antifasiszta;horogkereszt;Kapisztrán tér;

2021-02-12 19:14:36

„Becsület napja”: náci és nyilas jelkép a mécsesen

Horogkereszt és nyilaskereszt is megjelent a budavári Kapisztrán téren. Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke feljelentést tett, a rendőrség eljárást indított.

Baloldali, antifasiszta és civil jogvédő szervezetek – ahogyan arról beszámoltunk – szombaton sajtótájékoztatót tartanak az I. kerületi Kapisztrán téren. Szeretnék elérni, hogy Magyarországon ne rendezhessenek neonáci eseményeket.

Az apropót az adja, hogy különféle szélsőjobboldali csoportok minden évben megemlékeznek az úgynevezett „becsület napjáról”, vagyis arról, hogy 1945. február 11-én a szovjet ostromgyűrűbe zárt német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a Budai Várból.

Vajnai Attila, az Európai Baloldal vezetője a sajtótájékoztató előtt péntek kora délután többedmagával terepszemlét tartott a helyszínen, ekkor vette észre Kapisztrán János szobrának tövében a horogkeresztet és nyilaskeresztet ábrázoló mécsest.

Magyarországon a náci és a nyilas szimbólum is tiltott önkényuralmi jelképnek számít. Vajnai azonnal értesítette a rendőrséget. Elmondása szerint komolyan vették bejelentését: a rendőrség eljárást indított, őt tanúként fogják meghallgatni.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a Légió Hungária nevű szélsőjobboldali szervezet csütörtök este „mécsesekből álló fényláncot” szervezett a Kapisztrán tértől a Széna térig. Azt nem lehet biztosan állítani, hogy a mécsest a megemlékezés egyik résztvevője tette a szoborhoz, de azt igen: a Légió Hungária koszorúját alkalmasnak találta arra, hogy mellette helyezze el a náci-nyilas jelképet.