utazás;forintgyengülés;

2018-07-18 08:00:00

Gyenge a forint, de ettől még erős az utazási kedv

Egyelőre nem csökkent az utazási irodák forgalma a gyenge forint miatt. A jogszabályok pedig az eddigieknél is nagyobb biztonságot adnak a hazai turistáknak.

Csupán néhány utazási iroda emelte a programfüzetében meghirdetett árait 4-5 százalékkal a gyenge forint miatt. Az elmúlt három hónapban az átlagosan 310 forintos euró árfolyam időnként 330 forintig is felkúszott, de az utóbbi napokban 322-323 forintnál stabilizálódott. Ez rosszul érintette a külföldre, különösen az euróövezetbe utazó magyar turistákat, hiszen éppen a nyaralási főszezonra veszített jelentősen értékéből a hazai fizetőeszköz. 

Az utazási irodák indokolt esetben, mint amilyen az árfolyamváltozás, emelhetnek az áraikon, ám ezt csak az indulást megelőző 20-ik napig tehetik meg. Ha az áremelés mértéke meghaladja a 8 százalékot, az utas indoklás és bánatpénz befizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől – mondta a Népszavának Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke. Az irodák figyelik az árfolyammozgásokat és annak ismeretében hozzák meg döntéseiket. A turisztikai piacon nagy a verseny, ezért az irodák egy ésszerű határig vállalják az árrésük terhére a forint gyengülés hatását. 

Egyelőre jó idegenforgalmi évre számít az ágazat, jók a foglalási adatok, nem tapasztalható, hogy lemondanák a külföldi utakat a magyarok. Népszerűek az all inclusive ellátást kínáló utak, mert akkor csak a fakultatív programokra kell költeni. 

A hazai turisták körében továbbra is listavezető Horvátország, Görögország és Törökország, népszerű Bulgária és újra egyre többen utaznak Egyiptomba. Keresettek a hajóutak a Földközi-, az Északi-, illetve a Karib-tengeren. Ugyancsak kedveltek a magyarok körében az európai és a tengerentúli kulturális körutazások. 

Az idén július 1-jétől módosult jogszabályoknak köszönhetően az eddigieknél is nagyobb anyagi biztonságot élvezhetnek azok a magyar turisták, akik utazási irodák szolgáltatásait veszik igénybe. Korábban vagyoni biztosítékhoz kötötték az utazási irodák működési engedélyét. Ennek a vagyoni biztosítéknak kellett fedezetet nyújtani arra az esetre, ha az utazási iroda esetleg csődbe ment, így a külföldön tartózkodó utasokat ennek a biztosítéknak a terhére utaztatták haza és ebből az összegből kártalanították azokat az ügyfeleket, akik részben vagy egészben befizették a részvételi díjat, de a csőd miatt nem tudtak elutazni. 

A vagyoni biztosíték július 1-je után is megmarad és azoknak az utasoknak a kártalanítására szolgál, akik az iroda csődje miatt nem tudtak elutazni, de az előleget befizették. Lényeges változás, hogy a hónap elejétől külön, úgynevezett „hazamentési biztosítást” is kötelesek kötni az irodák. Ez a külföldön tartózkodó utasok hazaszállítását fedezi – mondta Molnár Judit. Ezt a biztosítást tehát a vagyoni biztosítékon felül kell megkötniük az irodáknak. A gond eddig sem az volt, hogy nem tudták hazahozni a kint tartózkodó utasokat, mert a sajtóban elterjedt kifejezéssel ellentétben soha nem „rekedtek külföldön” magyar turisták, mindig hazahozták őket, de az előfordult, hogy akik nem tudtak elutazni, nem kaptak teljes körű kártérítést a befizetett előleg után. 

A szakember felhívta figyelmet arra, hogy valamennyi, Magyarországon jogszerűen működő utazási iroda listája megtalálható Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján.