rendőrség;gyújtogatás;Kékcse;

2018-07-13 13:37:00

Elfogták a kékcsei gyújtogatót

A férfi beismerte a tettet. Azt állította, hogy bosszúvágy vezérelte.

Szerdán elfogtak a rendőrök egy 43 éves kékcsei férfit, aki a nyomozás adatai szerint szándékosan felgyújtott három, ingatlanhoz tartozó melléképületet. Ezzel a tulajdonosoknak anyagi kárt okozott, az egyik esetben pedig a lakóházra átterjedő tűz az épületben tartózkodó életét és testi épségét is veszélyeztette. Mindemellett a férfi két kékcsei lakost életveszélyesen megfenyegetett, egyiküket több alkalommal – közölte a police.hu.

A tűzesetek között a kisvárdai rendőrök összefüggést, valamint szándékosságot állapítottak meg. A nyomozók beazonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, előállítását követően pedig gyanúsítottként hallgatták ki. A terhére rótt bűncselekmények elkövetését a férfi beismerte és azt is elmondta, hogy bosszútól vezérelve gyújtogatott, mert haragos viszonyban állt az ingatlanok tulajdonosaival.

A rendőrség a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit az illetékes bíróság csütörtökön elrendelt.