MSZP;béremelés;

2018-07-21 13:11:00

Jótékony célra fordítják a béremelést – több mint 3 millió forintot oszt szét minden hónapban az MSZP

A párt elnöke egyértelművé tette, hogy a döntés alól senki nem vonhatja ki magát.

Javában készülnek az MSZP július 30-ai elnökségi ülésére benyújtandó határozatok. Lapunk úgy tudja, a legfontosabb ezek közül az, miszerint az MSZP vezérkara eldönti, milyen célokra, és milyen ütemezéssel fordítja jótékony célra a képviselői fizetésemelésből származó többletet – ami körülbelül 200 ezer forintot jelent honatyánként. Mivel az MSZP-Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az áprilisi választáson, és ebből tizenhat erősíti a szocialista frakciót – megközelítőleg bruttó 3 millió 200 ezer forintról van szó.

Információink szerint nem lesz automatikus elosztási mechanizmus, havonta összeül majd az elnökség, és eldönti, hogy az adott hónapban mire fordítja az említett summát: legyen szó rászoruló gyerekek támogatásáról, hajléktalanok segítéséről, független médiumok felkarolásáról vagy éppen szegény sorsú gyerekeknek adandó ösztöndíjakról.

A párt elnöke teljesen egyértelművé tette, hogy a kötelező felajánlás alól senki nem vonhatja ki magát. 

Mint megírtuk, a július 17-én megszavazott képviselői béremelés híre komoly felháborodást váltott ki, hiszen a kormány eközben megadóztatná a cafeteria-elemeket, és csípőből utasítja vissza az otthonápolási díjak növelését. Az ellenzék az ügyben nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a Fidesz annak érdekében, hogy a Tisztelt Ház elé vihesse a fizetésemelésről szóló törvényt, gyakorlatilag megzsarolta a többi pártot (olyan tervvel állt elő, ami lényegében leradírozta volna az ellenzéket a térképről).