Költészet a vásznon

Publikálás dátuma
2018.07.12 17:12
A bilbaói Guggenheim Múzeum merészen jellegzetes, hajóformát idéző épülete
Fotó: / IAKOV FILIMONOV
Káprázat és valóság Marc Chagall képein a bilbaoi Guggenheim Múzeum időszaki tárlatán.
Kevés olyan csodálatos szerelmi vallomást látni festményen, mint ahogy Chagall ábrázolja feleségével való kapcsolatát L'anniversaire (Születésnap) című 1915-ös képén. A levegőben találkozó szerelmespár mesebeli boldogságot sugároz, a semleges színű ruhában vörös padlóról elrugaszkodott férfi és nő, az asztalon lévő teríték, a mintás lakástextilek és nem utolsó sorban a nő kezében lévő virágcsokor csodálatos álomvilágot visz nézője elé. Pedig az 1887-ban az oroszországi Vityebszkben haszid zsidó családba, Moise Zaharovics Sagalov néven született Chagall nem csupán kurzusidegen művész volt hazájában, de családját házkutatásokkal zaklatták, vagyonukat elkobozták, az első világháborúban katona volt, később Párizsban telepedett le, majd a német megszállás elől New York-ba menekült, majd visszaköltözött Európába, szinte végig élte az egész XX. századot. Színes, légies és fantáziadús festői világa azonban hányattatott sorsa ellenére, vagy tán épp emiatt mindvégig megmaradt. 

Titáncsoda Bilbaoban

A Guggenheim Múzeum tökéletes példája annak, hogy egy ikonikus épület hogyan tudja formálni egy nagyváros összképét. Bilbao, Spanyolország 5. legnagyobb városa a kilencvenes évek közepéig leginkább sokszoros spanyol bajnok futballcsapata, az Athletic Bilbao miatt volt ismert világszerte, ám az 1997-ben a Nervión folyó partjára épített kortárs művészeti intézmény, a Guggenheim Múzeum a kulturális világtérképen is kiemelt szerepet adott a baszk fővárosnak. Az intézmény a Torontóban 1929-ben született, Los Angelesben élő Pritzker- és Arany Oroszlán díjas világsztár-építész Frank Gehry alkotása, aki a hajóformát idéző épületről azt mondta, hogy: „az élek véletlenszerűsége a fények mozgását követi". A szoborszerű acélszerkezetű, 24 ezer négyzetméteres, titánborítású épület merészségével megihlette az utcai művészeket, megváltoztatta a város imázsát és turisták sokaságát vonzza Bilbaoba.

Az ifjú Chagall az 1910-es években még kereste, de egyre magabiztosabban találta meg önmagát. A kiállításon látható ahogy megörökítette Bellával, a feleségével és kislányával Idával közös hétköznapjait és miliőit (Moi ét mon village, La chambre jaune) éppúgy, ahogy önmagát (Portrait de l'artiste), az első világháborút, a haszid zsidóközösség mindennapjait (Le juif en noir et blanc). Képein ott a kor művészeti élete (Hommage á Apollianaire (1913)), (Appollinaire et Cendrars) és az átalakuló Oroszország. Az 1917-es forradalom történései, a mögötte meghúzódó eszmék őt is foglalkoztatták, politizált, utána a vityebszki művészet népbiztosaként ő irányította a múzeumok, művészeti események és iskolák működését. Ebben az évtizedben készült művein még alig sejlik a sötét jövő, de már megjelenik az őt olyannyira jellemző kapocs olyan világok között, amelyek előtte, azóta és nélküle homlokegyenest ellentétesnek tűnnének.
Info: Marc Chagall: The breakthrough years (Az áttörés évei) 1911-19 Guggenheim Múzeum, Bilbao A kiállítást a Kunstmuseum Basel rendezi együttműködésben a Guggenheim Múzeum Bilbao-val Nyitva: szeptember 2-ig  

A múzsa

„Jegyesem minden reggel és este megjelent a műteremben, hordta hozzám a finom süteményeket, sült halat, forralt tejet, és különféle színes szöveteket is hozott, meg deszkát, amiből állványt csinálhattam. Csak az ablakomat kellett kinyitni, és Bellával együtt behatolt a szobámba a kék esti levegő, a szerelem, virágok, minden … Talpig fehérben vagy talpig feketében már régóta ő lebegett a vásznaim felett, ő vezette az ecsetemet. Egyetlen képet, metszetet se adtam ki a kezemből, amíg tőle meg nem kérdeztem: igen vagy nem? ...” (Marc Chagall)

Guillaume Apollinaire: Európán keresztül (Travers l’Europe)  M. Ch.-nak Rotsoge Biborszínü arcod hidroplánná alakítható biplánod Kerek házad ahol egy füstölt hering úszik A szempillák kulcsa kell nekem Szerencsére találkoztunk Panado úrral És etekintetben nyugodtak vagyunk Mit látsz M. D. barátom 90 vagy 324 egy ember a levegőben egy borjú ki anyja hasából kitekint Az utakon sokáig kerestem Annyi lehúnyt szem az utak mentén Esőtől sírnak a fűzfák Nyisd ki nyisd ki nyisd ki nyisd ki nyisd ki Nézd csak de nézd csak Az öregember mossa lábát a lavórban Una volta ho inteso dire Che vuoi A gyerekkorotokra gondolva sírni kezdtem Te meg az iszonyat liláját mutatod nekem Az a kis kép a kocsival azt a napot juttatta eszembe Piros kék sárga zöld és mályvaszín foltokból összeállt napot Amikor vidékre mentem egy bájos kéménnyel aki pórázon vezette kutyáját Nincs már meg nincs meg a kis nádsípod A kémény messze tőlem orosz cigarettákat szív Kutyája az orgonákat ugatja És elfogyott a mécses A ruhára szirmok szemeregtek Két aranygyűrű a saruk mellett Kigyulladt a napon Míg hajad az áramszedő A tarka lángokba öltözött Európán keresztül (Vas István fordítása)

Félretolt terv

 2003-ban még úgy hírlett, hogy New York, Las Vegas, Berlin, Velence után Budapesten is létrehoznak Guggenheim Múzeumot, és az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház - Divatcsarnok - ad majd helyet a gyűjteménynek. Solomon R. Guggenheim üzletember 1937-ben hozta létre kortárs művészettel foglalkozó alapítványát, az absztrakt gyűjteménynek otthont adó első múzeumot végül 1959-ben építették meg New Yorkban. A közepén átriummal, az ég felé törekvő belső folyosójával, különleges fényeivel építészeti ikonná vált a Frank Lloyd Wright tervezte épület. Később az alapítvány világszerte terjeszkedni kezdett. Sok város küzdött azért, hogy a hálózat tagja lehessen, most Abu Dhabiban épül Guggenheim Múzeum szintén Frank Gehry tervei alapján. A budapesti Párisi Nagy Áruház azóta többször váltott tulajdonost funkciót és arcot, Budapest pedig (egyelőre?) kimaradt a Guggenheim-brandből.

2018.07.12 17:12

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29