sajtószabadság;MTI;Magyar Újságírók Országos Szövetsége;

2022-09-27 17:06:00

Perli az MTI-t az újságírószövetség, amiért nem adja ki az állami médiát bíráló közleményeiket

A szabályzat szerint ugyanis megtagadható a közzététel, ha az sérti az úgynevezett „közmédia” jó hírét. 

Miután az MTI többször is megtagadta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleményének kiadását, az újságíró-szervezet beperelte a hírügynökségért felelős Duna Médiaszolgáltatót - adta hírül a Szabad Európa

„Eddig három közleményünk kiadását tagadta meg az MTI, mindhárom a közmédia működésével volt kapcsolatos” - mondta el a portálnak a szervezet elnöke.

Kocsi Ilona hozzátette, a MÚOSZ egyéb közleményeit rendre közli az MTI az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül. Az állami média egyébként rendszeresen megtagadja bizonyos közlemények kiadását, jellemzően két pontra hivatkozva. Az egyik szerint a közlemény nem sértheti az úgynevezett „közmédia” jó hírét és üzleti érdekeit, valamint nem irányulhat egyik munkavállalója ellen. A másik esetben bizonyos közszereplőket nem tart közszereplőknek az állami hírügynökség (ilyen Mészáros Lőrinc), s emiatt blokkolja a közlemény kiadását. A szabályzat szerint „a kiadott közlés nem vonatkozhat közéleti szereplőnek nem minősülő természetes személyre, kivéve a személyében érintett reagálását”. 

Kocsi Ilona szerint hibás az MTI érvelése, hogy közleményeik sértenék a „közmédia” jó hírnevét. 

- vélekedett.  

A MÚOSZ által indított perben a Duna Médiaszolgáltató (az MTI a Duna Msz. alá tartozik) a jó hírnevet sértő közlemények megtagadására vonatkozó szabályokon túl arra is hivatkozik, hogy a Duna „az általa kiadott közlemények tekintetében teljes szerkesztői felelősséggel tartozik helytállni”. A MÚOSZ szerint viszont ez az OS keretében kiadott közleményekre nem igaz, az OS szabályzata kifejezetten a felhasználókra teszi át a szerkesztői felelősséget. A MÚOSZ emlékeztet, hogy az OS célja saját szabályzata szerint is a felhasználók közérdekű, a közélet eseményeivel összefüggő közleményeinek a sajtó részére történő továbbítása. Ha viszont az MTI megtagadhatja bizonyos közlemények kiadását a szerkesztői felelősségre hivatkozva „lényegében kiüresedne” az MTI vállalása. Kocsi Ilona azt is elmondta, hogy hasonló perekben rendre a „közmédia” javára ítélnek a bíróságok, de szerinte a nyilvánosság miatt érdemes bírósághoz fordulni.