Q úr mindenhez ért

Publikálás dátuma
2018.07.12 09:31

Fotó: AFP/ JOEL SAGET
Edward király, angol király kései leszármazottja egyben az élet császára. Már végigülte saját gyászszertartását, de még nem unja a turnézást.
Az Öröm a középső neve. Tényleg. Már a papáé is az volt, de nála aztán igazán bejött. Quincy Delight Jones egész élete az örömről szól: másokéról és persze a sajátjáról is. Ez utóbbi kapcsán csak annyit, hogy nagy nőcsábász, öt asszonytól hét gyermeke született, kettőnek az anyja a 80-as évek egyik szexbálványa, Nastassja Kinski. Minket persze inkább az az öröm érdekel, amit a világ zeneszerető közönségének szerzett, és amit leginkább eddigi Grammy díjainak számával tudunk érzékeltetni: 27. Jones, vagy ahogy a zenevilág becézi, Q hatvanhat éve turnézik Európában, és nagy boldogság, hogy hamarosan Budapesten is láthatjuk. Először még tizenkilenc évesen, Lionel Hampton bigbandjével érkezett a kontinensre, de van nekünk ennél még régebbi referenciánk is. Mint egy génvizsgálat kimutatta, a muzsikus I. Eduárd angol király egyenesági leszármazottja, és Magyarországon mindenki, aki eljutott az általános iskola ötödik osztályáig, tudja, hogy Arany János róla írta a Walesi bárdokat.
Na jó, teheti fel a kérdést az olvasó, de hogyan kerül ide Radics Gigi? Hát úgy, hogy az utóbbi évtizedekben Quincy Jones a fiatal tehetségek felkarolásában leli a legnagyobb örömét, és a magyar énekesnőt is a szárnyai alá vette. Márpedig ha valaki, ő ért a tehetségek felkarolásához: Michael Jackson producereként három lemezhez volt köze: az Off the Wallból húszmillió példány kelt el, a Thriller most már alighanem örökös világcsúcstartó marad a maga 110 milliójával, de a Bad is 45 millióig jutott. Q úr mindenhez ért, ami a zenével kapcsolatos. Hosszú karrierjének egyik legizgalmasabb kérdése az, hogyan lehet valaki egyszerre ilyen fantasztikusan jó a művészetben és az üzletben is. A válasz az, hogy tehetséggel és tanulással. Trombitálni és hangszerelni Bostonban tanult, a mai Berklee-n, amit akkor Schillinger House-nak hívtak. Klasszikus zeneszerzés leckéket pedig már sikeres muzsikusként, Párizsban vett, az amúgy Leonard Bernsteint is korrepetáló Nadia Boulangertől. A pénzügyek terén maga az élet volt a mestere: a 60-as évek elején sikeresen csődbe vitte tizennyolc tagú zenekarát, a végén már ennivalóra sem futotta. „Akkor jöttem rá, hogy egy dolog a zene, és egészen másik a zeneipar” - mesélte egy interjúkötetben.
Közben, hogy csak pár érdekességre térjünk ki, trombitált az Elvis Presley első tévéfelvételeit kísérő zenekarban, de a trombitás kolléga Dizzy Gillespie-nél is. Még húszéves sem volt, amikor olyan előadók számára hangszerelt dalokat, mint Sarah Vaughan, Count Basie vagy Duke Ellington. Ray Charlesszal kamaszkoruk óta barátok voltak és Sidney Lumet felkérésére ő írta az 1964-es A zálogos zenéjét – meg utána még vagy három tucat filmét. Az ő ötlete és mesterműve volt az 1985-ös We Are the World jótékonysági akció, de Bonóval is hosszú ideje működnek együtt humanitárius ügyekben. Már 27 éve megkapta a Grammy életműdíját, és azóta sem lassít. A korszellemet követve például fizetős dzsessztévét indított az interneten. Mindez szinte eltörpül amellett, hogy 1974 óta, tehát immár negyvennégy éve tudja, mit fognak róla mondani a halála után. Súlyos agyi érbetegséget kapott, családja már lemondott róla, és elkezdte szervezni búcsúztatását. Ő viszont másként gondolta, felépült, és végül orvosa mellett ülve végighallgatta a gyászbeszédeket. Quincy Jones életöröme az utóbbi években néhány érdekes interjúban is kifejezésre jutott. Az év elején a Vulture magazinnak nyilatkozva egyrészt azt mondta, tudja, ki ölette meg Kennedyt (szerinte Sam Giancana chicagói maffiavezér), másrészt azt, hogy 72 éves korában randizott az akkor 24 esztendős Ivanka Trumppal (gyönyörű a lába, de rossz apja van), a Beatles tagjai pedig csapnivaló zenészek voltak, Paul McCartney például a legpocsékabb basszusgitáros, akit valaha hallott.  Talán a fentiekből is kiderül, hogy érdekes esténk lesz jövő hétfőn.

Utazás a 85. születésnap körül

Quincy Jones márciusban töltötte be a 85-öt. London, Montreaux és Perugia érintésével érkezik Budapestre, ahol július 16-án ad koncertet az Arénában. Turnéja egyes állomásain más és más előadók lépnek fel, nálunk az önmagában is világszám Dee Dee Bridgewater, a kameruni basszusgitáros-énekes Richard Bona, a kubai zongorista Alfredo Rodriguez, a szlovákiai magyar-roma gitáros Andreas Varady és Radics Gigi lesz a vendége. A hangszerelési magasiskolát a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködése teszi teljessé. 

2018.07.12 09:31

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29