Orbán Viktor;Pálinkás József;Palkovics László;

2018-07-18 11:11:00

Pálinkás nem kapott választ Orbántól

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felmentett vezetője ennek ellenére azt mondja, jó a viszonya a miniszterelnökkel.

Szakmai, és nem személyes vitája van Palkovics Lászlóval, lehetséges utódjának pedig még a nevét sem hallotta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felmentett vezetője – Pálinkás József erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában adott interjújában beszélt.

Mint mondta, jót nevetett azon, hogy jobboldali újságírók az Orbán-ellenes tudományos elit vezetőjének nevezték. Hozzátette, hogy nem ezek az újságcikkek voltak az első jelei, hogy fel fogják menteni.

Ezeket megelőzően levelet írt a miniszterelnöknek, ahol felvázolta a terveit, de nem kapott választ. Ennek ellenére viszont azt mondta, hogy jó a viszonya Orbán Viktorral.

„Utasításos rendszerben igazán újat nem lehet kitalálni”

Szavai szerint később, a választás előtt a miniszterelnök egyik munkatársa felhívta, és közölte vele, hogy Orbán Viktor változtatna a kormányzati struktúrán. „Én ezt tudomásul vettem” – tette hozzá Pálinkás. Hozzátette, hogy nincs személyes konfliktusa Palkovics László innovációs miniszterrel, szakmai vitájuk van. Szerinte a tudományos kutatásban egyensúlyra kell törekedni, szükség van alapkutatásokra, az innovációs miniszter viszont úgy gondolja, hogy a közvetlenül alkalmazandó kutatásokra kell koncentrálni. „Ez nem fog eredményre vezetni, utasításos rendszerben igazán újat nem lehet kitalálni” – fogalmazott.

Pálinkás József közölte, hogy a hivatal fennállása óta sem a miniszterelnöktől, sem Lázár Jánostól nem kapott semmilyen kérést, utasítást, ugyanakkor sokan mentek hozzá, akik bizonyos emberekre hivatkozva kéréseket fogalmaztak meg. Ezek az emberek rendre lepattantak róla, szerinte ők panaszkodhattak felsőbb körökben.

A tudós továbbra is úgy gondolja, hogy a CEU-n értékes kutatások folynak, de leszögezte, hogy ezért a korábbi kijelentését soha, senki nem rótta fel neki. A műsorban arról is beszélt: nem gondolja, hogy oda az MTA önállósága. „Várjuk meg, hogy mi lesz belőle, az elnöknek is ezt mondom.”

Pálinkás József beszélt arról is, hogy vannak tervei a jövőt illetően, visszatérne a közéletbe, de még nem tudja pontosan, mit fog csinálni. Személyében nem érinti mélyen a leváltása, de úgy gondolja, egy nagyon jó intézményt hoztak létre, ennek a „rángatása” viszont már rosszul érinti.