Orbán Viktor;hosszabbítás;Magyar Közlöny;veszélyhelyzet;orosz-ukrán háború;

2022-11-29 07:32:00

Mintegy hét hónappal meghosszabbította a kormány a háborús veszélyhelyzetet

Az erről szóló rendelet kedden lépett hatályba.

Mintegy hét hónappal, 210 nappal meghosszabbította a kormány a háborús veszélyhelyzetet – vette észre a 444 a Magyar Közlönyben.

A szöveg szerint a veszélyhelyzetet az „Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” hosszabbították meg.

Az erről szóló hétfői rendelet a következő nap, tehát kedden lépett hatályba.

Mint arról a Népszava is beszámolt, a kormány május végén hirdetett háborús veszélyhelyzetet – amelyre hivatkozva a kormány több érthetetlen intézkedést hozott, és megtagadta közérdekű adatok kiadását –, amelyet október végén megszüntetett, majd ismét meghirdetett.

A kormánynak korábban 30 naponta kellett kérnie a veszélyhelyzet meghosszabbítását, ám az október végén elfogadott törvénymódosítás értelmében immár ezt további 180 nappal toldhatja meg.