Egyesült Államok;Donald Trump;

2018-07-10 07:32:00

Megvan Trump jelöltje a legfelsőbb bíróságba

Az amerikai elnök Brett Kavanaugh mellett döntött. Hosszadalmas vita kezdődhet.

Brett Kavanaugh bírót jelöli Donald Trump amerikai elnök az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának. Az elnök döntését hétfőn este jelentette be a Fehér Házban, beszédét és a főbírójelölt bemutatását valamennyi amerikai televízió élőben közvetítette – írja az MTI.

Az 53 éves konzervatív Brett Kavanaugh 2006 óta a főváros, Washington fellebbviteli bíróságának tagja, és sajtójelentések szerint őt támogatta a Fehér Ház jogi főtanácsadója, Don McGahn is, aki a jelölési folyamatot irányította. A legfelsőbb bíróságba azért kellett új tagot jelölni, mert Anthony Kennedy főbíró pár héttel ezelőtt bejelentette visszavonulását.

Donald Trump „briliáns jogászként” mutatta be jelöltjét, és hangsúlyozta, hogy kifogástalan szakmai előélettel, illetve páratlan felkészültséggel rendelkezik, valamint „bizonyítottan elkötelezett” a törvény előtti egyenlőség elve mellett.

Rövid beszédében Kavanaugh szakmai munkáját illetően azt ígérte: a törvény betű szerinti betartásán munkálkodik majd. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washingtonban családjával együtt egy katolikus közösség aktív tagja.

Hosszadalmas vita kezdődhet

Brett Kavanaugh a Yale Egyetemen végzett. Fiatal jogászként annak a Kenneth Starr bírónak volt a munkatársa, aki a kilencvenes években a Bill Clinton akkori elnök elleni vizsgálatot irányította. Később a George W. Bush vezette Fehér Házban volt jogi tanácsadó.

Jelöltségét a szenátusnak kell jóváhagynia. Hosszadalmas vitára számíthat, hiszen a demokrata párti szenátorok már közölték: nem támogatják Trump jelöltjét, részben mert szerintük a jelöléssel meg kellett volna várni az őszi félidős választásokat, részben pedig mert úgy vélik, Kavanaugh megszavazásával a legfelsőbb bíróság konzervatív irányba tolódik el. Elemzők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy Kavanaugh a fellebbviteli bírói kinevezésekor már sikeresen szerepelt a nagyon kemény szenátusi meghallgatáson.

A legfelsőbb bírói kinevezés egy életre szól, és az amerikai politikai és közéletben rendkívül fontos döntés. A szövetségi legfelsőbb bíróság ugyanis az amerikai életet meghatározó, kötelező erejű döntéseket hoz.