Budapest;Auróra Kioszk;

2018-07-18 13:56:00

Cáfolja a józsefvárosi önkormányzatot az Auróra

A poszt törlését és helyreigazítást követelnek, szerintük több valótlan állítás is van a bejegyzésben.

A józsefvárosi önkormányzat honlapján hétfőn jelent meg egy közlemény arról, hogy a hatóság elrendelte a Marom Klub Kft. által üzemeltetett Auróra Kioszk és Auróra Kert, valamint a Corvin-tető Vendéglátóipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által üzemeltetett Corvin Club üzlet bezárását.

Az Auróra most a Facebook-oldalán közölte, hogy a bejegyzésben több valótlan állítás is szerepel. Ezeket három pontban foglalták össze:

1. Az Aurórát nem zárták be és nem tájékoztatták. A bejegyzés szerint az Aurórát üzemeltető Marom Klub Kft.-t a hatóság július 16-án felszólította, hogy igazolja „az általa birtokolt ingatlanok használatának jogcímét érvényes szerződéssel”. Az igazolásig a poszt szerint a hatóságok elrendelték az Auróra bezáratását. Ez nem igaz, a Marom Klub Kft. nem kapott ilyen felszólítást sem július 16-án, sem azóta. Ennek fényében az Auróra továbbra is rend szerint üzemel. Mi is értetlenül állunk előtte, hogy több mint 24 órával a bejegyzés megjelenése után sem tudtuk elérni az önkormányzatot, hivatalos értesítőt, határozatot pedig nem kézbesítettek. Ezért a bezáratás további részleteit nem tudjuk kommentálni” – szögezték le.

2. A tavalyi bezáratással szemben sikeres volt a fellebbezés. Az Auróra szerint valótlanul állítják, hogy „a kormányhivatal – a Marom Klub Kft. rosszhiszemű és jogsértő eljárása miatt – végül elutasította” a fellebbezésüket a bezáratással kapcsolatban. „Valójában ez épp fordítva történt: a kormányhivatal pont a bezáratást találta jogszerűtlennek. Az Auróra Kioszk ősz óta zavartalanul nyitva tart. Az Auróra Kertben lévő építmények mérete miatt a Kertet valóban bezáratták építésügyi okokból, tavaly óta ott nem üzemel vendéglátó egység. A bíróság még nem kötelezett minket a bontásra, a tárgyalást az építmények ügyében októberre halasztották. Ezek ismeretében a közbiztonsági érdekre való hivatkozás nem értelmezhető” – kommentálták.

3. A Marom nem vezette meg a hatóságokat és nem tettek ellenük feljelentést. A bejegyzésben szerepel, hogy a Marom Klub Kft. korábban büntetőjogi felelősségének tudatában az önkormányzat hatóságát félrevezette és megtévesztette. „Határozottan kijelentjük, hogy a Marom Klub Kft. a jozsefvaros.hu bejegyzésével ellentétben senkit nem tévesztett meg. A jozsefvaros.hu-n írottakkal ellentétben a Marom Klub Kft.-vel szemben feljelentés eddig nem történt” – közölte az Auróra.

Az Auróra arra szólította fel a jozsefvaros.hu szerkesztőit, hogy a posztot töröljék, és közöljenek helyreigazítást. Úgy tudják, a Corvin klub szintén nem kapott értesítést a bezáratásukról.