Debrecen;tapír;

2018-07-18 11:59:00

Tapír született a debreceni állatkertben

Az állatot már láthatja a közönség, az újszülöttet a látogatók nevezik el.

Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség – közölte az MTI tudósítása szerint Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója.

Az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 13 hónapi vemhesség után született meg a nőstény tapír, az állatkert tapírpárjának harmadik utóda.

A páratlanujjú patásokhoz tartozó dél-amerikai tapírok 2011 óta vesznek részt a debreceni állatkert európai fajmegmentő programjában. A korábban született Rebeka a program keretében már Kína egyik állatkertjében látható – közölte, és hozzátette, hogy az újszülöttet – az állatkert szokása szerint – a látogatók nevezik el.

 A szakember újdonságnak nevezte, hogy a tapírokat és a vízidisznókat együtt helyezték el, így érdekes megfigyeléseket végezhetnek például arról, hogyan védik kicsinyeiket a szülők.