KSH;kamat;lakásár;lakáshitel;lakásépítés;ingatlan.com;Családok Otthonteremtési Kedvezmégye;falusi CSOK;

2022-05-06 15:23:00

Kevesebb új lakást adtak át, de a drágulás ellenére is jelentős a kereslet és az építkezési kedv

 A szakma a támogatások folytatását szorgalmazza.

Negyedével kevesebb, mindössze 4 528 új lakás épült meg az idei év első három hónapjában, de több építési engedélyt adtak ki, mint tavaly ilyenkor. Az egyszerű bejelentések alapján építendő lakásokkal együtt így 15 százalékkal több, összesen 8001 lakóingatlan építése kapott zöld utat a KSH adatai szerint.

Az újonnan elkészült lakások száma a korábbi évekétől még kevésbé tér el, hiszen 2019-ben 3700, 2020-ban 4800 lakás épült meg az első három hónapban. Tavaly év elején ugyanakkor - a 2020-ról átcsúszó beruházásoknak köszönhetően - jelentősen megugrott az átadások száma, így az akkor elkészült 6200 lakáshoz képest az idei eredmények már jelentős visszaesést mutatnak. Minden településtípuson kevesebb lakást adtak át: a fővárosban 9,9, a megyei jogú városokban 38, a többi városban 43, a községekben 35 százalékos volt a visszaesés.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) szerint nagy szükség van a jelenlegi otthonteremtési támogatásokra, hiszen a friss számokból jól látszik az ágazat megtorpanása. A hatályos szabályok szerint azonban a támogatások több eleme – az otthonfelújítási támogatás, az áfakedvezmények, a falusi csok, az illetékmentesség - az év végén kifut. Az egyesület azt reméli, az új kormány fenntartja a támogatásokat, hiszen e források nélkül jelentősen csökkenne a lakások iránti kereslet. Az energia- és építőanyagárak drasztikusan növekedtek, a szakemberhiány is drágítja a kivitelezést. Az építési költségek, valamint a lakáshitel-kamatok erőteljes emelkedése miatt az állami támogatások nélkül a lakásépítések és a felújítások jelenlegi szintje nem tartható fenn. Ahhoz, hogy a lakásépítések éves száma a kívánatos szintet elérje és meg is tartsa (ez legalább évi 40 ezer lakás megépítését jelentené), mind az 5 százalékos újlakás-áfa, mind az otthonteremtési támogatások állandósága szükséges – szögezte le a TLE. Emellett egy 15 évre szóló lakásprogram kidolgozását is javasolják, amely tartalmazná a lakásépítési, -felújítási célszámokat, a legfontosabb támogatási eszközöket és azok hozzávetőleges éves keretösszegét.

Az újépítésű lakásokra a drágulás ellenére a vásárlók részéről is jelentős az igény: az ingatlan.com statisztikái szerint az első négy hónapban a kereslet ugyan 18 százalékkal elmarad a tavalyitól, de 11 százalékkal volt magasabb, mint a járvány előtt, 2019 első hónapjaiban. Ötéves távlatban a második legerősebb évkezdetről beszélhetünk – fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Szerinte a kínálati oldalnak a tavaly ősszel indított zöld otthon program nagy lendületet adott, így idén áprilisban 3 százalékkal szélesebb volt az új lakások választéka, mint egy éve, és  országszerte több mint 8 ezer új lakást kínáltak eladásra. Soha annyi településen nem hirdettek eladásra új lakóingatlanokat, mint most: harmaduk Budapesten, negyedük Pest megyében, további negyedük a kisebb településeken található. Balogh László megjegyezte: a zöld otthon program kerete lényegében kimerült, de támaszt adhat a piacnak egy újabb, állami vagy jegybanki program. Ebből a szempontból kedvező, hogy a Magyar Nemzeti Bank nemrég nyitottságát fejezte ki a zöld otthon program folytatása iránt. Felgyorsíthatja az átadásokat az is, hogy júliustól csak a legalább BB energetikai kategóriájú lakások kaphatnak használatbavételi engedélyt, így azoknak, akik még csak CC-s besorolású ingatlant építenek, addig el kell készülniük.