Beköszöntött az új őskorszak a válság sújtotta Venezuelában

Hajvágás egy csomag tésztáért és húsért – egyre elterjedtebb az ehhez hasonló barter a latin-amerikai országban, ahol a gazdasági-politikai válság eredményeképp a minimálbérből élők alig több mint havi egy euróból tengődnek.

Megtriplázódott a közelmúltban a minimálbér Venezuelában, ami a sokaknak bónuszként járó étkezési támogatással 5,2 millió bolívaros havi jövedelmet jelent. Első hallásra igen jól hangzik mindez, ám egy gyors átszámítás után világos, hogy a helyzet nem ennyire kecsegtető: ez a pénz mindössze 1,3 eurónak vagyis kb. 422 forintnak (!) felel meg.

A hiperinfláció olyan méreteket öltött a nem is olyan rég még gazdagnak számító – és a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező – latin-amerikai országban, hogy a hatalmas összegek valójában semmit sem érnek. A súlyos élelmiszerhiány következtében pedig furcsa torzulás állt be a piacon. Nem véletlenül emlegetnek hosszú hónapok óta humanitárius katasztrófát Venezuela kapcsán, elég csak megnézni, hogy mire is elég a havi jövedelem, ha bevásárolni indul az ember: egy kg marhahús 5,4 millió bolívar, ugyanennyi paradicsom 2,2 millió bolívar, egy darab tonhalkonzerv pedig 6,4 millió bolívar – feltéve persze, ha a több órás sorban állás után még találni belőlük a polcokon. Jól be kell tehát osztaniuk a venezuelaiaknak, hogy mit vásárolnak. Az olyan termékek, mint a csirkemellsonka, valóságos luxuscikknek minősülnek – derül ki az El País összeállításából –, hiszen annak kilója 19 millió bolívar, vagyis a havi minimálbér majdnem négyszerese.

Ha étel nem is, egy valami akad bőven: üzemanyag. Hihetetlen módon, míg a minimálbérből egy ember 1-2 napig tud jól lakni, addig ugyanabból az összegből 866 ezer liter 95-ös benzint tud vásárolni. A venezuelai vezetés rendkívül büszke is rá, hogy míg – a hivatalos retorikát idézve – „az Egyesült Államok és az ellenzék által kezdett gazdasági harc” megviseli a piacot, addig húsz év alatt csak egyszer emelték az üzemanyag árát, 2016-ban.

Ez nem vigasz a helyiek számára. A helyzetet jól jellemzi, hogy 2015 és 2017 között a lakosság 3 százaléka, csaknem egymillió ember vándorolt ki más országba a jobb élet reményében. A jövő igen kilátástalan sokak számára, különösen, hogy a válság súlyosbodásáért felelősnek tartott Nicolás Maduro elnököt májusban – vitatott tisztaságú voksoláson – újabb hat évre megválasztották.

Hogy milyen módon romlik tovább a politikai-gazdasági helyzet, nehéz megjósolni, az viszont biztosnak tűnik, hogy a hiperinfláció mellett egyre kevesebb a készpénz az országban. Ennek eredményeképpen, akik Venezuelában igyekeznek meg túlélni, ősi módszerekhez folyamodnak: egyre szélesebb körben terjed a cserekereskedelem. Mileidy Lovera férje egyike azon Rio Chico-i halászoknak, akik reggelente a jó kapásban bíznak. A Karib-tenger festői partvidékén fogott halakat a férfi fogja, és megpróbálja elcserélni egy-egy csomag lisztre, rizsre vagy olajra – attól függően, hogy épp mire van szükség a háztartásban. „Itt már nincs készpénzforgalom, csak barter” – nyilatkozta a 30 éves nő a Miami Heraldnak, miközben „vásárlók” után kutatott, abban bízva, hogy a négy gyereknek jut valami az asztalra. Mint mondta, gyógyszerért is elcseréli a halat, ha talál valakit, akinek van olyan epilepsziagyógyszere, amelyet a fia szed.

Nem a halászok azonban az egyetlenek, akik ily módon próbálnak meg boldogulni. Az ország különböző pontjain akadnak szerelők, könyvelők, fodrászok, akik mind-mind ételért végzik szolgáltatásaikat. „Nemrég szereltem meg egy mosogatógépet, és a 200 ezer bolívaron felül egy csomag spagettitésztával és némi marhahússal fizettek ki. Tavaly szeptember óta fogadok el ilyen fizetséget, mert így legalább a családom egy kevés ételhez jut” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Leonard Altamar. „Muszáj alkalmazkodnom a helyzethez, úgyhogy mostanság csak azt kérdem a kuncsaftjaimtól: mi van a kamrájában?”.