Orbán a fiával vett részt Erdogan beiktatásán

Publikálás dátuma
2018.07.10 10:04
Orbán az elnöki épületegyüttes makettjét nézi Erdogan beiktatásán. Tőle jobbra fia, Orbán Gáspár
Fotó: / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Orbán Gáspár is ott volt, egyebek mellett makettet nézegetett apjával.
Orbán Viktor mellett fia, Orbán Gáspár is ott volt Recep Tayyip Erdogan török elnök beiktatásán – derült ki az eseményről a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közre adott képekből. A 24.hu azt írja, Orbán Gáspár a hírügynökségi képek szerint a beiktatási ceremónián és az azt követő fogadáson is tiszteletét tette.
A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfőn tette le az államfői esküt a parlamentben. Ezzel Törökországban hivatalosan is végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe. A lépéssel egyebek mellett megszűnt a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény, és az államfőre szállt át a kormányfő minden jogköre.  
A rendezvényre csak két EU-s állam- vagy kormányfője ment el, Orbán mellett Rumen Radev bolgár elnök.
Ott volt viszont Gjorge Ivanov macedón, Hashim Thaci koszovói, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök, továbbá Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja, illetve Nicolás Maduro venezuelai elnök is. A kormányfők közül jelen volt Dmitrij Medvegyev orosz, valamint Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök is.
2018.07.10 10:04
Frissítve: 2018.07.10 10:06

A pokoli játszma

Önmagában több mint üdvözlendő volna, hogy egy évvel Benjamin Netanjahu budapesti látogatása után Izraelbe látogatott a magyar kormányfő. Anélkül azonban, hogy jajveszékelni kezdenénk, az izraeli Haaretz-cel együtt kérdezzük: mégis minek tudható be, hogy a Netanjahu–Orbán szövetségbe „beleborzonganak” a magyarországi zsidók (is)? Miért van, hogy amikor Orbán a „lelki társához, ideológiai partneréhez” látogat, a magyar zsidóság úgy érezheti: egy pokoli játszma mellékszereplője? A borzongás okára a francia Liberation is emlékeztet: Netanjahu tavaly Budapesten feloldozta Orbánt az antiszemitizmus vádja alól, miközben az csodálja Horthyt, aki félmillió zsidó deportálásához járult hozzá, s miközben Budapesten mindenütt Soros György képét lehetett látni a bevándorlás-ellenes hadjárat részeként. Netanjahu azonban szelektív alapon viszonyul a zsidóellenességhez – jegyzi meg a lap. Fel van háborodva, amikor a palesztinok gyakorolják, Orbán esetében azonban elhanyagolhatónak tekinti. 
Ugyanakkor másfél évszázaddal a zsidók egyenjogúsítása után, az Európai Unió közepén anakronisztikus azt olvasni, hogy Yossi Amrani budapesti izraeli nagykövet „hatalmas eredménynek” tudja be, hogy Magyarországon a zsidók biztonságban érezhetik magukat, s hogy lenyűgözte őt a Ferencváros-Maccabi Tel-Aviv meccsen a Fradi szurkolóinak sportszerű buzdítása (nem zsidóztak!), vagy hogy Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija szerint „alig van hatékonyabb eszköz az antiszemitizmus csökkentésére, mint hogy a magyar kormányfő nyíltan dicséri a zsidó állam eredményeit a nemzetközi porondon”.
Mindez az antiszemitizmus elleni magyar zéró tolerancia fecsegő felszínének magasztalása, amely elfedi a lényeget: miként bontja le Orbán a menekültválságra hivatkozva a demokráciát, amit Netanjahu is támogat azzal, hogy illiberális vezetők barátjává teszi Izraelt. Mielőtt elmerülnénk abban, hogy egy zsidó kiplakátolása a nemzet ellenségeként „antiszemita felhang”-e vagy antiszemitizmus, a gyökerekről idézzük a kabinet volt kulturális államtitkárának, Szőcs Gézának szavait a 24.hu-ról: „A félhold világhódító becsvágya nem ért véget 1686-ban, Buda elvesztésével. Újrakezdték...” Szerinte az iszlám gyors és agresszív terjeszkedésének „első számú kárvallottja a zsidóság, és ezen a ponton találkozik a magyar és zsidó érdek. Fel kell ismerni zsidók és magyarok sorsközösségét, vagy legalább érdekközösségét, de helyzetének hasonlóságát mindenképp, és azt, hogy szövetségre van szükség kettőnk közt”.
Talán itt van az orbáni politika lényege: a zéró toleranciára addig van szüksége, amíg a zsidósággal el lehet hitetni, hogy az iszlámtól való félelmét nem a demokrácia (a nyílt társadalom), hanem csak egy autoriter vezér oszlathatja el. Miközben pedig ezt a szekeret tolja lelkesen, a magyar zsidóság (is) elfelejti feltenni magának a kérdést: lehet-e helye egy iszlám ellen megszervezett autoriter, fundamentalista keresztény Európában? Mondtuk: pokoli játszmát játszik itt a két lelki társ.
2018.07.20 08:49

Elsüllyedt egy kacsahajó, tizenegy halott Missouriban

Publikálás dátuma
2018.07.20 08:14
Mentőcsapatok keresik a Table Rock-tavi tragédia túlélőit és áldozatait
Fotó: AFP/ Southern County Fire Protection Disctrict/
Elmerült egy kétéltű turistahajó Missouri állam egyik taván, a balesetben gyerekek is meghaltak.
A helyi hatóságok eddig hét embert mentettek ki a vízből, további 13 személyt pedig eltűntként keresnek, de az idő múlásával egyre kevesebb az esély arra, hogy életben találják őket.  Az amerikai hírcsatorna idézi a Stone megyei Doug Rader helyi seriffet, aki szerint egyértelműen az időjárás állt a tragédia hátterében – a megyében helyenként 101 kilométer/órás szél fújt, a tavon pedig semmi sem tompíthatta erejét; Rader elmondta, jelenleg is folynak a mentési munkálatok búvárok, és önkéntes felderítő csapatok kutatnak az áldozatok után. A CNN úgy tudja, hogy a hajó helyi idő szerint csütörtök este hét körül merülhetett el, a tragédia előtt félórával pedig ismételt viharjelzést adtak ki Branson város térségére. A szeles-viharos időben ráadásul több turista hajó is tartózkodott a Table Rock vizén, ezek azonban biztonságban visszaértek a kikötőbe.  
2018.07.20 08:14
Frissítve: 2018.07.20 08:20