad mozgásról szóló irányelvvel és az Unió Alapjogi Chartájával. Az EB szerint sérti a menekültügyi eljárásokról szóló irányelvet az, hogy az új jogszabály és a vonatkozó alkotmánymódosítás kimondja: a menedékjogra való jogosultság csak azokra a személyekre vonatkozik, akik közvetlenül olyan területről érkeztek Magyarországra, ahol életük vagy szabadságuk veszélyben forog. Ilyen indok nem szerepel az uniós jogban, és a kvalifikációs irányelvvel, valamint az EU Alapjogi Chartájával is összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot – áll a hivatalos indoklásban. A bizottsági közlemény utal a Velencei Bizottságnak és az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának június végén közzétett közös véleményére az új jogszabályról és alkotmánymódosításról. Rámutat: elemzésükben azt a következtetést vonták le, hogy a vizsgált rendelkezések sértik az egyesülés és a véleménynyilvánítás szabadságát, ezért azokat hatályon kívül kell helyezni. Az EB csütörtökön egy másik, migrációval kapcsolatos ügyben is döntött. A kötelezettségszegési eljárás utolsó szakaszának megfelelően, az EU Bírósága elé citálta Magyarországot, mert a menekültügyi szabályozása évek óta nem felel meg az uniós jognak. Az uniós testület először 2015-ben indított kötelezettségszegési eljárást, majd többszöri adminisztratív és politikai egyeztetést követően, 2017. decemberében második szakaszba léptette a folyamatot. Mivel a magyar hatóságok továbbra sem tudták eloszlatni a brüsszeli aggályokat, az EB úgy határozott, hogy keresetet indít Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán. A bírósági ítéletre legalább egy-másfél évet kell várni. A brüsszeli grémium kifogásolja egyebek mellett a külső határokon létesített tranzitzónák működését. A magyar szabályozás csak ezekben a zónákban, korlátozott számú személy és túl hosszú várakozási idő után teszi lehetővé a migránsok számára a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést. Ez nem felel meg a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv követelményeinek. Magyarország nem tartja tiszteletben azt sem, hogy legfeljebb négy hétig tartható valaki egy tranzitközpontban. Emellett nem teszi lehetővé, hogy a migránsok menedékkérelmet nyújtsanak be az ország területén. A menedékkérők meghatározatlan ideig tartó fogva tartása a tranzitzónákban sérti a befogadási irányelvben meghatározott uniós garanciákat. Bizottsági vélemény szerint a magyar szabályozás az EU visszatérési irányelvének sem felel meg, mert a kiutasítási határozatokban nem tüntetik fel a jogorvoslati lehetőségeket, és a migránsokat megfelelő biztosítékok nélkül irányítják el, megszegve a visszaküldés tilalmának elvét. 

Félszáz vitatott ügy

Az Európai Bizottság friss kimutatása szerint 2017 végén 48 kötelezettségszegési eljárás folyt Magyarország ellen. 2016-ban 57, 2015-ben pedig 38 ilyen eljárás volt folyamatban.
A tavaly indított 24 kötelezettségszegési eljárásból hét foglalkozott belső piaci, adó- és vámügyi, iparpolitikai ügyekkel, hat környezetvédelemmel, öt közlekedéssel és mobilitással, három-három jogérvényesüléssel és fogyasztóvédelemmel, illetve egészségüggyel, élelmiszerbiztonsággal.
2017-ben vonta kérdőre az Európai Bizottság a felsőoktatási törvény (Lex CEU) és a civiltörvény miatt Magyarországot. Tavaly ítélt Magyarország ellen az Európai Bíróság az ominózus kvótaperben, megállapítva, hogy az EU vonatkozó döntése törvényes volt. Ezt egy újabb bírósági per követte, amit azért indított a brüsszeli végrehajtó testület, mert a kvótahatározatot nem hajtotta végre a magyar kormány.
Tavalyi teljesítményével Magyarország az EU28-ak középmezőnyében van, pontosabban a 12. helyet foglalja el. Tavaly a legtöbb kötelezettségszegési eljárást Portugália ellen (46), a legkevesebbet Olaszország ellen (12) indította az Európai Bizottság.

2018.07.19 17:15

Rétvári uniós adományokat osztva szidta Brüsszelt

Publikálás dátuma
2018.07.19 16:08
Rétvári Bence bírálja az EU-t, mögötte az uniós forrásból származó adományok
Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Az Európai Unió inkább támogatja az illegális bevándorlást, mint a rászoruló családokat – mondta a államtitkár Kismaroson, miközben EU-forrásból származó élelmiszer-adományt adott át a rászoruló családoknak.
A politikai skizofrénia iskolapéldáját mutatta be Rétvári Bence államtitkár Kismaroson: a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében osztott ki élelmiszercsomagokat hátrányos helyzetű családoknak, és egy levegővel bírálta a rászorulóknak hátat fordító Brüsszelt.   
Eközben egy óriási molinó hirdette a háta mögött, hogy az élelmiszercsomagokat a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) 18,2 milliárdos keretéből vették, (amire főként az Európai Unió adott pénzt). Azt ugyan a parlamenti államtitkár is elismerte, hogy a program uniós és hazai támogatással valósult meg – a portfolio.hu korábbi cikke szerint az EU közel 94 millió eurót, a magyar kormány 16,6 millió eurót adott a közösbe –ám ettől függetlenül bátran állította, hogy az unió inkább az illegális bevándorlást, mint a rászoruló, szegény családokat segítené.
Az államtitkári beszámoló szerint eddig országosan 250 ezer csomagot adtak át a rászorulóknak , ami 2500 tonna élelmiszert jelent. A családok támogatásánál a gyermekek hároméves kora a határ, alatta csomagot kapnak a családok, a korhatár felett pedig szociális gyermekétkeztetésben részesülnek, írta a sajtótájékoztató kapcsán az MTI. Rétvári arra is kitért, hogy a korábbi 29 milliárd helyett 79 milliárdra emelték gyermekétkeztetésre szánt keretet, a hajléktalanoknak pedig 750 tonna élelmiszert osztottak ki (valószínűleg akkor, amikor nem életvitelük miatt vegzálták éppen őket a rendőrök).   
Az RSZTOP keretből zajló élelmiszerosztás ez európai csalás elleni hivatalt (OLAF) is érdekli: korábban a 24.hu írta meg, hogy az OLAF előzetes eljárásban vizsgálja, történt-e csalás vagy szabálytalanság az uniós projekt hazai megvalósításánál. 
2018.07.19 16:08