Kína;újságíró;London;tüntetések;BBC;nemzetközi visszhang;felháborodás;letartóztatások;rendőri erőszak;

2022-11-28 16:26:00

Megverték és letartóztatták Kínában a BBC újságíróját arra hivatkozva, nehogy elkapja a koronavírust

Helyszíni jelentések szerint más külföldi tudósítókat is bevittek a rendőrök, de csendes tiltakozók sem úszták meg.

Őrizetbe vették és letartóztatták a kínai hatóságok a BBC egyik újságíróját, aki a Covid-lezárások miatti sanghaji tüntetésről tudósított – adta hírül még hétfőre virradóra a brit médium, a napközben világszerte egyre nagyobb felháborodást keltő esetről. A BBC szóvivője szerint Ed Lawrence-t az őrizetbe vétel során megverték és megrúgták, majd megbilincselték, és több órán keresztül fogva tartották, mielőtt szabadon engedték. A szóvivő hozzátette, rendkívül aggasztó a Lawrence elleni támadás, hiszen akkreditált újságíróról van szó, aki a munkáját végezte, és a kínai hatóságok nem adtak hiteles magyarázatot vagy bocsánatkérést a fogva tartásáért.

A Sky News tudósítása szerint a közösségi oldalakon található felvételeken egyértelműen látszik, hogy bilincsben rángatják a földre az újságírót. Később a kínai külügyminisztérium felettébb érdekes magyarázatokkal állt elő. Először azt állították, hogy a BBC riportere „nem vallotta magát újságírónak, és nem mutatta meg a médiajogosultságát”, majd azt tették hozzá, hogy végül a „saját érdekében tartóztatták le, nehogy elkapja a tömegben a koronavírust. Végül közölték, szerintük nem igaz a BBC állítása a rendőri erőszakról.

Az ügy miatt az Egyesült Királyságban és világszerte.egyre nagyobb a felháborodás James Cleverly brit külügyminiszter „mélyen nyugtalanítónak” minősítette az esetet, hozzáfűzve, „az újságíróknak megfélemlítés nélkül kell végezniük a munkájukat”. Megszólalt Rishi Sunak miniszterelnök szóvivője is, aki szerint „megdöbbentő és elfogadhatatlan” Ed Lawrence és bármilyen újságíró letartóztatása, és az is, ha nem tisztelik „a tiltakozás szabadságát”. Ezzel együtt a brit kormány – hangsúlyozta a kormányfői szóvivő – más kérdésekben „építő jellegű kapcsolatokra törekszik” Kínával.

Sokakat letartóztattak a távol-keleti ország több városában is kirobbant tüntetéseken, számuk egyelőre ismeretlen, de mindenhonnan arról érkeznek hírek, hogy a rendőrség egyértelműen keményen lép fel a tüntetőkkel szemben. Volt, akit egy útkereszteződésből „csendes tiltakozóként” hurcoltak el. A Sky News stábja is arról számolt be, hogy mozgásukat a rendőrség követi Sanghajban, és úgy tudják, hogy több külföldi újságírót is letartóztattak. Az utak menti fokozott rendőri jelenlét nem csak elrettentő hatású, mint írják, „aki felemeli kezében a telefonját vagy a kameráját, azt azonnal leállítják, eszközeit átkutatják, azokról pedig minden felvételt törölnek”.