aquapark;

2018-07-18 10:04:00

Vízieszközöket tiltottak be magyar aquaparkokban

Több mint 2,5 millió forintos bírságot szabtak ki az országos ellenőrzés során.

Kevesebb szabálytalanságot tártak fel idén az aquaparkok országos ellenőrzésekor a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei, a jogsértések száma a tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkent – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a fogyasztóvédelmi hatóság az ország minden részében ellenőrizte a strandokon, aquparkokban lévő csúszdák és más vízi élményeszközök üzemeltetési körülményeit. Az ITM által elrendelt vizsgálat keretében a megyeszékhely szerinti járási hivatalok munkatársai 132 vízi élményt biztosító helyszínen összesen 580 eszközt ellenőriztek.

A látogatók biztonsága érdekében 23 helyszínen összesen 56 eszköz használatát kellett ideiglenesen megtiltani. 18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok így újra üzemelhetnek.

Több mint 2,5 milliós bírság

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: az ellenőrzés célja az volt, hogy a nyári főszezonban már biztonságos, a követelményeknek megfelelő aquaparkok fogadják a látogatókat. Mivel az itt található eszközöket elsősorban gyermekek használják, a vizsgálatok során az ő biztonságuk az elsődleges szempont. A hatóság szakemberei a feltárt súlyosabb mulasztások nyomán több mint 2,5 millió forint összegű bírságot is kiszabtak.

A vizsgálatok a berendezések megfelelőségi tanúsítványaira, a terhelhetőség feltüntetésére, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési bizonyítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre és az üzemeltetési napló szabályos vezetésére terjed ki. Az aquaparki eszközök műszaki állapotának vizsgálatát az erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik.

A tárca közlése szerint az évről évre elvégzett következetes vizsgálatokkal az aquaparkok üzemeltetőinek felróható hibák száma folyamatosan csökken. A fogyasztóvédelem aktív jelenléttel szolgálja a vízi élményeszközöket használó magyar családok, gyermekek védelmét és biztonságát – olvasható a közleményben.