MTA;

2019-06-12 14:59:54

Lovász László: az MTA nem tud Bécsbe költözni

A kormány javaslatai a tudományos intézményrendszer átalakítására fenyegetést jelent az akadémiai szabadságra és a kutatói autonómiára.

 A nemzetközi sajtó előtt ismertette szerda délután a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) körül kialakult helyzetet Lovász László. Az MTA elnöke azzal kezdte beszámolóját: a sajtótájékoztató időpontjának különös aktualitást ad, hogy egy éve éppen ezen a napon, június 12-én kapták kézhez az Akadémia átalakítását célzó törvénytervezetet, melynek szakmai véleményezésére 54 percet adott a javaslatot kidolgozó Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

- Azóta számos egyeztetésen vagyunk túl, de a minisztérium tárgyalási módszerei igencsak megkérdőjelezhetőek – mondta Lovász. Szerinte aggályos, hogy az ITM képviselői egyszer sem tudtak érdemben válaszolni arra, mi szükség van a kutatóintézet-hálózat leválasztására, az elmúlt egy évben még csak egy stratégia sem készült a kormány terveinek alátámasztására.

Noha a kormány részéről többször elhangzott az a szándék, hogy erősítenék Magyarország innovációs teljesítményét, Lovász szerint az eredmények attól nem lesznek jobbak, hogy nagyobb kormányzati  kontroll alá helyeznek egy egyébként sikeresen működő kutatóhálózatot. Különösen úgy, hogy a kutatóintézetek alapfinanszírozásának biztosítására a tervezet nem ad semmilyen garanciát.

Lovász hangsúlyozta: ha a kormány tervei megvalósulnak, a társadalomtudományi kutatások

lesznek a leginkább fenyegetettebbek. - A társadalomtudományi kutatások eredményei gyakran nem vetnek jó fényt az éppen aktuális politikára. Pedig ezek a kutatások kritikával élnek, amire

tanácsként, iránymutatásként kellene tekinteniük a politikusoknak, nem pedig támadásként –

fogalmazott az MTA elnöke.

A sajtótájékoztatón képviseltették magukat a Reuters, a Bloomberg, az AP, az APA, az AFP

hírügynökségek, valamint számos európai sajtóorgánum, mint a Die Welt, az ARD, a Frankfurter

Allgemeine Zeitung és a Guardian. Megfigyelőként jelen volt az Európai Bizottság, az Egyesült

Államok budapesti nagykövetsége, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy-egy

képviselője is.

Arra az újságírói kérdésre, a CEU-hoz hasonlóan nem tudnának-e nemzetközi szinten is nagyobb támogatást szerezni, Lovász úgy felelt: az MTA helyzete különbözik a CEU-étól, Magyarország egyik legrégebbi intézményeként pedig elsősorban a magyar társadalom támogatására lenne szükségük. - Továbbá mi nem tudunk Bécsbe költözni – tette hozzá.

Mivel az Országgyűlésben épp ma van az MTA sorsát meghatározó törvényjavaslat általános vitája, Lovász László levelet küldött a parlamenti frakcióvezetőknek is. Arra kéri a politikusokat: fontolják meg, hogy a törvénytervezet jelen formájában alkalmas-e elfogadásra.

"Nem adhatom fel"

Amíg úgy látom, van esély arra, hogy elérjek valamit kollégáink munkafeltételei, a tudományos kutatások függetlensége érdekében, addig nem adhatom fel – mondta lapunknak Lovász László, a  nemzetközi sajtótájékoztató után. Lovász László szerint az ITM érve és kidolgozott stratégiája sincs a kutatóhálózat kiszervezése mellett. 

Az elnök szerint az Akadémiának pártpolitikától függetlenül sok barátja van, annak ellenére is, hogy az utóbbi időben egyesek azzal támadták őket, hogy „az MTA politizál”. – Azoknak, akik így próbáltak megalapozatlan érvekkel befeketíteni minket, valamilyen hátsó céljuk volt. Most ezeket a téveszméket is meg kell próbálnunk eloszlatni – mondta.  

Alkotmánybírósághoz fordulnak

Noha a törvényről június végén születhet végleges döntés, Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerdán bejelentette: pártja parlamenti frakciója az Alkotmánybírósághoz fordul az MTA-t érintő törvénymódosítás miatt. Szerinte amit a kormány az Akadémiával tervez, „brutális támadás” a magyar tudománnyal szemben. A Demokratikus Koalíció pedig a javaslat visszavonását és Palkovics miniszter lemondását követeli.