sztrájk;béremelés;B. Braun Medical Kft.;

2021-02-23 21:21:50

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában

Ha szükséges, akkor hajlandók egy újabb munkabeszüntetésre.

László Zoltán a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, az MTI-nek elmondta: követelésük az 1600 fős teljes dolgozói létszámra vonatkozóan egységesen 8 százalékos bérfejlesztés.

A megmozdulás után az alelnök közölte, hogy a fizikai dolgozók kevés kivétellel csatlakoztak a kétórás figyelmeztető sztrájkhoz. A két nappalos műszakban dolgozó fizikai állomány több mint 600 fővel csatlakozott, míg az éjszakás műszak tagjai aláírásukkal hasonló arányban támogatták a kezdeményezést.

Jelezte: legközelebb szerda délelőtt egyeztetnek a B. Braun képviselőivel, és reményeik szerint ezúttal már szó esik a bérekről is, mert eddig csak a mai figyelmeztető sztrájk lebonyolításának körülményeiről tárgyaltak . 

Horn Péter, a B Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: 2018-ban, 2019-ben és tavaly, átlagosan évi 10 százalékos béremelést hajtottak végre a gyöngyösi üzemben. Ezt az ütemet azonban az idén az koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett megrendelési állomány miatt nincs lehetőségük fenntartani. A cég orvosi eszközöket gyárt, túlnyomó részt műtéti, illetve infúziós és transzfúziós felhasználásra, ezek iránt az ilyen jellegű beavatkozások nagy arányú elmaradása, illetve halasztása miatt megcsappant a kereslet.